Az építészt 98. életévében érte a halál, melynek hírét a Széchenyi Akadémia közölte.
Batár Attila építész, építészeti szakíró 1925-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban kezdte és a budapesti Királyi Katolikus Egyetemi Gimnáziumban fejezte be. Érettségi után tagja lett a Pikler Gyula és Sós Aladár vezette magyarországi georgista körnek. 1944-ben tevékenyen részt vett az illegális antifasiszta ellenállásban.
A második világháború után az ELTE Bölcsészettudományi Karára, szociológia és történelem szakra iratkozott be, Hajnal István tanítványa volt. Diplomáját 1953-ban történelemből nyerte el. Az egyetemen három éven át – a pártból való kizárásáig – tanársegédként tanított. Az ezt követő három évben marósként dolgozott a Ganz-MÁVAG-ban, 1956 októberéig. Aktív résztvevője volt a forradalmi megmozdulásoknak és az Értelmiségi Forradalmi Bizottságnak. 1957-ben letartóztatták, fél évre börtönbe került. A bölcsészpálya kényszerű elhagyása után elvégezte a budapesti Műegyetem építészmérnöki szakát. Diplomáját 1963-ban kapta kézhez. Gyakorlati tapasztalatait elsősorban a Középülettervező Intézetben szerezte meg, ahol mestere Jánossy György volt.
1968-ban elhagyta az országot és Párizsban dolgozott építészként Jacques Fernier irodájában. 1970-ben az Egyesült Államokba költözött, Los Angelesben (Gruen Associates), San Franciscóban (Sandy and Babock), majd New York-ban (D.P.A.) dolgozott építészként, illetve irodavezetőként. Tervezési engedélyét 1980-ban kapta meg, ami lehetővé tette, hogy építészeti irodák vezetője legyen. Külföldön tervezési tevékenysége elsősorban lakóépületekre koncentrálódott, a magánházaktól kezdve a középmagas lakóházakig. Emellett középületek tervezésében is részt vett.
1990-ben nyugdíjba vonulása után Párizsba költözött, ahol haláláig élt. Hosszú, szerteágazó, megvalósult munkákban gazdag franciaországi és amerikai egyesült államokbeli tervezői, tervezőiroda-vezetői gyakorlatban felhalmozott tudásanyag birtokában fordult az alkatának legjobban megfelelő építészetelméleti, közírói munkásság felé. Nézőpontja, kérdésfelvetéseinek sokasága és újszerűsége lényegesen befolyásolta a magyarországi építészeti írások tematikáját.
Az elmúlt több mint 30 év alatt építészeti és urbanisztikai témájú könyveket írt és publikált, amelyek magyar, francia, angol, és német nyelven jelentek meg. Évtizedeken át a Le Carré Bleu, egy negyedévenként megjelenő nemzetközi építészeti folyóirat munkatársa. Témái felölelik az urbanisztika (mobilitás) és az építészetelmélet (a történelem szerepe az építészetben, és a pszichológia és az épület kapcsolata) néhány kérdését.
2015-ben Molnár Farkas-díjat kapott. 2016-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagjának választotta. 2020-ban a Magyar Építőművészek Szövetsége Magyar Építőművészetért Éremmel tüntette ki.
Lucien Hervé, Héttorony Könyvkiadó, Budapest, 1992
Die Geschichte als Architekt, Mölker Verlag, Wien, 1999
Városaink az ezredfordulón, Új Világ Kiadó, Budapest, 2000
A történelem mint tervező, N&n, Budapest, 2001
Lucien Hervé, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2002
A sokrétű Víziváros, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2002
A láthatatlan építészet, Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2005
Du Son, du Bruit et du Silence, le carré bleu, Nápoly, 2007
Az emberi tér, TERC, Budapest, 2010
Otthon, másutt, FUGA, Budapest, 2019
Párizsi térportrék, FUGA – TERC, 2020
Invisible Architecture, Le Carré Bleu, La Collection No. 12., 2022
Invisible Architecture, HTSART Nyomda és Kiadó, 2022
Forrás: sajtóközlemény
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
