Elegánsan ötvözi a hagyománytiszteletet a kortárs lakhatási igényekkel ez a balatoni ház

Ez a nyaraló végső soron vagy talán első sorban a terek szűkülésével és tágulásával érint érint meg, és hagy nyomot. Erről szóló cikkünket a 194-es, 2024/6-os lapszámból közöljük.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Zánka Öregfalunak nevezett, magaslati részén épült fel a közgazdász házaspár nyaralója a munkacsoport.net építész hálózat – Bulcsu Tamás és Fortvingler Éva – tervei alapján. A ház elegánsan ötvözi a tagadhatatlan hagyománytiszteletet a minőségi kortárs lakhatási igényekkel. Az inkább tartós mint átmeneti otthon benyomását keltő épület az építtetők szándéka szerint már eleve azzal az igénnyel készült, hogy hosszú távon többet nyújtson nyári menedéknél. Az építészeket a budapesti lakásuk tervezésében közreműködő belsőépítész, Koczoh Judit ajánlotta az építtetők figyelmébe, és a választás tökéletesnek bizonyult, a közös hang nem volt kérdés. A tulajdonosok ötletei szervesen épültek be az építészeti koncepcióba.

Az óriási, 3000 négyzetméter körüli telek pikantériája, hogy utcai oldala mindössze olyan hosszú, amennyin egy motoros kapu épp elfért. Hátsó két oldalát kissé elvadult erdő határolja, a negyedik oldal felé van csak az életnek látható jele. A terület neve nem véletlenül Öregfalu, sok régi ház, kis, görbe utcák alkotják a dombtetőn ezt a negyedet. Nincs messze a zánkai középkori műemlék templom, a hajdani falu nyilvánvalóan nem a partra települt, ez már a lusta nyaralók leleménye. Innen fentről viszont kis szerencsével és ügyes tervezéssel megpillantható a Balaton, amelynek békés panorámáját sikerült is becsempészni a házba. A telken eredetileg egy komfort nélküli házikó állt, idős lakója azonban már jó egy évtizede el kényszerült hagyni. Az épület egyértelműen bontandónak ítéltetett, ám ennek meglett az előnye, ugyanis a tipikus Balaton-felvidéki vörös kőből épültek a falak, és a kinyert építőanyagot fel is használták az új ház karakteres építőanyagaként.

Az építtetők a magyarországi megrendelők azon szűk csoportjához tartoznak, akik a modern építészetért rajonganak. Ám természetesen nem azért vásároltak e helyen telket, hogy fittyet hányjanak a helyi hagyományoknak. Így a ház kiváló példája lett a kortárs módon újraértelmezett hagyománynak, ráadásul a minimalista módon hűvös, sima és a meleg tapintású, rusztikus felületek jó arányú keveredésének köszönhetően egyszerre elegáns és barátságos.

A tágas telken az új házat a felső telekhatárhoz közel húzták, közvetlenül az erdő mellé. Így a kert egyben maradt, és mivel itt vagyunk a legmagasabban, a tetőtéri szobából elcsíphették a Balaton látványát. Az épület megformálását nagyban meghatározták a szigorú helyi előírások, amelyek mind az épülettömeg, mind a fedél kialakítását, valamint az anyaghasználatot is a helyi építészeti hagyományokhoz illeszkedő módon szabályozzák. Itt kell szót ejteni arról, hogy ez a ház jó példa arra is, hogy a Balaton-felvidék építészeti képének harmonikus kialakítására tett erőfeszítések nem ok és eredmény nélküliek. A háztól nem messze épült fel Krizsán Andrásnak, a terület jó ismerőjének gyógynövényközpontja, a tulajdonosok több sikertelen kísérlet után az ő ajánlása révén találtak rá a megfelelő kivitelezőre.

Krizsán nevéhez fűződik (a Balaton-felvidéki népi építészetével foglalkozó több könyvön kívül) a Nagyapám háza című program, amely a hagyományos helyi építési módszerek megőrzésére, átörökítésére irányul. Végül az ő segítségével sikerült helyi mestert találni, aki a házat szerkezetkész állapotig építette. Egyebekben is több környékbeli, a kortárs és hagyományos elemeket elegyítő ház szolgált a megbízók számára előképül: Mindszentkállán a Váncza László által tervezett csupakő nyaraló és a Kovács Csaba és Poós Tamara tervei alapján szintén Zánkán megépült villa, amelyet az OCTOGON 168. (2021/4.) számában mutattuk be.

Az előképek között nehéz elmenni a szintén a munkacsoport.net által tervezett szigligeti nyaraló mellett, amely Krizsán András: Balaton-Felvidéki építészeti útmutató, Egy tájegység építészeti karaktergyűjteménye és útmutató tanulmánya c. kötetében is szerepel (lásd Martinkó József: Számvetés, Nyaraló Szigligeten, OCTOGON 102., 2012/10.), mert elsősorban az ebben megfogalmazott gondolatokat folytatták a tervezők a zánkai ház tervezése során is. A Balaton-felvidéki hagyományőrző és kortárs építészet elegyítéséhez kapcsolódott a többi helyi hatás, az Öregfalu építészeti karaktere, s a közeli kortárs épületek megoldásai.

