A felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.
A budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga példaértékű restaurálásáért, kulturális hasznosításáért ICOMOS-díjat kapott, majd idehaza elnyerte az Építőipari Nívódíjat is. Idézzük fel az OCTOGON 157-es lapszámából Zöldi Anna cikkét Bujnovszky Tamás fotóival!
Nem sokon múlt, hogy tőzsde, lakberendezési áruház, Yoko Ono, netán Zalatnay Cini stúdiója költözik a falai közé. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga végül vegyes kulturális funkcióval született újjá: részben a hitéletet szolgálja, részben múzeumként funkcionál, de alkalmas rendezvények megtartására is.
Budapest három nagy zsinagógáját szokás a Belső-Erzsébetváros „zsidó háromszögeként” is emlegetni. Míg az 1859-ben épült Dohány utcai zsinagógát a neológ irányzat, az 1913-as Kazinczy utcait pedig az ortodox hitközség használta, Otto Wagner korai műve, az 1872-es Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga a neológok konzervatívabb csoportjának imahelye volt.
Kupolával fedett centrális alaprajza, a Tóra-olvasó állvány, a bima középre helyezése mind a hagyományokat szorosabban követő vallásgyakorlásra utal.
A bécsi szecesszió mestere a szűk utcában a neológ irányzatnak megfelelő, a Dohány utcaihoz sokban hasonló épületet tervezett. A Dohány felől betekintve Puskás Öcsi és a Rubik kocka által elfoglalt tűzfalak közé ékelődve, erős skurcban látszik csak a nagytestvéréhez hasonlóan keleti előképeket megidéző, két tornyos homlokzat, amelyről kellő távlat hiányában „egészalakos” portré semmi módon nem készíthető. Ennek dacára a zártsorú beépítésbe illeszkedő, gazdagon díszített, félköríves nyílásokkal sűrűn tagolt homlokzat a mór építészetre jellemzően hangsúlyos csíkozásával kiemelkedik az utcaképből, és jelzi, hogy különleges funkciót rejtenek falai. A zsinagógaépítészet szakavatott kutatója, Klein Rudolf művészettörténész szerint az épület „stílustörténeti jelentőségű, a keleti és a szecesszió közti kapocs”. Ugyanakkor a zsinagóga saját korában a modern építészet példája volt. Alaprajzát tekintve Otto Wagner logikus megoldást választott: az utca felőli, háromszintes, középfőfalas traktusba helyezte a kiegészítő funkciókat, a rabbik lakását, oktatási helyiségeket, még egy kóser üzlet is helyet kapott.
Az utcavonalba simuló hagyományos „ház” mögött váratlan élmény a hatalmas kupolával fedett, utolsó centiméteréig aprólékos geometrikus festéssel díszített centrális zsinagóga-tér. Az egyszintes előcsarnokon áthaladva úgy tárul fel az imára igyekvők előtt, mint maga a Paradicsom, az imádsággal töltött élet jutalma. A nyolcszög alakú teret a fal mentén két szintre osztja a körbefutó karzat, mely a bejárattal szemközti kupolás-pártázatos, önálló szentélyépületnek is beillő Tóra-szekrény fölött megszakad. Aranyozott, karcsú oszlopok, díszítőfestéssel ellátott kazettás mennyezet, színes üvegablakok és a teljes falfelületet borító, lapos plasztikájú, festett geometrikus gipsz-mintázat mesteri egységbe olvadt össze a még fiatal Otto Wagner keze nyomán. A kupola vasszerkezetét – amit először ennél az épületnél használtak – a hatóság hosszú ideig nem tudta engedélyezni, mert nem volt szakértő, aki vállalta volna az eljárással járó felelősséget.
Budapest nagy adóssága volt, hogy a kivételes értékű műemlék lassú pusztulását megállítsa.
A Rumbach-zsinagóga épülete már a vészkorszak során is többször szenvedett károkat. 1941-ben a magyar hatóságok gyűjtőtáborként használták – az épület falán erre egy 1991-ben elhelyezett tábla emlékeztet. A légitámadások során az ablakok betörtek, és 1944-ben az utcai front felső emeletét találat érte. A gettó felállítása után a Rumbach volt az egyik működő zsinagóga a gettóban. A károk ellenére a gettó felszabadítása után is használták. 1947-ben kisebb javítások után újraavatták, de a zsidó háromszögben elfoglalt köztes helyzete folytán egyre csökkent a látogatottsága, 1961-re a hitélet megszűnt, a zsinagógát bezárták. Ettől fogva állapota egyre romlott, 1979 őszén egy beázás nyomán a tető egy része beszakadt, épp a tóraszekrény fölött, magával rántva annak különleges, háromnegyedgömb kupoláját.
  |
Az épület arra a sorsra jutott, mint a funkciójukat vesztett, nagy értékű műemlékek általában: kétségbeesetten kereste új, bevételt ígérő hasznosítását. Az 1961 és 1988 között eltelt 27 évben a hitközség különféle állami cégekkel tárgyalt mint lehetséges vevőkkel, többek között a Divatcsarnokkal, az Állami Budapesti Táncegyüttessel, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalattal, a Bútorértékesítő Vállalattal, az Állami Gorkij Könyvtárral, a Kulturális Minisztériummal.
