Új közösségi tér és játszóház Budapesten, Újlipótváros szívében az Archikon Építésziroda tervezésében.

Az egyik Palatinus-társasház földszintjén kialakított, fényárban úszó helyiségek gyönyörű, levegős terekkel, hatalmas portálokkal várják a családokat. Itt a játékhoz a hátteret maga a város, a Duna, a Margitsziget és a budai hegyek adják, így nem csoda, hogy a PannKa Part hamar a környékbeli családok kedvelt találkozóhelyévé vált.
 


A kerületi önkormányzat 2020-ban döntött arról, hogy egy rossz állapotú ingatlan átalakításával új intézményt hoz létre a fiatal családok számára. Az Archikon Építésziroda a közelben található, Pannónia utcai PannKa Közösségi Tér tervezése után kapta meg a lehetőséget a folytatásra. A PannKa Part ugyanarra a gondolatra, az egyszerű gyermekkorról való elképzelésre építkezik, mint a több éve sikeresen működő elődje. 

A központ 2022 júniusában nyílt meg, és azóta működik elsősorban a 0–6 éves korú gyerekek és szüleik közösségi tereként. A PannKa két foglalkoztatójában különböző, pedagógusok által vezetett tevékenységek – többek között ének, tánc, kézműves foglalkozás – zajlanak. A központ szívében található a játszóház, ahol a szabad játéké a főszerep.


Harsány színek helyett sok fény és tágas terek

A tervezés egyik kiindulópontja az a felismerés volt, hogy a fényes, tágas tér önmagában is elég impozáns ahhoz, hogy erős hatást érjen el. A meglévő adottságokhoz a tervezők ezért csak finom gesztusokkal tettek hozzá, ellenállva a kísértésnek, hogy harsányan színes, markáns hatást keltő tereket hozzanak létre. 

Az építészeti alapelv a „láttatni engedés” volt: a tervezők szerették volna, ha mind a ház, mind a belső terek az eredeti egységükben élhetnek tovább, az építészet csak a szülői gondoskodás határozott, de szeretetteljes egyengetésével segíti a fejlődést. 
 


A tervezés során az építészek arra is figyeltek, hogy megőrizzék a belső terek szép, eredeti egységét, ezért 

a koncepció elsősorban az izgalmas átlátásokra és egyedi térkapcsolatokra épít. 

A foglalkoztatók funkciója megköveteli az önálló, elszeparált tereket, a nagy belső üvegfelületek segítségével mégis mindig látható az egész eredeti tér, ami egyben a tájékozódást is megkönnyíti, egyúttal biztonságérzetet is kölcsönöz a szülőnek és gyermeknek egyaránt. 

A nagy felső üvegezés többek között a belső foglalkoztató megfelelő bevilágítását biztosítja, így a gyerekek szinte folyamatosan természetes fényben játszhatnak, mesterséges világításra csak télen és késő este van szükség. Az utcafronton elhelyezkedő játszóház egyszerre nyújt szép kilátást a bent lévőknek, miközben becsalogatja a kint közlekedőket. A személyzeti galéria teljes kiépítése egy későbbi időpontban készül majd el, költségvetési megfontolások miatt.
 



Amikor a szülő csak messziről figyel

A „láttatni engedés” elve ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a terekben ne jelenne meg a ma építészete, a nemzetközi trendekhez illeszkedő, mégis friss design. A régi és az új elválasztása elsősorban a burkolatokban érhető tetten. Az anyagválasztás során az egyik elsődleges szempont az érintés volt, vagyis az, hogy 

a különböző anyagok mezítláb, négykézláb mászva is kellemes hatásúak legyenek, élmény legyen rajtuk járni, őket megtapintani. 


A fő terekben minden új válaszfal borovi fenyő rétegelt lemezzel burkolt, míg a bútorok borovi fenyő furnérral készültek. A mosdó az egyetlen helyiség, ahol a színek dominálnak, itt 5x5 centiméteres korallszínű mozaik fogadja a látogatókat.

A nagy terekben egyedül a recepciónál kerülnek némileg előtérbe a hangsúlyosabb építészeti megoldások – itt a pult egyben egy nagyméretű tüskejátékként is funkcionál.
 


A PannKa Partban az Archikon tervei szerint megvalósult friss és barátságos tér jött létre, ahol az építészet finoman a háttérben marad, és lehetővé teszi, hogy a gyerekek és játékok töltsék meg azt élettel. A tervezők reménye az, hogy a PannKa Part közösségi tereiből kifelé menet a gyerekek a játékélményről és más gyerekekről mesélnek majd.

A harmonikus, visszafogott tér arra született, hogy megtöltsék – élettel, élménnyel, kapcsolódásokkal, lassú merengéssel, szabadon formálódó gyerekkori gondolatokkal és játékkal. 

PannKa Part Közösségi Tér (1137 Budapest, Újpesti rakpart 6.)
Befejezés éve: 2022
Tervező: Archikon Építésziroda
Építészet: Nagy Csaba, Pólus Károly, Reményi Petra, Batta Miklós, Várhidi Bence
Építtető: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Kivitelező: SZIN-KER Építő Kft.

 

Forrás: sajtóanyag

 

Még több fotó a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Partfoglalás

Partfoglalás

A sós-jódos forrású pesterzsébeti strandfürdő

Valódiság ívekkel és természetes felületekkel | Triász
  • 2023-05-17 09:00
  • Deco

Valódiság ívekkel és természetes felületekkel | Triász

A TOP TRIÓ folytatásaként az OCTOGON Deco magazinban megjelenő Triász elnevezésű új sorozatunkban ezúttal mindig egy-egy belsőépítész fejti ki a véleményét három kedvenc projektjéről – belsőépítészek belsőépítészekről.

2022-ben az Év Szállodája a Hotel Moments

2022-ben az Év Szállodája a Hotel Moments

A felújított Andrássy úti palotában működő hotel másodjára érdemli ki az elismerést.

Hirdetés