Tizenkét éves a BME Építész Klub Szakkollégium.
Az ÉK – sokszor csak így nevezik magukat – egy nyitott, szakmai műhely. Tagjai olyan hallgatók, akik az egyetemi tanulmányaikon túl is érdeklődnek az építészet kérdései iránt, aktívan akarnak tenni környezetükért és nyitottak a társadalmi problémákra. Otthonuk a Bercsényi Kollégium ötödik emeletén található Műterem, mely közösségi műhelyként lehetőséget teremt a hallgatók személyes fejlődésére is. Látókörük tágítása érdekében építészekkel, különböző szakágak képviselőivel és művészekkel szerveznek eseményeket, emellett együttműködnek a BME és más egyetemek szakkollégiumaival. Magukról azt tartják, „Élménnyé tesszük az építészetet!”
Chromicsek Adrienn ötödéves hallgató nyáron adta át elnökségi posztját Molnár Tamásnak, aki negyedéves az egyetemen. A szintén ÉK-tag Bodnár Benedek beszélgetett velük a Klub múltjáról, tevékenységéről és szerepvállalásáról, a koronavírus helyzet hatásáról és a jövőről.
Idén tizenkét évesek lettetek. Több mint egy évtizede él és tevékenykedik a Klub, hosszú és érdekes út van mögöttetek. Ti ketten ugyan még a közoktatás padjait koptattátok akkoriban, de biztos fennmaradt a közösségi tudatban néhány dolog az alapításról. Miért volt igény az Építész Klub elindítására?
Chromicsek Adrienn (CA): Könnyen visszaszámolható, hogy a 2008-as válság környékén voltunk, amikor a Klub alakult. Elég kevés munkalehetőség volt akkoriban a legtöbb iparágban, így az építészetben is. A diákok között nem volt annyira elterjedt az egyetem melletti munka, mint most. Nagyon sok kihasználatlan energia és indíttatás lapult az emberekben, és ezt megpróbálták valahogyan felhasználni. Több hasonló közösség mellett az Építész Klub is azért alakult, hogy összekösse a hallgatókat és a munka világát, hogy ezt a tudásszerzést valahogy pótolhassák. Tehát a hiánypótlás vágya hívta életre az Építész Klubot.
Molnár Tamás (MT): Az alapító tagok azt szerették volna, hogy erős, stabil szakmai háttérrel rendelkező egyének kerüljenek ki a munkaerőpiacra, ezáltal minél nagyobb esélyük legyen arra, hogy munkát szerezzenek. Emellett jó móka volt, hogy önmagukat fejleszthetik. Eleinte ugyanis saját maguknak szerveztek különféle képzéseket. Szerintem mindenki élvezte, hisz beszélgettek egymás között az építészetről és közben a kinti világba is belekóstoltak.
Az elmúlt évek egyik legfontosabb lépése az Építész Klub számára, hogy szakkollégiumi státuszt kaptatok. Ez is a folyamatos törekvéseteket mutatja a Klub fejlesztésére. Miért volt fontos számotokra, hogy öntevékeny körből szakkollégiummá váljatok?
MT: Ahogy említetted, egy önszerveződő körként, öntevékeny körként indultunk, ezáltal meg voltak szabva azok a keretek, amiben dolgozhattunk. Úgy gondoltuk az utóbbi években, hogy túl kell lépnünk ezen és egy olyan szervezetté kell alakulnunk, ahol a programjainkat jobban támogatják. Szakmaiságban már túlnőttünk az öntevékeny köri határainkon, így egy magától adódó lépés volt, hogy szakkollégiummá váljunk.
CA: Ez is úgy kezdődött mint a legtöbb történetünk, egy proaktív tagunkkal, akin keresztül belefolytunk a magyar szakkollégiumi közegbe. Akkoriban nem sokat tudtunk a szakkollégiumokról, mindössze annyit, hogy van az Építész Szakkollégium a karon. Kiderült, hogy az Építész Klub olyan munkát végez és olyan szakmai outputja van a tevékenységünknek, ami szakkollégiumi szintnek felel meg. Elkezdtünk utánajárni és láttuk, hogy a szakkollégiumsággal sok előny is jár, főként pályázatok útján. A Klubnak több forrása és több lehetősége lenne, valamint egy új közösségbe tudnánk belefolyni, ami szakmailag is előnyös. Körülbelül két évbe telt, hogy megkapjuk a minősítést, a horizontunk tágítása ösztönzött minket leginkább.
  |
Adrienn, említetted az Építész Szakkollégiumot. Veletek együtt így már két szakkollégium van a BME Építészmérnöki Karán. Egy hallgató, aki szeretne a kari életbe csatlakozni joggal teheti fel magában a kérdést: „Mégis melyiket válasszam?” Mit mondanátok neki?
