51 éves volt.

51 éves korában elhunyt Kovács Attila, a DVM Group Horizon Development cégcsoport alapító tulajdonosa. A széleslátókörű építész, szenvedélyes üzletember és karizmatikus vezető szakmai öröksége és munkásságának egyedülállóan kifinomult szellemisége tovább él nem csak az általa örökül hagyott épületekben, de minden kollégájának, üzlettársának szívében is, akinek megadatott a vele való közös munka lehetősége – közölte lapunkkal a vállalat.

Kovács Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1994-ben kapott diplomát, majd az Egyesült Államokban, Svédországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban szerzett nemzetközi építész- és projektmenedzsment gyakorlatot. Mindig is fontos volt számára a szakmailag naprakész és progresszív tudás, így tudatosan törekedett arra, hogy látásmódját a világ minden tájáról érkező, szép impulzusok táplálják, amelyekre saját projektjeinek megformálása során is inspirációként tekinthetett.

1995-ben alapította meg a DVM groupot, hazánk legkomplexebb építészeti és építőipari szolgáltatásait nyújtó, nemzetközi szinten is elismert cégcsoportját, majd 2006-ban hívta életre prémium ingatlanfejlesztő cégét, a többszörösen díjazott Horizon Developmentet. A műemlékvédelemben rejlő szépségek és kihívások kettőssége vonzotta, amikor az Eiffel Palace (volt Pesti Hírlap és Légrády Nyomda) és a Váci 1 épület (volt Tőzsdepalota) örökségvédelmi megújulását vállalta feladatként. A Szervita Square Building, a Promenade Gardens és az Eiffel Square épületeinek építészeti megoldásaiban már a kortárs építészet és a környezettudatosság iránti szenvedélyes elkötelezettsége mutatkozik meg.


Kovács Attila minden gondolatát az alkotás határozta meg. Cégcsoportokat, szakmai és baráti közösségeket, személyes és üzleti kapcsolatokat épített. Bármibe kezdett, a tökéletességre törekedett.

Az ingatlanfejlesztés és építészet világa mellett szívügye volt társtulajdonosként a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet, az Eiffel Palace földszintjén általa megálmodott budapesti St. Andrea Étterem és a Váci 1 épület legfelső szintjén pár éve megnyitott St. Andrea Wine & Skybar. Az emberi közösségek és kötődések nagyon fontosak voltak számára, így a MAFC Martos kosárlabdacsapatához és a XI. kerületi Református Egyházközösséghez való tartozás.

Budapest legszebb műemléki és kortárs házait hagyta nekünk örökül. Ahogyan egy júniusi interjúban még maga nyilatkozta: „Az alkotás, a kreativitás és a fejlesztés a lételemem. Ebből táplálkozom, és ez nyújt friss energiát és értelmet életemnek.” Soha nem akart beállni a sorba. Mindig az innováció, a formabontó és újszerű megoldások, a változó világ új kihívásainak kőbe és betonba való elegáns leképezése, a megvalósítás egyedi volta inspirálta.

Kovács Attila saját cégcsoportjainak és projektjeinek képviseletén túl Budapest egészének városépítészetét is szakmai küldetésének tekintette. A hazai építészeti kultúra progresszív fejlődésének és az ingatlanfejlesztés minőségének előmozdítása területén végzett munkája elismeréseként 2011-ben és 2018-ban megkapta az ’Év Ingatlanpiaci Szereplőjének’ járó Közönségdíjat, 2016-ban a ’CIJ Leadership’ díjat és 2018-ban a Belváros-Lipótváros által odaítélt ’A Jövő Városáért’ díjat. 2017 és 2019 között az IFK (Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület) alelnöke volt, ahol a hazánkban aktív ingatlanfejlesztő cégek érdekképviseletében, valamint nemzetközi szakmai megjelenéseiben egyaránt szerepet vállalt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Trendekbe rendezett nappalik
  • 2022-09-07 09:00
  • Deco

Trendekbe rendezett nappalik

Válogatás az OCTOGON Deco nappalijaiból.

Ezt az öt filmet nézd meg az Építészeti Filmnapokon!

Ezt az öt filmet nézd meg az Építészeti Filmnapokon!

Március 7. és 10. között újra Budapesti Építészeti Filmnapok a Toldiban.

Hirdetés