A beruházás az Európa Kulturális Fővárosa 2023 fejlesztéseként valósul meg.

Veszprém városa és a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. kulturális célú fejlesztések megvalósítását tervezi a volt Balaton Bútorgyár, valamint a volt Szikvíz parkoló ingatlanjainak vonatkozásában. A két helyszínen olyan beruházások valósulhatnak meg, melyek segítik elérni Veszprém és a régió európai szintű láthatóságának emelését, nemzetközi szintű attrakciók, művészeti koncepciók bemutatását – írja a Veszprém-Balaton 2023 közleménye.

Veszprém fejlesztése tavaly a Modern Városok Program keretében folytatódott. „A gazdaság, közlekedés, kultúra, oktatás és a sport területén megvalósuló projektek a város szinte minden pontját érintik, és 2023-ra mindegyik projekt befejeződik – mondta Ovádi Péter országgyűlési képviselő, megjegyezte, hogy a fejlődés az egész régiót érinti, miután a Magyar Falu Program keretében 1,5 milliárd forint érkezett a választókörzetbe.

A Digitális Élményközpont látványterve – Forrás: Veszprém-Balaton 2023

Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program infrastruktúra-fejlesztésének középpontjában a kulturális és közösségi programokat kiszolgáló fejlesztések állnak, mely fejlesztések elsősorban a város és régió meglévő, használaton kívüli, illetve alulhasznosított épített örökségének és közterületeinek újjáélesztésére és újraértelmezésére irányulnak.  

24 hónap múlva nyitóünnepséget rendeznek majd Veszprémben, elindul a várva várt 2023-as eseménysorozat. 

A Balaton Bútorgyár és a veszprémiek által csak Szikvíz parkolóként ismert területtel bővül a veszprémi önkormányzat tulajdona. Tavaly év végén a Magyar Kormány 3,3 milliárd forinttal támogatta a belvárosban régóta elhanyagolt, méltatlan állapotú, korábbi Balaton bútorgyári terület és a volt szakszervezeti irodaház épületeinek megvásárlását és rehabilitációját. Az egykori bútorgyár területén a tervezett beruházási elképzelések két ütemben valósulhatnak meg: az I. ütem 2022 végéig egy átmeneti funkciót kap a terület a kulturális- és fesztiválprogramokhoz kapcsolódó parkolási kapacitásbővítés, ideiglenes rendezvényhelyszín, fogadóközpont, a városszövetbe bekapcsoló gyalogos és kerékpáros úthálózat a buszpályaudvar és a Balaton Pláza között.

A cél az, hogy 2022 végére az összes beruházás elkészüljön, hogy 2023-ban, az EKF program megvalósításának évében ne zavarja a látogatókat a városban zajló építkezés. 

A bútorgyár területén zajló fejlesztés II. üteme 2024 januárjától indul, megnyílnak a terület hosszú távú hasznosítási lehetőségei, begyógyítva egy sebet a belváros közepén.

Az egykori Piarista Gimnázium épülete egy adásvételi szerződés keretében önkormányzati tulajdonból érsekségi tulajdonba kerül és egyházi költségvetésből újul meg. 

Navracsics Tibor a sajtótájékoztatón – Forrás: Veszrpém-Balaton 2023

Dr. Navracsics Tibor kormánybiztos részletesen ismertette a volt Szikvíz parkoló területén tervezett Digitális Élményközpont koncepcióját.

A világszerte népszerű digitális múzeumok mintájára egy hasonló funkciójú kiállítótér megépítése, berendezése és üzemeltetése valósul meg. Olyan takarékosan szerkesztett ház létrehozására törekedtek a projektgazdák, ahol a belső terek változatossága, élményszerűsége és használhatóságuk tág lehetőségei adják az épület igazi erejét.

Az állandó és időszakos üzemeltetésű helyiségek leválasztása pedig az üzemeltetés gazdaságosságát eredményezi. Az épületegyüttes Budapesti úti körforgalomhoz közelebb eső részének felső szintjein irodákat alakítanak ki, elkülönített előtérrel és lépcsőházzal, földszintjének északi részére kereskedelmi és egyéb szolgáltató funkciók kerülnek, míg a múzeum felőli részére éttermet terveztek. Az étterem konyhaüzeme ki tudja szolgálni az élményközpont rendezvénytermét, illetve egyéb városi és civil rendezvények catering igényét is. Az előcsarnokban elhelyezett porta-információ szolgálattal ellenőrizhető az élményközpont forgalma, itt működhet az ajándékbolt is, a mosdók és a nyitott üzemű kávézó.

 A Digitális Élményközpont belülről – Forrás: Veszprém-Balaton 2023

Az egész létesítmény minden irányból akadálymentesített, a területen pedig összesen 158 autó parkolhat. 

A Digitális Élményközpont egyik legfontosabb missziója a nemzetközi sztárkiállítások bemutatása mellett a híres magyar és régiós festők bemutatása, „nemcsak szórakoztató, hanem edukatív jelleggel is”, valamint kiemelt cél a képzőművészet iránt kevésbé érdeklődők számára az újszerű formátumon keresztül élvezhetővé, befogadhatóvá tenni a klasszikus képzőművészeti alkotásokat, a múzeum által közvetített kulturális, művészeti tartalmakat.

A beruházás célja, hogy Veszprémet, magyarországi viszonylatban unikálissá, Európában kiemelt kreatívipari célponttá tegye.  

„Az érdeklődőket a megvalósuló Élményközpontban, a látogatót teljesen körbeölelő audiovizuális élmény várja majd – magyarázta Navracsics Tibor. – A videó mapping és videó imaging technológiával dolgozó digitális múzeumok spektruma multimédia művészeti eseményektől, gyermekek számára teremtett interaktív világokon, népszerű-tudományos bemutatókon át a legkülönbözőbb, akár kutatási, fejlesztési célú vizualizációkig terjedhet.”

A Pannon Egyetem Informatikai Karával együttműködve a Digitális Élményközpont tartalmában, fejlesztésében szoros együttműködést tervezünk. A művészeti tartalom előállítása, tervezése részben helyben történik az erre a célra létrejövő, kreatív szakembereket tömörítő Tartalomfejlesztő Műhelyben”.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A panel nem szürke. Lapozz bele a Jutasi olvasókönyvbe!

A panel nem szürke. Lapozz bele a Jutasi olvasókönyvbe!

Felszabadulás. Haszkovó. Jutasi. Három név, egyetlen lakótelep. Veszprém legnépesebb településrésze olvasókönyv formájában bizonyítja: a panel nagyon is izgalmas!

Közösségek Kertje

Közösségek Kertje

A veszprémi Gyárkertben épült meg a Hello Wood legújabb köztéri installációja

Hirdetés