Beszélgetés Demeter Nóra építésszel a Structures of Feminarchitecture sorozatban
„Egy fiam van, jövőre fog érettségizni. Ha itt ülne, biztos lennének pro és kontra meglátásai azzal kapcsolatban, hogy jó-e, hogy az édesanyja megszállott a szakmájával szemben” – mondja Demeter Nóra, aki beszélgetésünkben azt is kifejti, hogy ő miként látja a szakmai és magánéleti útjának arányát. Demeter Nóra az Egyesült Államokban született és nőtt fel, építészdiplomáit a Berkeley és a Yale egyetemeken szerezte. Magyarországon 1993-ban kezdett el dolgozni a Fitzroy-Robinson International angol építésziroda megbízásából, ahol a cég helyi irodájának igazgatójává nevezték ki. Később Zoboki Gáborral közösen megalapította a Zoboki Demeter Építészirodát, 2014-ben pedig létrehozta önálló irodáját, a Demeter Design Stúdiót (DDS).
Féléve indítottuk útjára a Structures of Feminarchitecture sorozatot. Ennyi idő távlatában úgy látom, a megszólított beszélgetőpartnereimnek határozott véleménye van arról, hogy cikksorozatban foglalkozunk a nők építészetben, építőiparban betöltött szerepével. Neked mi a meglátásod, van szükség arra, hogy célzottan beszéljünk a témáról?
Fontos dolognak tartom a nők támogatását. A napokban olvastam egy interjút, mely Preisich Katalinnal, egy híres építészdinasztia leszármazottjával készült. Ő egy másik generáció tagja, más érában született, de hál’ Istennek a mai napig aktív. Ő is arról számolt be, amit én is gondolok, hogy
a szakmában maradáshoz elszántságra, kitartásra és ambícióra van szükség.
Rengeteg dolog változott az évek során, sok minden azonban maradt a régiben. Az építkezéseken például még mindig érezhető egyfajta ki nem mondott megkülönböztetés férfiak és nők között.
Ennek a sorozatnak talán az a hozzáadott értéke, hogy mintát adhat a következő generáció tagjainak abban, hogy ha szenvedéllyel szeretik a szakmájukat – ahogy én is –, akkor az elszántságnak és elkötelezettségnek meglesz a jutalma.
Előtted álltak példaképek? Kísérték, támogatták mentorok a szakmai utadat?
Az én életemben többen is töltöttek be mentori szerepet. Az egyik katalizátor Krivátsy Ádám várostervező építész, aki nagyon kedves barátja és vitorlázótársa volt édesapámnak. Ahogy a szüleim, úgy ő is a Csendes-óceán felé vette az irányt 1956 után, és San Francisco mellett telepedett le. Amikor gimnazistaként elkezdtem érdeklődni az építészet iránt, a szüleim szkeptikusan álltak a dologhoz, mert nem voltam született rajztehetség és a családunkban sem volt hagyománya a vizuális kultúrának. Édesapám eredetileg mérnök volt, majd atomfizikus lett, édesanyám pedig bölcsész, könyvtáros. Krivátsy Ádám karolt fel és támogatta az elképzelésem, az irodájába is bejárhattam. A mai napig követi a pályámat, fantasztikus ember.
Később, az egyetemi éveim alatt is volt egy-egy professzor, professzornő, aki pártfogolt. Az egyikük Anne Fougeron, aki elképesztően vagány, mégis kifinomult családi házakat és középületeket tervez. Ő mindig jelezte, ha nem jó úton haladt a tervem, ami miatt többször kerültem padlóra. Viszont, ha padlón van az ember, a felépülés révén jönnek az alkotói szikrák. Az ő szókimondó temperamentuma és támogatása meghatározó volt. Végül Deborah Berke-öt említem, aki a mai napig példakép számomra. Ő az első női dékánja a Yale építészeti karának. Az imént említett mentoraimhoz hasonlóan kifinomult alkotó, művelt építész. Sokat tesz azért, hogy a Yale-en megerősödjön a női hang, jövőképet mutat a hallgatók számára. Arra fókuszál, hogy a szakmai minőségnek mi, nők is teljes értékű tagjai legyünk.
Ezek szerint a tengerentúlon is jelen van a nemi különbségtétel az építészet területén?
Abszolút. Tagja vagyok az Amerikai Építész Szövetségnek, az európai részlegnek elnöke is voltam, így ilyenfajta rálátásom is van a szakmára. A statisztikák világszerte azt mutatják, hogy a női építészek jóval ötven százalék alatt vannak. Ami ennél még érdekesebb, hogy az egyenjogúságra törekvő államokban a fizetések se egyenlők. A szövetség sokat dolgozik azon, hogy ezek a különbségek megszűnjenek, de ez a mai napig feladat.
Mit gondolsz, mi az oka mindennek? Miért ilyen nehéz ezen a téren eredményeket elérni?
Számos prekoncepció létezik. Az építészetet Amerikában és Magyarországon is fehér inges, nyakkendős szakmaként tartják számon. A női szegmenshez – ha mondhatom így – sokkal inkább társul a szakmához kapcsolódó társintézmények működtetése. Nem szeretek és nem is nagyon szoktam foglalkozni a statisztikákkal, viszont
amikor az a megtiszteltetés ért, hogy Ybl-díjas lettem, kíváncsiságból megnéztem, hogy kik részesültek korábban ebben a díjban. Ijesztő volt látni, hogy a több száz főből nem volt ötven nő. Ez egy nagyon markáns különbség.
