A nyertes pályázat sikere részben a tervben megfogalmazott társadalmi felelősségvállalásnak köszönhető.

A londoni székhelyű Waugh Thistleton Architects (WTA) megnyert egy nemzetközi pályázatot, amelyet egy svéd lakásszövetkezet, a Gotlandshem új székhelyére írtak ki. Az alacsony szén-dioxid kibocsátású épület multifunkcionális hely lesz, egyfajta csomópont a vállalkozások és a helyi közösség számára egyaránt.

Fotó: Waugh Thistleton ArchitectsFotó: Waugh Thistleton Architects

A shortlistre nyolc iroda került be, a WTA sikere részben a tervben megfogalmazott társadalmi felelősségvállalásnak köszönhető. A két épületből álló központot ugyanis nemcsak az üzleti közösség, de a lakosság is használhatja, integratív jellege sokat segíthet a közösség fejlesztésében.

A tömb egyfajta „multifunkcionális műhely”, lesznek benne üzlethelyiségek, amelyeket elsősorban a helyi startupoknak szeretnének bérbe adni, de lesz benne galéria és étterem is. 

A komplexum Visby városának szélén helyezkedik majd el, északról a város, délről pedig mezőgazdasági területek határolják, így nem meglepő, ha a két épület úgy néz ki, mintha egy tanyán járnánk. Szerkezetét előregyártott laminált panelek és ragasztott gerendák adják majd. A paneleknek köszönhetően a belső válaszfalak mozgathatóak lesznek, így arra is lesz lehetőség, hogy az épület területét később igény szerint megnöveljék. 
Fotó: Waugh Thistleton Architects
Az udvarban kialakított botanikus kertben a munkavállalók és a lakosok is egyaránt megpihenhetnek, éjszaka pedig szabadtéri színházi előadások csalogatnák be a látogatókat. A belső térben használt anyagok (például a faelemek) visszatükrözik majd az udvar színeit és hangulatát.

Forrás: ArchDaily

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A díjnyertes irodaház, ahol horizontálisan és vertikálisan is terjeszkedhetnek a bérlők

Íme a World Prix d’Excellence ezüstérmes Promenade Gardens. 

Jó ütemben halad a BudaPart legújabb irodaházának megvalósítása

Az első bérleti szerződést egy teljes emeletre írták alá.

Hirdetés