CA: Amelyikben jobban érzi magát! Szerintem a közeg eléggé különbözik a két szakkoliban, bár talán most kezdenek közeledni egymáshoz. Mindig nagyban függ attól, hogy kik a befolyásoló személyek az egyes társaságokban. Általánosságban szerintem mi gyakorlatiasabb és pörgősebb munkát végzünk. Többet kommunikálunk a mérnöki vonallal, az egyes szakágakkal már az egyetemi évek alatt is. Sokkal inkább benne vagyunk az országos közösségben vagy akárcsak a műegyetemi közösségben.
Szerintem akinek jobban illik a habitusához, hogy tervez, szervez, megvalósít sok mindent, vagy sok emberrel van kapcsolatban, akár az építészirodák világából is, vagy csak ki akarja próbálni magát ezekben, akkor a Klub jobban illik hozzá. Ha viszont szeret inkább beleásni egy-egy témába, mélyebben, behatóbban foglalkozni vele, hosszabb időn keresztül, ahhoz talán jobban illik a másik közeg.
De úgy gondolom, úgyis csak az marad meg nálunk, aki jól érzi magát.
MT: Ahogy említettem, önszerveződő körként indultunk és a közeg máig ilyen maradt. Szakkollégiumunkban a többihez képest nagyban eltér a felvételi folyamat, mely alapján kiválasztjuk a tagjainkat. Nálunk nem úgy működik, hogy akkor csatlakozhatsz, ha már átestél egy felvételi folyamaton. Bármikor becsatlakozhatsz és részt vehetsz a szakkoli munkájában, ha tetszik a közeg. Viszont, ha szeretnél teljesértékű tag lenni, ahhoz aktívnak kell lenned a Klub életében, és legalább egy projektet főszervezőként végig kell vinned. Akik idejönnek és jól érzik magukat nálunk, azok itt maradnak. Mi is így kerültünk ide, benéztünk, voltunk pár gyűlésen és annyira beilleszkedtünk, hogy nem is akartuk utána otthagyni. Mivel nagyon befogadó a közeg, könnyű itt maradni.
  |
Tizenkét éve működik a szervezet, az alapító és sok más egykori tagotok is már okleveles építészmérnök. Bizonyára van egy fiatal alumni bázisa a Klubnak. Mi történik azokkal, akik kikerülnek innen? Mi a jövő a szakkolis élet után?
CA: Megfigyelhető, hogy az alumnik közül is főként azok lesznek aktívak, akik a klubozás alatt is nagyobb közösségi szerepet vállaltak vagy elnökségben voltak. Ezeket az embereket két kezünkön meg tudjuk számolni, viszont ők szinte folyamatosan kapcsolatban vannak velünk. Tizenkét év alatt még nem alakult akkora alumni bázisunk, mint egy idősebb szakkolinak, így még most az elején szeretnénk megfogni és kialakítani egy olyan rendszert, ahol jobb az utánkövetés. Ezáltal nemcsak mi tudjuk jobban megismerni és követni az alumni tagok szakmai életét az egyetemen túl, hanem ők is jobban tudják követni egymást, tudnak együttműködések születni. Szeretnénk kicsit kiaknázni ezeket a kialakult kapcsolatokat és visszaforgatni a rendszerünkbe. Ez még alakulóban van, de úgy gondoljuk, hogy ez kölcsönösen előnyös lenne. Ezt a kapcsolattartást szolgálja több eseményünk is, amire az alumnit meg szoktuk hívni, mint az őszi szülinap, az alumni avatással egybekötött ÉKarácsonyunk, valamint hagyományosan az Építész Piknik.
Az lenne a legjobb, ha minél több alumnival meg tudnánk tartani a kapcsolatot és vissza tudnánk forgatni azt a szakmai tudást, amit ők megszereznek. Olyan, mintha szét tudnánk nyújtani a “csápjainkat” a szakmán belül és akár egy-egy irodánál már jelentene valamit, ha a jelentkező Építész Klubos volt.
