Egy torkolati műtárgy is lehet izgalmas, ezt példázza a Duna szigetközi vízszintszabályozója

Nem csak a dunai hajózásban és a Szigetköz vízellátásában van nagyon fontos szerepe a komplexumnak, de látványosságnak sem utolsó.

• Szöveg: Szira Péter
• Fotó: Viktorin Krisztián / Éduvízig
• Olvasási idő: …

A minapában volt szerencsénk megmerítkezni a szépséges hídépítőmérnöki terminológiában a Lánchíd felújításáról írott kismonográfia terjedelmű munkánkban, melynek során – többek között – efféle kifejezésekkel örvendeztettük meg a nyájas olvasót: középnyílás, rácsrúderő, láncgörbe, teherállás, lehorgonyzókamra, függesztőrúd. Jelenleg tárgyalandó műtárgyunk hivatalos elnevezése árvízkapu (és hajózsilip). Funkciója – akkurátusabban: műszaki feladata – egyfelől, hogy a Mosoni-Duna alacsony vízszintjét az 1950-60-as évekre jellemző állapotokig visszaduzzassza Győrig, másfelől vízszintszabályozó és vízmegtartó funkciójának köszönhetően a kis- és közepes vízszintek visszaállításával nagymértékben segítheti a bősi műtárgy üzembe állítása óta bekövetkezett vízszintcsökkenés okozta ökológiai katasztrófa lassú, ám eredményes elhárítását. Cikkünket a 190-es, 2024/2-es lapszámból közöljük.

Habár hermeneutikai értelemben látszólag egyetlen közös érintkezési pont – a Duna – kapcsolja össze az említett két műtárgyat, a Mosoni-Duna új zsilipje és árvízkapuja, valamint a Széchenyi lánchíd sem csupán praktikus, funkcionális építmény. Műépítészeti erényeik nyilvánvalósága a Lánchíd esetében ma már evidens tudás, míg a gönyűi műtárgyak megrendelőjének (Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság) nagyvonalúsága – valamint a generáltervezéssel megbízott Benedek András építőmérnök távlatos gondolkodása – már idejekorán, a koncepció egyik pilléreként határozta meg a létesítmény lehetséges építészeti és tájépítészeti értékeinek kibontakoztatását is.

Gönyűi műtárgyakat említettünk az imént, hiszen a felelős építész tervező, Korompay Attila jegyzi – Dékány Tibor és Hatvani Ádám közreműködése mellett – a közeli, Győr-Gönyű Országos Közforgalmi Kikötő nevet viselő különösen ámulatba ejtő épületegyüttesét is. [Erről lásd részletesebben az OCTOGON 2017/5., 137. lapszámában Torma Tamás és Danyi Balázs recenzióját „Ipar a tájban” címmel – a szerk.] 

A műtárgy részei a duzzasztómű, a hajózsilip, a halak átközlekedését lehetővé tevő ún. hallépcső, az átmenő üzemi híd és az egész műtárgyat kiszolgáló, irányító-rendszereket magába foglaló üzemviteli épület. Az ugyancsak ebben a projektben megépült árvízvédelmi töltések és az átmenő üzemi híd összekapcsolódnak a régi árvízi védművekkel, így a létesítmény – ugyancsak szaknyelven szólva – átközlekedhető már nem csupán a halak, de az emberek számára is.

Ezek lennének a szikár tények.

Az izgalom, Noch dazu!, a varázslat abban a szemléletmódban, valamint az építő- és építészmérnöki lelkesedésben rejlik, amely az ipari építményeket nem egy sematikus burokkal kívánja vakon a tájba vetni. A 19. század végével kezdődő, gyakran kivételes minőséget teremtő ipari építészeti monográfiák és képeskönyvek lapjaira száműzetett, és egyéb ritka kivételektől eltekintve ma már nem születik más, csak rettenetes szürke dobozok a rónán. Értéket nyilvánvalóan csak a gépeknek, a szalagsoroknak vagy az intelligens automatikának tulajdonítanak, minden más elhanyagolható és mint ilyen, figyelmen kívül hagyandó. Benne a táj, a környezet, és afelől se legyen kétségünk, hogy a dolgozó ember státusa is ugyanez: szükségszerű, ámde problémás kellék.

Nem így az Országos Vízügyi Igazgatóság szakmai közreműködésével létrejövő projektek esetében. Már a közforgalmú kikötőnél is felmerült a látványtárgy-használat, amely reprezentativitásával igyekszik ráirányítani a figyelmet az utánpótlás-gondokkal küszködő vízügyes szakmára. A generáltervező Benedek András építőmérnöknek köszönhető elsősorban ez a vízió, akinek feltűnt, hogy a környezetüket addig jellemzően csak meghágó ipari létesítmények műépítészet nélkül már születésükkor lebontás után kiáltó tájsebek lesznek csupán. A részvénytársasági formában működő közforgalmú kikötő helyett a megálmodott látogatóközpont- és továbbképző-funkció így az új, a mosoni műtárgyban találta meg a helyét. 

A tervezőnek egy viszonylag szűk alapterületbe kellett beillesztenie az intézmény szerteágazó – irányítási, oktatási és látogatóközponti – funkcióit. A végeredmény egy rendkívül reprezentatív, a figyelmet azonnal megragadó és fogva tartó épületegyüttes lett. Különösen az északi és a déli homlokzat ablak-megnyitásaira érdemes felhívni a figyelmet, amelyek távolról egy vízből kiemelkedő szárnyashajót idéznek, míg az előcsarnokból szemlélve valósággal magukkal ragadják az embert, hogy semmivel se törődve azonnal az emeletre, az irányítóközpont panorámaablakához rohanjon, ahonnan nem csupán a mérnököket, kovácsokat vagy az acélipar szakkivitelezőit dicsérő zsilipkapukra és a szegmenstáblákra láthatunk rá, de a Szigetköz természeti értékeinek a Duna vizén megkettőződő panorámája is feltárul. 

Az Északi- és Fekete-tengert összekötő vízi út felénél, a Duna 1794 km-es szelvényében, a Mosoni-Duna torkolatánál, a Torda-szigeten, a Szigetköz legkeletibb végén, Vének térségében, az 1-es számú főútvonal szomszédságában, a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötővel szemben az ún. Mosoni-Duna torkolati műtárgyat, az árvízkaput, zsilipet és hallépcsőt eredetileg egy szigorúan vett vízügyi mérnöki létesítményként tervezték. 

Egy remek, szigorú értelemben vett vízügyi mérnöki létesítményt – amelynek műszaki és gépészeti alkotóelemei önmagukban is szemet gyönyörködtetőek – hogy, hogy nem, ismételten sikerült egy olyan pazar építészeti köntösbe öltöztetni, amely feledhetetlen architektúrájával az elysiumi környezetbe simulva látványosságként is különös helyet foglalhat el az építőművészeti emlékezetben. A tervező érdemesnek tartotta kiemelni továbbá az európai szintű kivitelezői munkát és hozzáállást is, amely nem kényszeresen elvenni akart az épületből, hanem mindent a terv szerint beépíteni. Így kellene nagy mennyiségű betont, fémet, acélt és üveget egy jelentős tájalakítással együtt járó projekt során a környezetbe integrálni.

További képek a galériában!