A műemlékvédelem még kompromisszumokra is hajlandó lett volna az építészeti érték megmentése érdekében. „Minél tovább marad használó nélkül az épület, annál tovább romlik... egy használat megkívánta kisebb változtatás, kevesebb kárt jelenthet az építményben, mint a további gazdátlansága” – írta egy levelében az elkötelezett műemlékvédő, dr. Czétényi Piroska (lásd 1968.07.27.; BFL, XV.17e.306, 1161.) Végül 1988-ban az Alba Régia Építőipari Vállalat vette meg hatmillió forintért befektetési céllal, és hozzálátott az állagmegóváshoz és szakszerű felújításhoz, mellyel egészen a karzat szintjéig jutott, amikor is a rendszerváltást követően, 1993-ban tönkrement.
Az épület értéke ekkor már százszorosára, 600 millió forintra emelkedett. Privatizáció révén ez után a magyar állam tulajdonába került, de a felújítás nem folytatódott. Végül hosszas huzavona után visszakerült a Budapesti Zsidó Hitközség tulajdonába, és 2006-ban pályázatot írtak ki a felújítás tervezésére, melyet a Kőnig és Wagner iroda nyert. A felújítást azonban nem kapkodták el, Kőnig Tamás egy évtizeden át romantikus túrákat vezetett a galambtetemek között a romjaiban is impozáns épületben. A 2016-ban kezdődött munka végül 3,2 milliárd forintot emésztett fel, állami költségen.
  |
Az épület alaprajzi struktúrája lehetővé teszi a komplex hasznosítást. A zsinagógatér esetében egyértelmű volt a legapróbb részletekig korhű helyreállítás, Baliga Kornél belsőépítész alapos kutatásai és a megmaradt fragmentumok nyomán született újjá a centrális tér gazdag díszítése. A tóraszekrény bontását is ő állította le még az Alba Régia idéjén, és miután furcsa módon a műemlékvédelem a bontásra engedélyt adott azzal, hogy a szerkezetet meg kell őrizni, Baliga felmérte és elkészítette a helyreállítás terveit. Ennek alapján született újjá az üvegbetét-kupolás műremek. Hasonlóan romantikus történet kapcsolódik a tóraszekrény előtti tér mozaikburkolatának megmentéséhez, melyet Haraszti László restaurátor művész őrzött darabokban, és ugyanő vezette ennek alapján a mozaikburkolatok mostani helyreállítását, immár 80 évesen. A felújítás során sok eredeti részlet maradt, a hiányzó darabok korhű utángyártása ezek alapján készült.
Különleges műszaki megoldás a tér közepét elfoglaló Tóra-olvasó állvány süllyesztő szerkezete, melynek segítségével a méretes darab eltüntethető, és padlósíkba hozható.
A centrális tér akusztikája így maximálisan kihasználható. A padok helyett mobil bútorzatot terveztek, és elbontották a karzat lépcsősen emelkedő padsorait – helyükre kiállítás is kerülhet. Klein Rudolf kurátornak a zsinagóga, Otto Wagner és a hitközség történetét bemutató állandó tárlata az építészeti keretek sértetlen megőrzése érdekében a karzat padlóján álló hengerekre kerül. A bontások következtében szükséges új elemeket – a földszint terrazzo padlóját, illetve a karzat falburkolatát – Baliga Kornél az eredetivel egyező, korhű kiegészítésként tervezte meg. A zsinagógatér egyetlen új építészeti eleme a bejárat feletti, üvegkorláttal szegélyezett híd, amely funkcionális összeköttetést teremt az utcai traktus két szárnya között. Az már ráadás, hogy innen eddig sosem látott szögben tárul fel a pazar tér minden egyes részlete. Az utcai traktusban a meglévő két szinten kívül beépült a tetőtér és a boltozatos pince is. Utóbbi a ruhatárat fogadja be, felette három emeleten az üveghídról nyíló kávéház, kutatóbázis és kiállítóterek kaptak helyet, a szükséges mellékhelyiségekkel és a gépészettel együtt. A zsinagógatérben a földszinten padlófűtés, a karzaton légbefúvásos rendszer működik. Gergely László belsőépítész a zsinagógatéren kívüli funkcionális épületrészt szolid kortárs stílusban fogalmazza újjá.
Fotó: Bujnovszky TamásAmi még hiányzik: a használati traktusban a belső berendezés, a központi térben pedig az akusztikát, hangosítást és világítást szolgáló rendezvénytechnika, mely ponthúzókkal kerül majd a helyére. Holtság Ágnes kertterve Löw Emmanuel koncepcióját követi. A kis kertben – a szegedi Új Zsinagógában alkalmazott módon – ritmusosan telepített, részben a házfalakra is felfutó biblikus növények kísérik a zsinagóga melletti keskeny udvarban kialakított burkolt sávot, mely az utca és a zsinagóga felől is megközelíthető, és a hátsó udvarba vezet, ahol akár esküvő is tartható. Az újjászületett épület átadása még várat magára, de ahogy a tervező, Kőnig Tamás fogalmazta: „írhat róla bárki, amennyit akar – be kell jönni és meg kell nézni!”
Építési eng., tervezés és kiviteli tervezés, generáltervező:
Kőnig Tamás DLA (Kőnig és Wagner Építészek Kft.) Kőnig Tamás munkatársai:
Szakrális tér belsőépítészet: Baliga Kornél
Külső tervezők:
Utcai épületrész belsőépítészete:
Gergely László
Festő restaurátor: Herling Zsuzsa
Fémrestaurátor: Lehoczky Tivadar
Kőrestaurátor: Osgyáni Vilmos
Farestaurátor: Zágoni Péter
Az egyedi emelőberendezés (bima) első tervezője, Strack Lőrinc azóta már elhunyt, a jelenlegi gyártmány terveit és a kivitelezést is
a Színpadtechnika Kft. készítette.
Környezetrendezés: Holtság Ágnes és Rimely Ádám
Generálkivitelező:
LAKI Épületszobrász Zrt.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
