Állapotfelméréssel és régészeti feltárással indult a Budavári Palotanegyed parkjainak megújítása.

Idén is folytatódik a Budavári Palotanegyed történelmi kertjeinek, parkjainak megújítása, emellett megkezdődött a várfalak felújításának következő szakasza – írja közleményében a Várkapitányság. A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással indultak. Ezek során a Déli nagy rondella környezetében számos értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek, melyek közül a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Sisi pihenőházát díszítette.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében folyamatosan újulnak meg a Budavári Palotanegyed balesetveszélyes, lepusztult, szerkezetileg meglazult várfalszakaszai. Kiemelt cél, hogy a várban élők és az ide látogatók rendezett környezetben töltődhessenek fel, és a várfalak mentén is biztonságosan járhassák körbe a budai Várat.

Sisi pihenőházának oroszlánszobra

A régóta esedékes rekonstrukciós munkák előkészítése az érintett területek állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött, aminek során számos érdekes történelmi emlék bukkant elő a föld alól. A régészek megtalálták azt a nőstény oroszlánt mintázó domborművet is, mely az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette. A pihenőházat Erzsébet királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón, a második világháború után lebontották, helyére pedig a ma is látható, középkori Zsigmond-tornyot építették vissza.

Az oroszlánt ábrázoló domborművön kívül a szakemberek római kori érmére, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénárra, tömör vasból készült ágyúgolyókra, csiszolt kővel díszített 17. századi gyűrűre, a 19. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabjára, és egy 1918-as, Kassán készült vasúti plombára is leltek.

„A mostani feltáráshoz hasonló léptékű régészeti kutatás a várfalak mentén korábban még soha nem volt a budai Várban, közel száz helyszínen dolgoznak a régészek. A munkálatokat a Várkapitányság, a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereivel közösen végzi – mondta Fullár Zoltán, a Várkapitányság régészeti irodavezetője. – A budai Várban zajló fejlesztéseket előkészítő régészeti feltárások során az elmúlt években is már számos érdekes és értékes középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtunk, így Zsigmond, Mátyás, I. Ferdinánd és Ferenc József uralkodásához köthető jelentős tárgyi emlékek is előkerültek”.

Gyűrű a 17. századbólI. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénár

A mostani várfalrekonstrukciós munkálatokon felül a következő években folyamatosan lesznek feltárások, melynek köszönhetően rengeteg új adattal gazdagodhat a budai Vár, és számos, az elmúlt évszázadokból fennmaradt történelmi leletre is számítanak a szakemberek.

A Budavári Palotanegyed megújításán dolgozó Várkapitányság számára kiemelten fontos a korszerű örökségvédelem, ezért nagy hangsúlyt fektet a világörökségi terület fejlesztési helyszíneinek tudományos kutatására, az eredmények feldolgozására és dokumentálására. A fejlesztésekről, rekonstrukciós munkálatokról, régészeti eredményekről a közvélemény részletesebben a program Facebook-oldalán, valamint hírlevelén keresztül tájékozódhat.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A csillárok, melyeken négy évig dolgoztak

A csillárok, melyeken négy évig dolgoztak

A Salisbury Kft. szakemberei korabeli fotók és tervtöredékek segítségével dolgoztak a Szent István-terem csillárain.

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Szent István mellszobra, az ország legnagyobb Zsolnay-kandallója, lélegzetelállító csillárok és falikarok.

Kezdődik a József főhercegi palota rekonstrukciója

Kezdődik a József főhercegi palota rekonstrukciója

A Nemzeti Hauszmann Program keretében eredeti állapotában építik újjá a palotát.

Hirdetés