Érzékenyjáték

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház rekonstrukciójáról – cikkünk az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) lapszámából.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Utolsó nagy sikere a bécsi Világkiállításon kapott művészeti érem volt 1873-ban a Sugárútépítő Vállalat négy bérházának tervezéséért. Öt évvel később a lipótmezei tébolydában érte a halál. Ekkor mindössze negyvenkét éves volt. Ha egy nyolcrészes kosztümös sorozatot kellene írnom az HBO-ra, Netflixre egy szuperképességű zseniális mérnökről, annak a sorozatnak a főhőse Szkalnitzky Antal volna. Baranyában született, Bécsben és Berlinben lett építész. 1859 tavaszán berlini akadémia társaival közösen kiemelt megvételt nyert a bécsi Rudolph-Stiftung kórház tervezésére kiírt tervpályázaton. Ekkor Szkalnitzky huszonhárom éves. Az év azonban tizenkét hónapól áll: a fiatal építésznek belefért, hogy még ebben az évben első díjas tervet prezentáljon a frankfurti Konzert- und Festsaalbau (koncert és díszterem) pályázatán, illetve a porosz kereskedelmi minisztériumtól megkapja a Berlini Akadémia legmagasabb kitüntetését.
 

Túl szűk és lassú azonban Bécs, Berlin és Párizs a fiatalembernek. Egy ifjú építészsztár, illetve a kor már befutott sztárépítészei számára csak egyetlen európai ország és annak fővárosa jelenthetett valódi perspektívát. Az 1860-as évek elején Magyarország és Pest a politikai kiegyezés határán áll és elképesztő mennyiségű – egy évtizedig lefojtottságában akkumulált – energia és tőke készül éppen az űrbe repíteni a hatalmas területű, multikulturális, vallásilag színes, etnikailag szinte csak Amerikához foghatóan gazdag és potens ország gazdaságát. Huszonöt évesen természetesen Szkalnitzky is hazatér, hogy abba a fokozatba kapcsoljon, amihez képes Elon Musk egy befüvezett ministránsfiúnak hat. Elképzelt filmünk forgatókönyve itt Marvel-narratívába vált. Szkalnitzky harminchét éves koráig, mindössze tizenkét kurta év alatt csaknem harminc világszínvonalú épületet tervezett és valósított meg Pesten és az ország számos városában. Sógorával, Koch Henrikkel alapított építészirodája színházaktól, luxushotelen, high-tech irodaházon (Főposta), iskolákon, egyetemi épületeken át főúri magánpalotákig, kastélyokig és bérházakig rengeteg megbízást valósított meg, miközben az ifjú építész tanít, rendre pályázati helyezéseket gyűjt be, bizottságokban vesz részt, publikál. Szorgos és fáradhatatlan, kozmikus sebességgel végzett fantasztikus munkájuk jutalmaként – a korai kapitalizmus logikájából, illetve az épülő közép-európai metropolisz, valamint felemelkedő hazánk farkastörvényeiből fakadó módon – 1870-ben Szkalnitzky és Koch cége ellen csődeljárás indul. Ő azonban töretlenül ontja magából a terveket, valósítja meg az építészeti projekteket. Aztán… Megbomló elme. Hallucinációk. Tébolyda. Halál negyvenkét évesen. Vége főcím. 

Váltsunk most műfajt! Szuperhősös Marvel-sorozat után következzék színház, egy többfelvonásos színdarab. Pontosabban szólva egy olyan színdarab, amit hosszú, hosszú elfeledettség után új fordításban, érzékeny, korszerű, progresszív rendezésben állítanak színpadra. Írásunk további része a debreceni Csokonai Nemzeti Színház rekonstrukciójával foglalkozik. Szkalnitzky huszonöt évesen, közvetlenül a berlini tanulmányok befejezése, egy Ybl által megnyert, majd szabálytalanságok miatt visszavont pályázat után 1861-ben megtervezett és 1865-re felépített színházépületének 2018-ban elkezdett felújítása, újrafelfedezése, esztétikai, dramaturgiai „megtisztítása”, újraértelmezése – amit természetesen az eredeti szerző és mű iránti tisztelet hat át. 
 

