A Narmer Építészeti Stúdió tervei alapján elkészült fejlesztés a régi és új épületek összhangjára törekszik.

Világszínvonalú múzeumi raktárak, restaurátor-műhelyek, laborok és kutatószobák valamint egy látogatóközpont is helyet kapott az elkészült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületében. A Szabolcs utcai egykori kórház területén felépült 37 négyzetméteres épületegyüttesben működik majd a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet is. A Liget Budapest projekt keretében elékszült koncepció a Narmer Építészeti Stúdió (vezető tervező: Vasáros Zsolt DLA) tervei alapján valósult meg.

Az intézmény épülete elkészült, annak kivitelezését a múzeumi technológia beépítése, majd a műtárgyak beköltöztetése követi.

A csaknem 30.000 négyzetméteres központi épület a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint háromszázezer műtárgyának megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít kiemelkedő minőségű infrastruktúrát. Az alapkoncepció szerint egy közös bázis sokkal olcsóbban és hatékonyabban üzemeltethető, mintha mindegyik gyűjtemény maga látná el a feladatot, az új múzeumi épületek pedig tehermentesíthetők, ha ez a funkció kikerül belőlük. Így a beruházás ezen nemzeti közgyűjtemények sok évtizedes gyűjteményi és raktározási problémáira jelent hosszú távú, megnyugtató megoldást.

Az új épületkomplexum legnagyobb létesítménye a múzeumi raktáraknak és restaurátor-műhelyeknek otthont adó épület, mely a térszint alatt négy, a felett pedig háromszintes területen biztosít korszerű és biztonságos körülményeket, melyek a legmagasabb színvonalú tudományos és technikai hátteret biztosítják. Az egykori kórház izraelita imaházának, majd a felvételi épületének rekonstruált létesítményében kapott helyet egy több mint ezer négyzetméteres látogatóközpont, ahol az örökségvédelmi szempontok figyelembevételével történő rekonstrukció során többek között konferenciatermet és kiállítótermet alakítottak ki.

LátogatóközpontRaktárszoba

A Narmer Építészeti Stúdió tervei alapján elkészült fejlesztés a régi és új épületek összhangjára törekszik. A telek két értékes, Freund Vilmos által tervezett, régi épületét az örökségvédelmi szempontok figyelembe vételével újították fel. Az új épület tagoltságával és anyaghasználatával illeszkedik a 19. századi, kisebb volumenű kórházi pavilon-épületekhez, egyszerű szerkesztésével, klasszikus arányaival pedig az időtlenség, a stabilitás karakterét hivatott megidézni.

Az épületegyüttesben több mint 3000 négyzetméteren kap otthont a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet is, ahol könyv- és iratarchívum is segíti majd a kutatók munkáját. A KEMKI az egyik legjelentősebb közép-európai művészettörténeti dokumentációs központtá válik, amelynek alapját a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint egy évszázad alatt szisztematikusan gyűjtött archív dokumentációs anyaga szolgáltatja. Az európai viszonylatban is egyedülálló intézménykomplexum területén egy 13000 négyzetméteres parkot is kialakítanak, amit nyitvatartási időben szabadon használhat a nagyközönség.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Budapest 150 izgalmas designhelyszíne egy térképen

Budapest 150 izgalmas designhelyszíne egy térképen

Megjelent a Budapest Design Map.

Duplázott a magyar betonpad az Architizer A+ Design díjon

Duplázott a magyar betonpad az Architizer A+ Design díjon

A KAVICS a zsűri és a közönség díját egyaránt megkapta.

Lendületben a Velux

Lendületben a Velux

A cég nemcsak bővül, hanem zöldül is.

Hirdetés