MT: Ahogy Adri is mondta, kialakulóban van az alumni bázisunk. Egyébként nálunk attól függetlenül, hogy valaki az egyetemről elballagott, továbbra is jelentkezhet aktív tagnak. Azt tapasztaljuk viszont, hogy a munkaerőpiacra kilépve kevésbé vesznek részt a tagok a hétköznapi dolgokban. Ezért inkább csak az alumni találkozókon jelennek meg. Több alumni tagunkkal is van közös kooperációnk, így többek között a Kortárs Építészeti Központban tevékenykedő volt tagjainkkal a Budapest100 vagy az őrmezei IdőJárás projekt keretében.
Számos alumni van, aki visszajár hozzánk kurzust tartani, mondhatni egy baráti tudásátadásra a saját szakterületéről. Ilyen volt a Projektmenedzsment kurzusunk és az Épületfelmérő workshopunk.
Ezen túl a belsős dolgainkban is szoktak segítséget nyújtani. Az őszi Identitás workshopunkra kifejezetten az alumni tagokat is hívtuk, hogy közösen határozzuk meg az Építész Klub identitását. Az a célunk, hogy felépítsünk egy stabil, összetartó alumni bázist, amiben mindenki frissíthetné, hogy éppen mivel foglalkozik. Adott esetben meg tudjuk hívni őket előadásokra, segítséget tudunk kérni akár TDK-ban vagy kutatásban. De arra is van precedens, hogy egy alumni kér meg minket, hogy segítsünk neki a doktori kutatásában felmérésekkel.
Már szóba került az Építész Piknik. Sok új ötlettel álltok elő, de a Piknik szinte a kezdetek óta köztünk van. Bizonyára ez is sokat változott az évek alatt, mostanra a leglátogatottabb eseményetekké nőtte ki magát. Miről szól ez az esemény? Mit gondoltok, miért ilyen sikeres?
MT: 2019-ben volt szerencsém a Piknik létrehozásában főszervezőként jelen lenni, amire azóta is nagyon büszke vagyok. Az Építész Piknik idén ünnepelte volna a tizedik születésnapját, ha a koronavírus nem szól közbe. Tartottunk egy kisebb online eseményt, de tervezünk egy nagy jubileumi dzsemborit is. Az Építész Piknik 2010-ben indult, akkoriban több szervezettel működtünk együtt, mint például a MÉK és a MÉSZ. Akkor még a MÉSZ székházban tartottuk a Pikniket. Ahogy minden egyes eseményünknek, ennek is az volt a célja, hogy a hallgatók közelebb kerüljenek a szakmához. Az első Piknikeknek volt egy közös főzés és étkezés része, emellett a MÉSZ tagjai tartottak előadásokat különböző témákban. Ez a későbbiekben átalakult és kettéválasztottuk szakmai és közösségi programra. Az elmúlt években ez úgy alakult, hogy a Piknikhez kapcsolódóan van külön egy előadás vagy előadássorozat. Emellett van egy közösségi program, ami az egyetemi tanárok és hallgatók közös élményszerzése céljából jön létre. Az a célunk, hogy az oktatók és diákok más közegben is találkozzanak, hogy szorosabb kapcsolatot hozzunk létre annál, ami a egyetemen belül meg tud valósulni. Azt szerettük volna, hogy ne csak az egyetemi oktatásról szóljon a lét, hanem megismerjük akár a későbbi főnökeinket, munkatársainkat is. Ezért alakítottuk át úgy, hogy az Építész Piknik az év végén van, a leadások után tartjuk meg és mostanában már a tanszékek főznek a diákoknak. Ezt mindenki szereti, mind a tanárok, mind a diákok. Mindenki várja az év végét, hogy összeüljön a saját tanárával sörözni egyet és beszélgessenek az elmúlt félév tapasztalatairól, további fejlesztésekről és együttműködésekről. A Piknik nagyon nagy létszámot megmozgat úgy tanári, mint diák szinten, egy délután-este alatt akár 200-300 fő is megfordul a rendezvényünkön.
  |
Az Építész Piknik mellett rengeteg egyéb programot szerveztek. Egy külön interjút is kitenne, ha részletesen meg szeretnénk ismerkedni a teljes repertoárral. Ezt azonban rábízzuk az olvasókra, könnyű rátok találni a szakmában és a közösségi médiában is. Mégis, említsetek meg kérlek néhányat, mi az, amit kiemelnétek a sok-sok projektből?