Az elmúlt bő százötven évben végzett kisebb-nagyobb renoválások, valamint a „színházi üzem”, a használatból fakadó átalakítások és óhatatlan „rumli” okán Kovács Péter DLA építész arról ír a Színpad folyóirat 2023/03 számában, hogy „… többször bejártam az épületet, de használható mentális térképem csak egy hét után alakult ki. Az egész egy labirintus volt, a színházi szakmáknak lakóhely és nagyüzem egyben. Mint egy kisváros, mely folyamatosan alakulóban van.”

Írásunkban ez a metafora kel önálló életre. Némiképpen Gaston Bachelard térpoétika fogalmának szellemében az irodalmi tapasztalat, tér és tudat, a fizikai tér kultúraalakító szerkezete közötti összefüggésekre támaszkodva a debreceni színházépületet „irodalmi” műként érzékelem. Egy rég nem játszott, elveszettnek hitt színdarab felújításának, amit a dramaturg, a rendező és a színészek állítanak újra színpadra. Kovács Péterék és a rekonstrukció másik három meghatározó tervezőjének, a Csokonai Fórum befejezését is jegyző (OCTOGON 2022/6 (178.) Tisza Andrásnak, illetve a belsőépítész Csavarga Rózsának és Török Szabolcs Bencének elsődleges feladata a kultúra időrétegeinek, egymásra épült részleteinek kibontása, megismerése volt. 

Mint ahogyan az a rekonstrukciót végző építészek kutatásaiból kiderül, a mór és bizánci elemeket tartalmazó, romantikus stílusú debreceni Csokonai Nemzeti Színház szerkesztési és építészei alapelvei illeszkedtek a 19. század színházépítészeti szakkönyveiben precízen kidolgozott rendszerekhez. Ezek a több száz oldalnyi terjedelmű kézikönyvek alaprajzokkal, metszetekkel, színpadgépészeti rajzokkal tipizálták a korban Európa-szerte szinte futószalagon épülő városi operákat, színházakat és adtak egyfajta „gyártmánytervet” az új épületek belső szerkezeti eleminek tervezéséhez.

Kovács Péter DLA építész említi, hogy például a színházépületek központi elemeként felfogható nézőtér „tankönyvi értelemben lehetett »Glockenform, Lyraform, Hufeisenform, Kreis, Ellipse«, azaz harang, lyra (hárfa), patkó, valamint a kör és ellipszis formák változatai, de mindegyik változatban szoros összefüggésben a láthatósággal és az akusztikával.”

Ebből az eredeti, szerkezeti sémákra, szerkesztési, alkatrészelvű tervezési modellre támaszkodó logikára tett utalásból levezethető módon indokoltnak vélem azt a feltevést, hogy a jelen rekonstrukció tervezői (rendezői) végeredményben négy dramaturgiai kulcspozíciót fogalmaztak újra. Kovácsék elhatárolásában a proscenium nyílás vonalában hoztak létre két nagyobb entitást, amin belül a Tisza Építész Műterem a színpad lehető legkorszerűbb színpadtechnológia és az azt kiszolgáló helyiségeket, folyosókat, díszletező tereket fogalmazta újra, míg a fogadótérnek, főlépcsőknek és nézőtérnek az ARCHIKO adott új olvasatot.

Ezeket a főszólamokat hatják át Csavarga Rózsáék belsőépítészeti szólamai, illetve a padlásterek párhuzamos nyeregtetői alá beépült balett-terem, próbaterem, illetve nézőtér feletti szabóműhely kortárs építészeti atmoszférája. Ezek közül a dramaturgiai alkotóelemek közül a folytatásban kettőt elemeznék részletesebben, illetve a belsőépítészetről ejtek még néhány szót.
 

Minden drámai szöveg felütése (néhol prológus) teremti meg a kapcsolatot olvasó, néző, valamint az irodalmi szöveg, színpadi előadás között. Ez a megérkezés, a bekapcsolódás pillanata: az első sor a szövegben, a nézőtéri fények lekapcsolása stb. Építészeti, térpoétikai értelemben ezt a városi teret a színházi térrel összekapcsoló, illetve elhatároló belépési pont általában valamiféle fogadótér, előtér, ahol a színházi élmény kezdetét veszi, ahol az est vendégei fizikailag is kapcsolatba kerülnek, üdvözlik egymást, egymásra pillantanak, megtapasztalják egymás testi jelenlétét.

