A T2. a Építésziroda épületrehabilitációja a Rottenbiller utcában.
Talán meglepi az olvasót, hogy egy olyan (külső) erzsébetvárosi, az utca felől „láthatatlan” lakóépületet és a düledező, jelenleg még szinte romos szomszédja került az OCTOGON magazin 167-es lapszámának címlapjára, ami a jelen magazinvilágától némileg idegen. „A döntés hátterében az áll, hogy ritkán találkozunk ennyire gazdag jelentésű építészeti projekttel napjaink kortárs magyar építészetében – írja Martinkó József főszerkesztő, egyben a cikk szerzője. – Nem pusztán jó házról van tehát szó, hanem ’jelentéses’ épületről. Olyan projektről, aminek gondolati összefüggései rendkívül gazdagok, aminek értelmezési kerete sokkal tágabb, mint amit egy átlag jó háztól megszokhattuk.” Idézzük fel tehát a cikket a 167-esből, Martinkó József tollából.
Turányi Bencét a Foka-öböl partján épülő Danubio társasházukkal kapcsolatban hívtam fel. Miközben arról beszélgettünk, hogy a ház publikálható állapotban van-e már – mintegy mellékesen –, megemlítette, hogy Batár Zsolt éppen most fotózta le frissen elkészült épületüket, ami talán érdekelhet. Küldi a képeket, a ház a Rottenbiller utcában van. Kisvártatva meg is érkezett a fotóanyag. A felvételek alapján azonnal kirajzolódott az a gondolati horizont, az az értelmezési kontextus, ami az épület rendkívüliségét, „jelentésességét” alátámasztotta. Tudatosan használom a „jelentéses” szót a „jelentős” helyett, mert elöljáróban valóban arról a gazdag összefüggésrendszerről szeretnék beszélni, ami csak a legjobb házak sajátossága. Fogalmak és referenciák sűrű hálózta ez a jelentésrendszer, ami nemcsak a kritikus számára tűnik kimeríthetetlen nyersanyagnak, hanem a gyakorló építészek és ingatlanfejlesztők számára is messzemenő tanulságokkal szolgál.
Miről is van szó? Két műemléki védettségű, eklektikus (pesti) ház áll a Rottenbiller utca 17. és 19. szám alatt (1874, ill. 1902 – a Piatnik Nándor és fiai Játékkártyagyár egykori épületei), gazdag építéstörténeti múlttal. Épületünk maga volt a Piatnik kártyagyár, míg a Rottenbiller utcafrontján lévő a Piatnik család villája, ahol lakott is a család. Mikor az épület kártyagyárként megszűnt működni, a posta vette a birtokába, legvégül pedig konzervgyárként működött.
Turányi Bencétől megtudom, hogy már az egyeztetések legelején sikerült tisztázni az izraeli fejlesztővel, hogy csak abban az esetben vállalják el a tervezési megbízást, ha „nulláról kezdhetik” a koncepció alakítását, valamint ha a fejlesztő nyitott a kísérletezőbb – ugyanakkor az üzleti logikát tiszteletben tartó – metodológiára, eltérően a pusztán spekulatív, torz hazai ingatlanfejlesztői logikától. Százával épülnek ugyanis napjaink Budapestjén olyan lakások, ahol sem a lakásalaprajzok, sem a sűrűség, sem az építészeti karakter színvonala nem szempont. A fejlesztők mindent bonthatónak gondolnak ma Pesten és Budán, hogy helyet találjanak pusztán haszonelvű karaktert mutató lakástermékeiknek. Dúl a „fogyasztói építészet”, hogy Csomay Zsófiát idézzem. A beruházó nyitott volt Turányiék elvárásaira, ráadásul most már kijelenthető, hogy az utolsó darabig eladott 85 „lakás” a fejlesztő bátorságát és nyitottságát igazolta vissza üzleti szempontból is.
Pedig, hogy milyen kockázatot is hordozhat egy kísérletező lakóépület-projekt, arra a Rottenbiller utca szemközti oldalán felépült Magház-koncepció kivérzése szolgált intő példaként. Igaz, hogy Dévényi Tamás 2002-es remek épületének, pontosabban a garzonlakásos, közösségi lakhatást, közös szolgáltatásokat biztosító Magház-koncepciónak a végzetét nem az építészet okozta, hanem az üzleti éretlenség és inkorrektség. Turányi Bence a fájóan korán, tavaly elvesztett édesapjával, a korszakos jelentőségű Turányi Gáborral együtt tervezett újbudai Simplon Udvar társasház (2009) sikeréből levezethette, hogy az üzleti logika és az építészeti minőség távolról sem egymást kizáró fogalmak. Hasonló referenciaként a most épült ipari épület rehabilitációs koncepciójához hasonló, és az ún. „barnamezős”, vagy rozsdaövezeti épületek értő megmentésének közvetlen referenciájaként hat a Jazz Loft Aquincum Apartments példája is, amit 2018-ban mutattunk be. Turányiék itt egy bérlakás-fejlesztési modellben alkottak, ahol az ipari karakter mellet dominánsan megjelenhetett Turányi Gábor szinte emblematikus építőanyaga, a tégla is.