CA: Vannak workshopjaink, kurzusaink, épületbejárások és közösségépítő programjaink. A kurzusokon, workshopokon szerintem az a különleges, hogy vagy az aktuális és volt tagság tudásából merítünk vagy a szakma felé nyúlunk előadókért, személyes kapcsolatokon keresztül. Mivel megszoktuk, hogy nincs sok anyagi forrásunk, jellemző, hogy egymásnak tanítunk dolgokat, amit sokkal személyesebbnek tartok. Az épületbejárás műfajának sokáig mi voltunk a kari képviselete, és talán még most is mi szervezzük a legtöbbet. Azért is megéri Klubosnak lenni, mert nyilván a tagságunkat részesítjük előnyben egy-egy ilyen bejárásnál, de persze ha van szabad hely, kinyitjuk a többieknek is. A közösségi események lehetnek szakmaiak és kötetlenebbek is. Szakmaiba tartoznak az építőtáborok, ami jó gyakorlati tapasztalatot ad. Emellett nagyon jó élmény, hogy amit közösségileg kitalálunk, az épül meg a későbbiekben.
A kötetlenebb programjaink közül kiemelném a Tanulmányi kirándulást és a Bevonótábort. Ezek fontos összekovácsoló programok és egyben jó építészeti élményt is adnak, mert teljesen más építészekkel együtt utazni. A Bevonótábor egy nagyon nagy dózisú közösségi élmény, amivel igazán be lehet ugrani a társaságba.
Emellett együtt tekintjük meg egy városnak vagy régiónak a sajátosabb építészeti kincseit. Jellemzően Magyarországon szokott lenni, tehát ilyenkor az országban is jobban el tudunk mélyülni. A Tanulmányi kirándulás tavasszal annyival különlegesebb, hogy tisztábban építészeti tartalmú és külföldi célpontú. Igyekszünk olyan helyszínt keresni, ahol helyi építészek tudnak bevezetni az ottani szakma életébe és be tudják mutatni a helyi építészeti értékeket is. Lényegében minden eseményünk a korábban említett négy típusba sorolható.
A hallgatóságnak szervezett programok mellett több településen is működtök együtt helyi közösségekkel, melyekkel együtt építetek vagy segítetek nekik saját tereik megálmodásában. Milyen projektekben vesztek részt? Milyen visszajelzéseket kaptok?
CA: Jellemző az együttműködéseinkre, hogy valamilyen személyes kapcsolaton keresztül belefolyik a Klub a közös munkába. Ilyen például legújabban Kóspallag és Szeged is, ahol egy-egy helyi közösség épületének felújításában és bővítésében veszünk részt. Ezeket is egy-egy tag hozta, akinek nagyon a szívügye. Egyrészt mi is egy közösség vagyunk, így támogatjuk egymást. Másrészt
ezek nagyon érdekes építészeti feladatok, melyekkel egyébként nem találkoznánk, csak az egyetem után. Más tervezési helyzetről van szó, mint amit az egyetemen tapasztalunk, mert konkrét embereknek, konkrét büdzséből kell valamit létrehoznunk, amit még meg is tudunk építeni. A jó együttműködés nagyon-nagyon sok kommunikációból áll, ami szintén a valós szakmára készít fel bennünket.
MT: Bernecebaráti volt az egyik első ilyen projekt. Azt még nem is mi kezdtük el, hanem az egyik tanárunk, aztán abba folyamatosan bekapcsolódott a Klub. Azóta készült az ösvény mellé szöveges táblától kezdve árnyékszéken keresztül üvegházig minden. Három éve egy pavilont építettünk a málnaföldekhez, tavalyelőtt az iskolának csináltunk bútorokat, tavaly pedig felújítással foglalkoztunk.
Egy ilyen együttműködés általában úgy zajlik, hogy a helyiekkel konzultálva megtervezzük azt, amit utána megépítünk. Ez is ritkaság a karon, hogy amit tervezel, az megépül a későbbiek során.
Ha egy másik projektünket, Kóspallagot tekintjük, ott is a helyi erőkkel működünk együtt egy régi vályogház felújítása kapcsán. A projekt keretén belül nyáron volt egy vályogtapasztó workshop. A későbbiekben a kóspallagiak szeretnék, hogy tervezzünk oda egy kiülős-árnyékolós épületrészt, amit meg is építhetünk egy következő építőtábor keretein belül. A szegedi projektünk is hasonló, oda egy közösségi helyet tervezünk, amit ugyanúgy a helyiekkel fogunk megépíteni. Ezek a projektek többnyire non-profit módon zajlanak, de mindig megtalálják a helyiek, hogyan hálálják meg a munkánkat. A közös projekttel párhuzamosan jó kapcsolatok is kialakulnak.
