Az SA43 társasház projekt.

Az SA43 Társasház Projekt kiváló példa arra, hogyan tartható egységben egy minden oldalról eltérő adottságokkal rendelkező budai telken, egy minden négyzetméteren változatos építtetői program friss építészek – Varga Noémi (Numbernow) és Szelecsényi Balázs – keze által, egy olyan földhözragadt műfajban is, mint a társasházak megtérülés alapú világa.

A projekt építtetőinek és tervezőinek közös célja volt, hogy a magyarországi társasház építészet műfaján belül egyértelmű és meghatározó minőséget hozzon létre az építészeti koncepciótól, az épület megvalósított minőségéig.

Az SA43 telepítését a határozott fejlesztési program és a helyszín karakteres adottságai formálták. A háromszög alakú, erősen lejtős telket két oldalról a budapesti 12. kerület két főbb útja határolja. Északi oldalon a két út találkozik, ezt megelőzően a keleti, illetve a nyugati oldalon magasabb, lombkoronás növényzet mérsékelten leválasztja, védi a területet a forgalomtól, déli oldala szerencsésen a Budavári panoráma felé és a szomszédos kertek felé nyit.

Az SA43 épület karakteres geometriáját a zajtól való védelem, a kilátás felé való nyitás, illetve a meredek saroktelek kölcsönhatásai hozták létre.

A belső funkcionális elrendezés, illetve a látszólag véletlenszerű homlokzatképzés is a fent sorolt főbb adottságokból, és azokból eredő tervezői prioritásokat követve jöttek létre. Az épület homlokzata három nyílásmérettel komponált. A főbb terek – nappali, konyha, étkező, teraszok – hatalmas nyílásaikkal a napos, illetve a legértékesebb kilátással rendelkező homlokzatra rendezettek, a nagyrészt lakószobák közép méretű ablakaikkal a keleti és a nyugati homlokzatra soroltak, a mellékhelyiségek, illetve az épület gyalogos feltárásának szükséges nyílásai az északi, forgalmasabb oldalon kaptak helyet.

Az épület tömege az északi sarokpontból indított, így maximalizált a déli telekrész egybefüggő zöldfelülete, tágas, önálló kertkapcsolattal növeli az alsó lakások tereit. Ahhoz, hogy a zöld felületen minimális „heg” maradjon, az épület alsó szintjét részben elfoglaló garázshoz vezető behajtó a lehető legrövidebb nyomvonalon összekötött az utcával. 

Az épület kompakt tömegstruktúrája tovább segítette az egyes szintek beépítésének és terasz képzésének maximalizálását is, mely erős megrendelői igény volt.

A helyszíni adottságokat és a tervezési program komplexitását egybentartó kompakt, ugyanakkor változatos tömeget, illetve a véletlenszerűnek tűnő homlokzat kiosztást helyszíni vasbeton szerkezet alkotja.

A természetes napfénytől legtávolabb eső belső zónába helyezett vasbeton lépcsőház belső tartószekezetként is funkcionál. A középre helyezett közlekedőmag biztosítja az összes lakás számára az optimális belépési pontokat, ahol a köz- és privát funkciók külön-külön megközelíthetőek. Az apartmanok belső elrendezése és a lépcsőház pozíciója a szintenkénti összenyitásra is alkalmasak. A lépcsőházat, a teljes épület szerkesztési módjából fakadóan, háromszög alakú felülvilágító tölti fel természetes fénnyel.

Az apró szemcsés, fényre reflektáló kisméretű mázas kerámiaburkolat a többi, azonos színezetű homlokzati elemmel együtt hártyaként vonja körbe az erősen geometrizáló épület tömeget. A homlokzat célzottan homogén külső árnyalata és az erős geometrizálás a kertbe és az épülethomlokzatra is tervezett növényezettel együtt oldódik fel, ezáltal a budai építészet elválaszthatatlan hagyományaként folytatva a természet építészettel közös szerepét.

Ez az épület is indul az Építészfórum Média Építészeti Díja versenyén, amelynek döntőjére online térben november elején kerül majd sor.

SA43 Társasház Projekt
Helyszín: Budapest 1024, Stromfeld Aurél út 43.
Tervezés éve: 2017-2018
Építés éve: 2017-2020
Bruttó szintterület: 992m2

Építész tervezők: Szelecsényi Balázs, Varga Noémi (Numbernow stúdió)
Felelős építész: Veres Áron
Építész munkatárs: Csajbók Csaba Tibor
Tartószerkezet tervező: László Zoltán
Villamos tervező: Kánai Gábor
Gépészeti tervező: Deák Attila
Tájtervezők: Megyesi Krisztina, Müller Krisztina
Tűzvédelmi szakmérnök: Bot Péter
Úttervező mérnök: Ittzés Miklós; Nagy Oszvald

Megbízó: SA43 Ingatlanfejlesztő Zrt.
Kivitelező: Bálint Ágnes és Társa Kft.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Turisztikai központ Badacsonyban

Turisztikai központ Badacsonyban

Varga Noémi (Numbernow) nyertes pályaműve az MMA 2021-es pályázatán.

Változatos egység budai környezetben

Változatos egység budai környezetben

Az SA43 társasház projekt.

Hirdetés