Furcsa tény, hogy az átalakítás előtt a debreceni Csokonai Színház épületének pusztán valamiféle applikált szélfogója volt, ami mögött egy lépésre már a nézőtérre vezető széles lépcső fokai kezdődtek, előtte a háromívű kocsiáthajtó sem volt alkalmas, hogy élménnyé tegye a megérkezést. Az új fogadótér a régi lépcső elbontásával, illetve a kocsiáthajtó beüvegezésével vált tágassá, aminek terét a régi oldalajtó íves nyílásának üvegezése, az üvegkorlátok légiessége is tovább tágított. 
 

Színdarabunk újabb fő, egyben leggazdagabb dramaturgiai egysége maga nézőtér. Itt „dramaturgjaink” megérkeznek az épület-szöveg, a drámai történetszál, a rendezés, a cselekmény főmotívumaihoz. Egyfelől a földszinti oldalpáholyok kiépítésével, a széksorok íveinek enyhe módosításával, illetve a zenekari árok befedésének lehetőségével az egykori 350 férőhely majdnem 650-re bővülhetett, ami teljesíti a kiírásban szereplő „nemzeti színházi” nézőszám-elvárást. Ráadásul a széksorok alatt új helyet találtak az alkotók az épületgépészeti térnek is. Kovács Péterék kutatásai nem találták meg a koncepcionális indokait annak, hogy miért alkalmazott az ifjú építész oszlopokat az eredeti erkélykaréjok megtámasztásra, amelyek a kilátást rendkívül zavarták. Az „újrarendezés” során lehetőség nyílt ezek konzolos kiváltására, ami azért is bravúros teljesítmény, mert az eredeti mellvédeknek a kivitelezés során mindvégig a helyükön kellett maradniuk. 

Noha épület-színdarabunk drámai feszültsége tovább fokozódik a Tisza Andrásékhoz kötődő színpadtér, a zsinórpadlás, a díszletmozgatás, szekcionált süllyesztésű, forgatású színpad, egyéb színháztechnikai bravúrok kapcsán, ezek bemutatása talán most túlfeszítené kritikánk kereteit. Néhány szóban kiemelném azonban „rendező-építészeink”, pontosabban a belsőépítészeti tervet jegyző közreműködők szerepét.

Kezdhetném a gyönyörű mennyezeti festésű színházi büfét finom eleganciával keretező, az eredeti gazdag romantikával finom hangon dialógust folytató megoldásokkal, de ezúttal mást emelnék ki. Talán még sohasem láttam ennyire remek színválasztást, mint amilyen a légiesen világos előteret mélységével ellenpontozó, artisztikusan, intellektuálisan izgalmas, folyosói falburkolatként és a nézőtéri ülések kárpitjaként is tökéletesen működik. Ez a modern és időtlen, egyszerre nőiesen titokzatos és férfiasan visszafogott, erős, sűrű és lágyan ölelő bordós derengésű padlizsános szín teljesen rabul ejtett, és olyan atmoszférát árasztott magából, ami önmagában is katartikus élményt okozott. Újrafelfedezett színdarabunk, épületdrámánk végére értünk, de abban biztos vagyok, hogy ennek a 160 éves műemléknek a kortárs újraértelmezése magasra helyzete a lécet a jövőre vonatkozóan is. 

Megjelent az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) új lapszáma, amelyben sok egyéb mellett a Lauder Javne iskola (Király Zoltán / TIBA Építész Stúdió) által jegyzett bővítéséről, a szállodaként megújuló Drechsler-palotáról (Bánáti Béla / Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.), a debreceni Csokonai Színházról (Kovács Péter DLA / Archiko Kft., Tisza András / Tisza Építész Műterem Kft.) és a TEK új épületéről (Félix Zsolt DLA, Mudry Luca, Pálfy Máté, Varga Katalin / Építész Stúdió) is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

További képek és rajzok a galériában!