A ház alaprajzát tehát pontos paramétereknek megfelelően kellett a tulajdonosok igényeire szabni, akik négytagú családként, félig felnőtt gyerekekkel három hálószobát szerettek volna a közös nappali helyiségeken túl. Egyértelműen hosszúház jöhetett csak szóba, ami az előírásokat betartva olyan hosszúra nyúlt volna, hogy az se használati, se esztétikai szempontból nem volt elfogadható. Így jött létre végül a derékban „megroppantott”, két nyeregtetős tömegből összerakott forma, melyeket egy, a maximálisan engedélyezhető méretet kihasználó lapostetős rész köt össze, és a kert felől egy kortárs elemekkel – sima köroszlopokkal és a rajtuk nyugvó, vaskos vakolt gerendával – megidézett tornác fog egységbe. A tornác vonalát követi a ház folytatásában megépült tároló házikó, míg az épület törésvonala a telekhatárhoz igazodik.

A törést a lapostetős központi tér, az étkező veszi fel, ez a térsor központja, ide érkezik a látogató, innen indulhat három irányba: a nappali tér, a szeparált hálószárny, vagy a fölötte beépített, szintén háló és fürdőszobát tartalmazó tetőtér felé. Az étkező teljesen üvegezett fallal fordul a kert felé, míg tőle két irányban, a nyeregtetős részeken kisebb ablakok nyílnak. A terek belső tagolása egyértelműen leolvasható a homlokzatokról, és nem csak a tetőformáknak köszönhetően. A már említett étkező üvegezett fala két karaktert választ szét vagy kapcsol össze – ahogy tetszik.

A privát zóna vakolt falain eltolható zsalus ablakok nyílnak, az említett, a régi házból megmentett vörös kővel burkolt „első ház” teljes traktusát elfoglaló nappali tér oldalfalaira a funkciónak megfelelő méretű ablakok kerültek. Az egyik oldalfal mentén végigfutó konyhapult fölött hosszú, alacsony szemöldökmagasságú kitekintő ablak húzódik, a kert felőli oldalra valójában bútor-szerepet betöltő kényelmes, ülőmagasságú ablakfülke került. A nappali oromfali oldala teljes falszélességű üvegezett nyílászáróval határolt, amely a túlfuttatott nyeregtetővel fedett teraszra, és távolabb a medencére nyílik.

Ugyanilyen egyértelmű a belső térstruktúra: a házat átmetsző, sík födémmel fedett étkezőből keskeny oldalfolyosón át közelíthetők meg a privát terek, a közös zóna felé azonban kitárul a tér, horizontálisan egész a telekhatárig, vertikálisan pedig a nyitott fedélszékig emelkedhet a tekintet. Régi, és most már bizonyosságot nyert tapasztalatom, hogy az igazán jó házak, pontosabban az, ami egy házban igazán jó, nem fényképezhető. A fotó legfeljebb csak a kifogástalan részleteket, profi csomópontokat, az anyagok és színek harmóniáját adhatja vissza. Itt persze ez is a helyén van, a minimalista színek és sík felületek jól harmonizálnak a rusztikus, tapintható felületekkel.

A szürke glettbeton padló és falburkolat, az egyedi, profilozás nélküli asztalosmunka erősíti és ellenpontozza a belsőben is megjelenő vörös kőburkolat, a pasztell tónusú kilim szőnyegek meleg hatását. A fekete „ház a házban” bútortest, amely síkban csukódó rejtett ajtaja mögött valójában egy kamrát takar, amellett, hogy a nappali terét az étkezőtől leválasztja. A másik irányban, a háló zóna felé kialakuló maradék térben, a tetőtérbe vezető lépcső alatt a mosókonyha, illetve gépészet talált helyet, a ház tartalék terekkel is kényelmesen felszerelt, jól működő gépezet.

Amitől azonban valóban jó, az a képeken nem látszik, a kép ugyanis csak tárgyakat mutat. Egy ház viszont nem tárgy, hanem a tér foglalata, a jó épület pedig a terétől jó igazán, az arányaitól. Attól, amit nem lehet lefényképezni. A tér tényleges érzetét még a bejárható, forgatható virtuális modell se adja vissza, mert a teret az ember minden érzékszervével érzékeli, és ezt nem lehet sehány D-ben sem szimulálni, az legfeljebb annyi, mint egy filmet vagy verset elmesélni. A jó építész viszont érzi a teret; ezért adja jobban vissza egy ház lelkét a kézi rajz, mert abban az építész belső víziója tükröződik. Félretéve a filozófiát, ez a ház végső soron vagy talán első sorban a terével érint meg, és hagy nyomot, a terek szűkülésével és tágulásával. Jó benne mozogni, kinézni az ablakain, átnézni egyik helyiségből a másikba. A többi, a foglalat – szépen szerkesztett, profi szakmaisággal és a tulajdonosok részéről jó ízléssel szerkesztett ráadás.

További képek a cikk végén található galériában!