A piarista rend belvárosi gimnáziuma és rendháza a budapesti látszóbeton építészet költői alkotását rejti.
A beton építészeti alkalmazását bemutató áprilisi tematikus válogatásunk újabb elfeledett, kortárs darabjához érkeztünk. A 2011-ben átadott Piarista Központ csodája már csak azért sem válhatott Budapest büszkeségévé, mert szó szerint nincs szem előtt: Golda János és csapata és az egykori IVANKA közös remeke úgy bújik meg a felújított historizáló épület gyomrában, mint A kis herceg pilótájának elefántja az óriáskígyóban.
Bár a látszóbeton, mint esztétikus felület mára kezd elfogadottá válni – nem utolsó sorban az egyre kifinomultabb felületkezelési technikáknak – a kétezres évek első évtizedeiben Budapesten határozottan az volt a jellemző, hogy a vállaltan kortárs megjelenésű építészet inkább elrejtőzött a kíváncsi tekintetek elől. Mintha a tervezők csak ott merték volna szabadjára engedni a gyeplőt, ahol a kortárs esztétika nem konfrontálódik nyíltan a hagyományos városképpel. A négyes metró nemzetközi díjakat besöprő állomásai ennek legjobb példái (mutatjuk hamarosan), de azokat legalább naponta százak látják. A piarista rend felújított gimnáziumában és rendházában kialakított új tornaterem azonban teljességgel láthatatlan az átlag városlakó számára. Pedig ami a falak közt fogadná az elektromos kordonon átcsusszanó látogatót – a diákok ugyanis csak így juthatnak be az iskolába –, az a kortárs betonépítészet költőien érzékeny és meggyőző példája. A 2010-es átadása óta eltelt tíz évben sem született szerintem hozzá foghatóan jól sikerült alkotás, ami meggyőződésem szerint elnyerné a kortárs építészettől egyébként idegenkedő laikusok tetszését is. Csak hát láthatatlan...
A helyszín (...) minden korszakban stratégiai jelentőséggel bírt. A középkorban és az újkorban a kialakuló Pest központja volt, itt állt a régi városháza és a piactér. A piaristák a 18. század elején telepedtek meg itt, az akkori városháza mellett elhelyezkedő kis épületben. Az idők során a tanító rend bővült, átköltöztek a szomszédos nagyobb épületbe és ez így ment addig, amíg egy egész épületcsoportot magukénak nem tudhattak. A 19. század végén - 20. század elején robbanásszerű fejlődés indult meg Pesten, ingatlanspekulációk kezdődtek. Az Erzsébet-híd és a hozzá vezető út kialakítása miatt szinte az egész régi belvárost lebontották, hogy új és nagyobb épületek születhessenek. Ekkor a piaristák építésze, Hültl Dezső megtervezte a mai épületegyüttest, amit az első világháború alatt, 1914-17 között építettek fel. A II. világháború során több bombatalálat érte a házat, ezután le kellett bontani a Duna-parti traktus tetőszerkezetét a toronnyal együtt. Később az államosítás során a piaristáknak el kellett hagyniuk ezt az épületet és egy másikba költöztették át őket. Az épület az évtizedek során több funkciónak is helyet adott, többek között (kiköltöztetéséig – a szerk) az ELTE bölcsészkarának. A nagy kápolna helyén egyetemi színpad működött, majd egy évtizednyi szünet következett. A (rendszerváltás után – a szerk.) piaristák elhatározták, hogy visszatérnek évszázados gyökereikhez, a belvárosba. Az épület felújítását az M-Teampannon Kft. és a kollektív műterem Kft. együttműködésében Golda János, Kovács Zoltán és Mészáros Erzsébet építészek tervezték. A feladat egy olyan épület létrehozása volt, amely ötvözi a régi hagyományokat a modern értékekkel és alkalmassá teszi a patinás épületet a korszerű oktatás és üzemeltetés megvalósítására– részlet a felújítás tervezőinek írásából.
  |
A Piarista Rendről
A rendet 1592-ben alapította Kalazanci Szent József Spanyolországban. Tagjai tanító szolgálatot végeznek, Budapesten kívül az ország nagyobb városaiban megtalálhatók iskoláik, rendházaik. Alapvetően fiúiskolákat üzemeltetnek, de napjainkban már több helyen koedukált oktatás is folyik. A magyar történelem számos jelentős alakja kapott piarista nevelést, például Széchenyi István politikus, , Eötvös Lóránd tudós, Petőfi Sándor költő és Esterházy Péter író.