Szeged kapcsán például egy helyi úriembertől azt az ígéretet kaptuk, hogy amennyiben a későbbiekben lesz ott sörcsap, akkor a tervezésben és megvalósításban résztvevők életük végéig ingyen fogyaszthatnak.
Az Építész Klub mindig is olyan hely volt, ahol ha van egy jó ötleted, ami mellett elhivatott vagy, akkor találsz nálunk magadnak három-négy embert, akikkel megvalósíthatod.
A koronavírus ebben az évben teljesen felforgatta az életünket. Nektek is meg kellett barátkoznotok ezzel az új helyzettel. Hogy érintett benneteket a koronavírus-járvány? Hogy működtök március óta?
MT: Rendkívül nehéz helyzet volt, mert a programjaink jelentős részét azért szervezzük, hogy találkozzunk emberekkel. Nehéz volt őket átemelni az online térbe. Az elején nagyon meg voltunk lőve, nem tudtuk mihez kezdjünk. Aztán a Klubra jellemző módon az egyes tagok hozták a saját ötleteiket, ami párosult a találkozásra való igényünkkel, és így a végére nagyon jó dolgok sültek ki belőle. Teamsben működtünk tovább, létrehoztunk több csatornát. Az egyik lány feldobta, hogy csináljunk online vitaesteket, így volt három-négy ilyen eseményünk is, amelyek témájukban az építőipartól egészen a sajátos emberi viselkedésmódokig terjedtek. Egy másik ötlet volt, hogy tartsunk kultúresteket, úgyhogy színházi előadásokat is néztünk online, amelyeket utána átbeszéltünk. A gyűléseink is átalakultak. Míg korábban az aktuálisan futó projektekkel foglalkoztunk feszes tempóban, a karanténidőszakban inkább egymás hogylétéről érdeklődtünk. Korábban minden leadási időszakban, két-három héten keresztül együtt dolgoztunk a Műtermünkben, ahova beült több ember és fel sem állt, szinte csak amikor enni akart. Ennek pótlására van egy Teams csatornánk, ahol mindenki otthonról dolgozik, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Ezeket az eszközöket és lehetőségeket az őszi karanténhelyzetben is igyekszünk kiaknázni, így elviselhetőbbé válik az egyedüllét. Természetesen ide is csatlakozhat bárki, aki szeretne építész társaságot maga köré a stresszesebb időszakokban, még ha korábban nem is volt dolga a Klubbal.
CA: Amikor a vírushelyzet beütött, mindenki hazaköltözött és nagy volt a káosz. Az első célunk az volt, hogy a lehető leghamarabb létrehozzunk egy közösségi platformot és csináljunk egy gyűlést, hogy ne kallódjanak el az emberek, ne kezdjenek magukba zárkózni, hanem érezzék, hogy ez a közösség továbbra is ott van számukra. Úgy gondolom, rólunk, építészekről elmondható, hogy nagyon közösségi lények vagyunk, hisz sok csapatmunkában veszünk részt, gyakran hagyatkozunk egymásra. A Bercsényi Kollégiumba is sokan nem azért költöznek be, hogy legyen hol lakniuk, hanem tudják, hogy ott van az a közeg, amivel összhangban tudnak lenni. Ezen belül nekünk volt egy mikroklímánk, az Építész Klub Műterem, ami az élő-dobogó szíve az Építész Klubnak, ahol az összes nehéz órát töltöttük. Ennek pótlása jelenti a legnagyobb nehézséget, mióta ez az online világ van. Segítséget jelentett, hogy az őszi szemeszter elején tudtunk személyesen találkozni, különben nagyon nehéz lett volna bármilyen kapcsolatot teremteni az újonnan érkező érdeklődőkkel. A Műterem és a személyes kapcsolat kell a leginkább ahhoz, hogy fenn tudjunk maradni. A szakmai programokat valamivel könnyebb volt áthelyezni, és az online közösségi eseményeinkre is viszonylag hamar megfogalmazódott az igény.
  |
Tizenkét év alatt messzire jutott a Klub, a Kar megkerülhetetlen alakjává váltatok, és a szakmai életben is gyakran lehet veletek találkozni. Látszik, hogy a tagok mindig törekedtek – ahogy Adrienn te is említetted – a horizont tágítására. Jelenleg mi a fejlődési irány? Hogy látjátok, a következő pár évben miben fog erősödni a szakkollégium?