2003-ban volt szerencsém írni egy rendkívül érdekes, tolófalas, moduláris, kapszula és beépített bútor logikájú belsőépítészeti koncepcióról, amit a Turányi Gábor tervezte Mecset utcai társasház egyik kis alapterületű lakásában alkalmazott Turányi Bence. A saját lakás funkcionális szervezése újabb értelmezési előképként fogható fel a Rottenbiller utcai új ház összefüggésében. Az építész ott látta át, hogy a kis alapterületű lakások esetében a tervezési feladatot bútor szintig kell átlátni, tehát nem pusztán az alaprajzi elrendezés megrajzolása a célravezető, hanem rendszerszinten eggyel mélyebbre kell menni, ahol az alvóhelyek, konyha, mosdó integrált megoldására van szükség. Ebből továbblépve született meg az a moduláris, beépíthető rendszer, ami a Rottenbiller utcai ház lakókapszuláit élhetővé, használhatóvá teszi. Végeredményben ennek a logikának a forrásvidékét Le Corbusier lakógép-logikájának új analízisénél – Modulor és l’unité d’habitation –, vagyis a hazai és 21. századi léptékhez, kulturális és érzelmi viszonyokhoz történő adaptációjánál kell keresni.
Felvillanásszerűen, csak röviden utalnék arra is, hogy az Állatorvostudományi Egyetem mellett épülő háznál egyfajta modellt láthatunk arra is, hogy miképpen lehet elképzelni kicsiben és másfajta urbanisztikai környezetben azt a koncepciót, amit a dán Snøhetta alkotott meg a tervezett Diákváros-koncepcióban. Az Erzsébetvárosban, egy üzleti fejlesztésben nyilván más szempontok játszottak szerepet, de a lakható tér és az azt kiegészítő közösségi funkciók logikája az egyes épülettömbökben nagyon hasonló lehet. A Rottenbiller utcai „In Budapest – innovatív diákapartmanok” tulajdonosai magánszemélyek, akiktől a diákok bérbe veszik a lakásokat tanulmányaik idejére. Ebből fakad a mikrolakások funkcionális alapsémája is.
  |
Mielőtt azonban erre részletesebben kitérnénk, említsünk meg még egy összefüggést. A 17. Nemzetközi Építészeti Biennálén az OTHERNITY – Modern örökségünk újrakondicionálása nevű nemzetközi projekt arra tesz kísérletet a magyar pavilonban, hogy a közép- és későmodern (60-as, 70-es, 80-as évek) hazai épületeinek utóélete kapcsán tegyen fel kérdéseket, és tegyen ajánlásokat. Ebből a korszakból épületek százai maradtak ránk, és elbontása helyett a Rottenbiller utcában egy remek rehabilitációs koncepciót láthatunk. Mindez rímmel az idei Prizker-díjas Lacaton & Vassal iroda „építés helyett felújítás, átépítés” üzenetére is. A Rottenbiller utcai belső udvarban ennek a korszaknak egy tulajdonképpen jellegtelen épülete maradt meg, amit rutinszerűen bontatnának napjaink piaci logikája szerint, hogy valami sokkal nagyobbat építsenek a helyére. Turányiék azonban meglátták az épület pillérvázas rasztere által nem éppen ideális módon, kissé túl mély traktusban felépült struktúrájában az elképzelt kis alapterületű diákapartmanok megtervezésének lehetőségét.
  |
A szerkezetig visszabontva, majd a jellegzetes kazettás ablakfülke-kinyúlásokkal, a raszterek közötti válaszfalakkal, új gépészeti rendszerrel tervezték át az eredeti épületet. Lényeges elem volt, hogy a belsőépítészeti logika, a funkcionális séma minden lakóegységnél érvényre juthasson, vagyis a raszter belső részén a tisztálkodás helye, majd az alvó rész, aztán középen a konyha végül, a természetes fényben a nappali és tanulórész kapott helyet. Így elkerülhetővé vált, hogy egyfajta hotel-szoba karakter jöjjön létre, ahol mindenki az ágyat kerülgeti. Kitűnő alapadottságnak bizonyult az L-forma két szárnyának csuklópontjában lévő közlekedőtorony megléte is. A közösségi helyiségek (mosoda és fitnesz) a pincébe kerültek, illetve a lifttoronyban az egyik régi lift helyét beépítették födémekkel, ott később további közösségi helyek (csocsó és biliárd) lesznek. A földszinten a belmagasság kissé nagyobb, mint az általános lakószinteken, itt néhány galériázott lakás is van. Sok helyen látszó szerkezetként jelenik meg az eredeti vasbeton pillérváz, ami hozzájárul a kissé indusztriális, loft-szerű atmoszférához.
  |
A folyatásban és a most elkészült ház üzleti sikerén felbuzdulva a két műemlék épület is megújul majd, illetve a most elkészülthöz hasonló kompozíciós elvű, ugyanakkor új építésű lakótorony is kiépül majd, amelyeknek az új tartószerkezete már inkább a hajózási konténerekből épült és az amerikai LOT-EK házaira emlékeztető, építészetileg rendkívül innovatívnak ható struktúra lesz.
IN BUDAPEST ROTTENBILLER (85 LAKÁSOS LAKÓÉPÜLET)
Tervezés: 2015-2018 Kivitelezés: 2017-2020
Szintterület: 4500 m2 Hasznos alapterület: 3500 m2 Jellemző lakásméret: 22,5 m2
Generáltervező: T2. a Építésziroda Kft.
Vezető építész tervező: Turányi Bence
Projektépítész: Gyurcsó Renáta, Balla Gábor, Regőczi Dénes
Építész munkatársak: Belevári Zita, Ujfalussy Fruzsina, Fülöp Tamás, Laczkó-Pető Bálint, Oravecz Péter, Papp Mátyás, Pauer Dániel, Sziki Gábor
Tapéta:
A nagyobb méretű képekért kattints a galériára!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