A piaristák eleinte nemigen örültek az ölükbe pottyant ajándéknak. A helyszínt például nem érezték megfelelőnek – tagadhatatlanul profán dolog, hogy a tanító szerzetesek lakóhelyiségei egy nyüzsgő bevásárlóutcára nézzenek, márpedig ma ez a helyzet. A rend mögött pedig már nem volt akkora szellemi és anyagi potenciál, hogy megtöltsön egy ekkora épületet. A huszadik század végének legfőbb városalakító tényezője, az ingatlanfejlesztés adta a kulcsot a megoldáshoz: a piarista szellemiség és oktatás térben is két üzleti réteg közé szorult. Az alsó két szintre ismét galériás üzletek kerültek. A háborúban részben lebombázott tetőteret visszaépítve pedig egy, a rend helyiségeitől függetlenül megközelíthető iroda élvezheti a páratlan panorámát. A kettő közti szintekre költözött be a Piarista Gimnázium, illetve a rendház.
  |
A rend és a korszerű oktatás igényeinek megfelelően az épület belső kialakítása jelentős változtatáson esett át. A belső udvart beépítve a tervezők ház a házban elven a historikus épületszerkezettől fizikailag is elválasztva létrehoztak egy új épülettömeget, amely a tornatermet – illetve alkalmanként rendezvénytermet – foglalja magába. A masztabára emlékeztető formájú, koporsó-szerű tömeg tetején a régi, árnyékos és rossz térarányú udvar helyén egy jó benapozású tetőterasz alakult ki, melyet a diákok szabadon használhatnak. Az udvarban önálló életet élő tömeg gerendarácsos lapos tetejét a régi épület falai és az új épületrész között sík üvegezés tölti ki, mely fényt enged a historizáló épületbelsőbe, és új életre kelti az abban álló kortárs tömeget.
Egy hatalmas, agyagos hatású külső felszínnel rendelkező, betonlemezes tömb zuhant be az A-épület egykori szürke udvarába. A rézsűs falával ókori masztabát idéző épületidom zuhanás közben „felszakította" a gyűlölt körfolyosók belső határolófalait. Úgy ékelődött az épületbe, hogy közben teljesen átalakította a belső téri viszonyokat. Régi és új részek között hidacskák, illetve pengefalak közé szerkesztett lépcsők teremtenek kapcsolatot.– írta az épület átadásakor az ÉS-ben megjelent kritikájában főszerkesztőnk, Martinkó József, aki bölcsészhallgatóként e falak között töltötte egyetemi éveit.
  |
A tornaterem külső, a történeti épülettel vizuális kapcsolatban álló ferde falait cellákra osztott, színezett látszóbeton felülettel alakították ki. Az IVANKA design által gyártott, finom pasztell színekkel kialakított felület a történeti formára rímelve a klasszikus falfestések emlékét idézi, miközben megjelenésében abszolút kortárs. A geometrikus formálás az archaikus színezéssel párosulva ősi, időtlen jelleget kölcsönöz a markánsan kortárs építészetnek. A felülről beáradó szűrt fény játéka a ferde falakon tovább erősíti a múlt és jelen sejtelmes párbeszédét. Az új beépítés a historikus épületbelsőben önálló műtárggyá válik. A tervezők határozott szándéka volt a régi és az új erőteljes megkülönböztetése, melyet azzal is hangsúlyoztak, hogy az új szerkezet befelé dőlő falaival fizikailag is fokozatosan elkülönül a régitől, azzal csak az őszintén megmutatott beton gerendázat köti össze. A tetőterasz szintjén az elválást a történeti épület és az új szerkezet közti üvegfödém teszi láthatóvá.
  |
  |
A Piarista Központ felújított épülete kifelé semmit nem árul el a belsejében megbújó csodáról, és az a magyar kortárs építészet nagy vesztesége. Ezért is tarjuk fontosnak felidézését.
Építész munkatársak: Varga Bence, Zahorán Gábor, Szojka M. Tünde, Alkér Katalin, Debreczeni András, Nagy Gábor, Vermes Dániel, Horváth Roberta; M-Teampannon Kft., Kollektív Műterem Kft.
Tervezés/építés éve: 2006-2009/2009-2011
További képek és rajzok a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