Egyébként a családalapítás biztos, hogy nagyban befolyásolja a nők pályaútját. Manapság viszont sok könnyebbség is van ezen a téren. Kitolódott a gyermekvállalás ideje, rugalmasabban megválasztható, hogy mennyi időt tölt otthon az ember és így tovább. A Yale-en volt egy előadónk, aki elmesélte, hogy diákként az volt az elképzelése, hogy anyaként bal kezében majd a gyermekét fogja, jobb kezével pedig rajzol. Ez persze egy illuzórikus gondolat volt, de tény, hogy az elektronika által működtetett világunkban, ahol a szakma határai már nem olyan élesek, közelebb kerülünk a vágyott állapothoz. Nekem egy fiam van, jövőre fog érettségizni. Ha itt ülne, biztos lennének pro és kontra meglátásai azzal kapcsolatban, hogy jó-e, hogy az édesanyja megszállott a szakmájával szemben. Én azzal igazolom önmagam felé a saját utamat, hogy
egy inspirált, intellektuálisan stimulált édesanya többet érhet egy gyereknek, mint egy fáradt, lestrapált szülő, aki lehet, hogy óraszámban többet van vele, de szellemi kvalitásban kevesebb inspirációt tud nyújtani. De erre nincs általános receptúra.
Izgalmas állomása lehetett a pályádnak, amikor 2014-ben megalapítottad a saját irodádat, a Demeter Design Stúdiót (DDS). Ezt megelőzően tizenhat évig vezetted Zoboki Gáborral közösen az egykori Zoboki Demeter Építészirodát (ZDA). Miért döntöttél úgy, hogy teljes mértékben a saját utadat járod?
Gáborral közel húsz évig dolgoztunk együtt, sőt a mai napig vannak közös munkáink. A köztünk lévő szellemi és szakmai kapocs nem tűnt el, inkább átíródott. Mindenki alkotói életében van egy fejlődési ív, és jó esetben az ember időnként megkérdezi magától, hogy még mindig azt az utat járja-e, ami őt a leginkább megszólítja. Ahogy a ZDA fejlődött, két dolog kapcsán éreztem, hogy másra vágyom. Egyrészt a cégvezetés adminisztratív része egyre jobban felzabált és nem maradt elég energiám a kreatív feladatokra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár azt hittem, ez változni fog, sajnos ma sincs másként. Ugyanott vagyok, csak más struktúrában. A másik dolog, ami miatt meghoztam a döntést, nagyon érdekes szakmai téma: Gábor, akinek komplex és fantasztikus látóképessége van, az urbanisztika irányából közelít a kisebb lépték felé, én pedig az emberléptékből indulok a nagyobb felé. Egyik nem zárja ki a másikat, mégis
azt éreztem, hogy ahhoz, hogy a saját belső hangomat érvényesítsem, a belsőépítészetre kell fókuszálnom.
Azt be kell látnom, hogy az építész énemet nem tudtam teljesen kiiktatni, de tény, hogy az újrakezdés megengedte, hogy más dimenzióban tanuljak meg gondolkodni.
A DDS portfólióját végignézve azt látni, hogy a belsőépítészeti munkák mellett megjelennek építészeti projektek is.
Bár alapvetően az exkluzív belsőépítészetet szerettük volna képviselni, ahogy az imént is említettem, nem tudtam elengedni az építészeti vonalat. Alkotóközösségünk ennek megfelelően építész és belsőépítész tervezőkből áll. Olyan ez, mint egy zenekar, mely akkor működik jól, ha annak minden tagja jelen van, a tagok kompetenciái pedig erősítik egymást. Ennek megfelelően számos különféle projekt fut a DDS-ben.
Az egyik a Würth német cég székháza Törökbálinton. Ezt a munkát Petőcz-Tóth Anikóval visszük, a Reload Építészstúdióból. Egy másik épülő projektünk a Tóváros lakópark, melyen a nemzetközileg elismert francia Coldefy építészirodával és az Ötelemmel közösen dolgozunk. Bár szakmailag elsősorban az angolszász világgal érintkezem, amikor egyetemi éveim alatt egy évig Franciaországban éltem, a francia kultúra és látásmód is igazán közel került hozzám, ezért is kedves számomra ez az együttműködés. Mindemellett egy nagy irodát is tervezünk egy amerikai cég számára a Váci úton. Ez egy jövőbe néző, mégis emberközeli, poszt-covid valóságnak megfelelő koncepció. Ugyanakkor fontos számunkra az is, ha magánembereknek tervezhetünk: Budán egy exkluzív családi ház egyedi belsőépítészete is az aktuális munkáink közé tartozik. Nem utolsó sorban pedig hadd említsen a Római Magyar Akadémiát, aminek teljes rekonstrukcióján dolgozunk Zoboki Gáborral és a ZDA-val. Ez az épület egy Borromini műemlék Róma szívében. Nagyon tág tehát a spektrum, mindennek megálmodása sok energiát követel, de azt kell mondanom, hogy mindegyik feladat közel áll a szívemhez.
Demeter Design Stúdió | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