MT: Önszerveződő körből váltunk szakkolivá, és ez a lépés rávilágított azokra dolgokra, amelyekben nem vagyunk erősek. Ilyen volt a szervezeti felépítés, amin sikerült az elmúlt évben javítanunk. Jövőre esedékes a szakkollégiumi minősítés megújítása, nyilván szeretnénk úgy teljesíteni, hogy továbbra is szakkoli maradhassunk. Ezen kívül vannak kooperációink más szakkollégiumokkal, mint az Eötvös József Collegium, vagy a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium. Szeretnénk minél több szakkollégiumot megismerni, és azokból adaptálni olyan működési mechanizmusokat, amelyek az Építész Klub felépítésébe is illenek. Látjuk továbbá, hogy sok szakkollégium az egyetemmel karöltve tevékenykedik, vannak akik szabadon választható tárgyat is tartanak, és ez további előnyökkel jár a tagok számára. Szeretnénk, ha ez a mi esetünkben is megvalósulna. Egy-egy projektünk több munkát rejt magában, mint egy egyetemi hat kredites tárgy, és szeretnénk, ha ily módon elismernék azt a rendkívül sok energiát, amit abba ölünk, hogy gazdagítsuk a kar életét és a hallgatókat közelebb vigyük a szakmához.
CA: A jutalmazási rendszer fejlesztésében egyetértek Tomival. Azt látjuk, hogy azok, akik most érkeznek az egyetemre, jól megvizsgálják, hogy tevékenységeiknek mi a saját magukra vetített haszna. Általában leterheltek az építészmérnök hallgatók, és az építőipar is felerősödött a Klub alapítása óta. A folyamatosan érkező munkalehetőségek érthető módon nagyon kecsegtetőek számukra. Szakmaiság szempontjából fontosnak tartom, hogy határozottabban mozduljunk a kapcsolatok irányába. Más szakkollégiumok által az építészethez lazábban kapcsolódó szakterültekbe is bepillanthatunk, ugyanakkor kapcsolatokat is építhetünk velük. A kifelé nyitást egy olyan fejlődési pontnak látom, ami messzire tud vinni bennünket és képes kiemelni minket a kari tömegből. Hasznos lenne továbbá hosszú távon, ha jól ki tudnánk használni a már említett alumni rendszert és még most tudatosan kiépíteni, amíg megszámlálható alumni tagunk van.
A végére egy személyesebb kérdést hagytam. Számotokra mit adott az Építész Klub Szakkollégium?
CA: Az Építész Klub egy szoros sorstársi közösséget adott nekem, ahol tudom, hogy bármikor bárkihez fordulhatok. Emellett pedig ott van egy hatalmas adag tudásszerzés. Amiben részt vettem, amit terveztem a Klubon belül, mind tapasztalatot adott nekem, és kapcsolatokat alakítottam ki. Szerintem ezek megfizethetetlenek.
Az egyetemi évek alatt figyelnünk kell arra, hogy a közösség is formálja, milyen emberként kerülünk ki innen. A Klubban egy olyan diverz, intellektuális és barátságos közegben van az ember, ami sokat tud alakítani rajta. Úgy érzem, hogy ez a közösség nagyon sokat formált engem emberileg és szakmailag is.
MT: A kapcsolati háló számomra is húzóerő. Viszont én is kiemelném, hogy nagyon sokat kaptam a Klubtól személyes fejlődés terén, szakmailag és önismeretileg is. Az az igazán jó az Építész Klubban, hogy új dolgokat tudsz kipróbálni, amelyekkel új tapasztalatokat szerezhetsz, és ezek beépülnek a szervezetedbe. A későbbiekben pedig sokkal nagyobb esélyed lesz a munkaerőpiacon és nem kell mindent a legelejéről kezdened. Mindemellett kialakult a Klubon belül egy kisebb baráti közösség, akikkel rendszeresen indulunk pályázatokon vagy kapcsolódunk ki egy társasjáték mellett. Az a tapasztalatom, hogy az ÉK-ben mindenki megkapja azt amire vágyik.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
