A 85 éves designer a koronavírus áldozata lett.  

Velence mellett érte a halál Luigi Feltrint, aki 1989-ben fiaival alapította meg az Arpert. Az olasz bútorgyártó cég családi vállalkozásként indult, mára azonban a nemzetközi design piac egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Termékeik között az ülőbútorok és asztalok egyaránt megtalálhatóak, bútoraik ideálisak magánlakásokba és munkahelyi környezetbe is.

Feltrin az Arper megalapítása előtt egy kis bőrfeldolgozó üzemet igazgatott. Az Arper létrehozásakor is elsősorban a bőr alapanyagban gondolkodott, de aztán rájött, hogy az ülőbútor piac igényeinek szélesebb körű kielégítéséhez más anyagokat is érdemes felhasználnia. A kilencvenes évek második felében az Arper jelentős befektetéseket eszközölt az új anyagok és technológiák fejlesztésének területén, a cég jelenleg több, mint 80 országban van jelen, 260 embert foglalkoztat, termékeik között a vezetői székektől és asztaloktól a klasszikus irodai bútorokig széles a választék.

Feltrin idősebb kora ellenére minden egyes nap bement az irodájába, kikérte a kollégái véleményét, munkatársai szerint az intuíció és a vállalkozói szellem volt az, amely kiemelte a kortársai közül. 

„Mindig azt mondom a fiataloknak, hogy életünk során sok nehézségbe és akadályba fogunk ütközni, de nem kell elbuknunk az első próbatételnél, csak meg kell állnunk és átgondolni a következő lépést. Mindezt nem túl sokáig, ne legyen több negyedóránál – mondta Feltrin. – Többször megtörtént ez velem is, de megálltam és újra elindultam.”

Olaszországban a koronavírus következtében eddig több mint 16 500 ember vesztette életét, a járvány áldozata lett Vittorio Gregotti olasz építész is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elhunyt Hollandia ikonikus alakja, Jan des Bouvrie designer

Elhunyt Hollandia ikonikus alakja, Jan des Bouvrie designer

Ha a hollandok a fehér színre gondolnak, minden bizonnyal Jan des Bouvrie jut róla az eszükbe.

Fenntarthatóság és felelősségvállalás a bútorgyártásban

Fenntarthatóság és felelősségvállalás a bútorgyártásban

Virtuális kerekasztal­ beszélgetés a Design Héten.

Elhunyt Terence Conran brit formatervező

Elhunyt Terence Conran brit formatervező

Stílusteremtő bútoraival és háztartási termékeivel a háború utáni apátiából akarta felrázni a fiatalokat.

Hirdetés