Regio Earth nemzetközi földépítészeti fesztivál Tengődön.

2022. augusztus 18-21. között rendezik meg a Somogy megyei Tengődön a Regio Earth nemzetközi földépítészeti fesztivált. A rendezvényre látogatók megismerkedhetnek a tradicionális vályogépítészet építéskultúrájával, többek között a vertfal, vályogtégla fal, stb. készítésének műhelytitkaival, illetve a leginnovatívabb földépítészeti technikákkal is, mint például a 3D vályogház nyomtatása. A rendezvény keretein belül zajlik augusztus 19-20-án a VI. Ökohome Konferencia, ahol a nemzetközi fenntartható építész szakma neves képviselői számolnak be legfrissebb eredményeikről. 
 

 

A REGIO EARTH Közép- és Délkelet-európai Vályogépítészeti Fesztivál© egy évenkénti esemény a vályog alapú építészetről, építésről, tervezésről és művészetekről. Az esemény Közép- és Délkelet-európai régióra összpontosít. Célja, hogy erős, határokon átnyúló hálózatot hozzon létre a helyi szakemberek (építészek, mérnökök, kézművesek, professzorok, kutatók stb.) és érdeklődők számára. A közös alap, a régió vályogépítészeti öröksége és víziója az, hogy új módszereket találjunk ennek integrálására a kortárs építőipar dinamikájába. A rendezvény célja a nagyközönség elérése, annak érdekében, hogy népszerűsítse a környezettudatos, természetes alapanyagú építést.

 

 

A fesztivál alapötlete Bihari Ádámtól, Alina Negrutól és Alessandro Serratól származik, akik három barátként tértek haza a grenoble-i földépítészeti központból (ENSAG, CRAterre, amàco), ahol hallgatóként, oktatóként, kutatóként tevékenykedtek. Jelenleg a márka 3 csapat tulajdona: a magyarországi Körépítők (Környezettudatos Építők Egyesülete), a romániai TERRApia és a szerbiai Earth and Craft – a fesztivál minden évben a három ország egyikében kerül megrendezésre.  

Az első fesztivál (2017) a magyarországi Vas megyei Oszkó községben, a második rendezvény (2018) a romániai Bánát régióban, Buzad községben, a harmadik alkalom (2019) pedig a szerbiai Mosorin községben volt. 2020-ban és 2021-ben az esemény a COVID miatt elmaradt. 
 

 

A magyarországi Tengődön augusztus 18-21. között megrendezésre kerülő szakmai fesztiválra 30 ország több, mint 100 szakmai résztvevőjét és még több laikus érdeklődőjét, valamit a hazai és nemzetközi média képviselőit várják. 

 

 

A fesztivál résztvevői a következő kérdésekre kaphatnak választ:

  • Mi az a vályog?
  • Milyen vályogépítési technikák léteznek?
  • Kik dolgoznak ma ezzel az anyaggal Magyarországon és Közép-Európa országaiban?
  • Hol tart ma az európai vályogépítészet?
  • Melyek ma a legfejlettebb technológiák a földépítésben? 

 

 

A REGIO EARTH FESZTIVÁL szakmai programjának fő részét a gyakorlati műhelymunkák alkotják. Ezeket kísérik a délelőtt és délután megtartott, tudományos, valamint ismeretterjesztő előadások. 

A fesztivál teljes ideje alatt látogatható lesz az öko-építőanyag expo és a kézműves vásár. Folyamatosan működik majd a fesztivál büfé és közösségi terek is. Bizonyos műhelyfoglalkozások naponta ismételt témával, míg mások, a négy napra felfűzött programmal készülnek. A műhelyekre a helyszínen lehet majd feliratkozni. A jelentkezési létszámokat alapvetően rugalmasan kezeljük, de bizonyos foglalkozásokon a hozzáférhetőség miatt létszámkorlát lesz megállapítva. 
 

Helyszín: Környezettudatos Építők Egyesülete, Oktatási Központ (8668 Tengőd, Petőfi Sándor u. 135.) – Google Maps: https://goo.gl/maps/T8gFQXBj2JhXoZ6x8

Időpont
Regio Earth Fesztivál: 2022. augusztus 18-21. 
Ökohome Konferencia: 2022. augusztus 19.

Jegyek rendelhetők a következő linken.
A sajtó képviselői e-mailben címen regisztrálhatnak.

 

Regio Earth | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Agyagba döngölt szerelem

Agyagba döngölt szerelem

Kortárs vályogépítészet a Naturarch iroda olvasatában.

„Építsd a házad abból, ami a lábad alatt van”

„Építsd a házad abból, ami a lábad alatt van”

Regio Earth nemzetközi földépítészeti fesztivál Tengődön.

Operaláz

Operaláz

Bemutatták a sajtó képviselőinek a megújult Operaház belső tereit.

Hirdetés