Exkluzív fotókon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frissen kibővített székháza. Erről szóló cikkünket a 191-es, 2024/3-as lapszámból közöljük.

Napjainknak vitathatatlanul az egyik legfontosabb műszaki-kulturális területe a távközlés és a kommunikáció. Ennek komplexitása azonban olyan háttértámogatást igényel, amelyet a gyors műszaki fejlődéssel párhuzamosan, vagy azt megelőzve folyamatosan fejleszteni szükséges. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) székházbővítése nyomán azonban nem csupán új munkahelyi környezet jött létre, hanem Európa egyik legkorszerűbb mérőlaborja is átadásra került.

A városi környezet, illetve az ehhez kapcsolódó munkahelyi kultúra a legtöbb esetben az irodai terekben való létezéshez kapcsolódik, és egyúttal azt is jelenti, hogy a dolgozók a zöldfelületektől elrekesztve kénytelenek tölteni mindennapjaik jelentős részét. Ezen igényeket is szem előtt tartva fogalmazódott meg az NMHH Visegrádi utcai épületének egy olyan bővítése, amely egyfajta komplex, hibrid épületként egyaránt tartalmaz modern irodatereket, emellett pedig napjaink technológiai fejlődésére reagálva magas minőségű mérőlabort, szerverparkot és rendezvényközpontot is.

A projekt a pályázaton nyertes Nirmana Építésziroda (Vékony Péter) tervei nyomán valósult meg, és a funkcióhoz kötött belső terek mellett olyan környezetbarát munkahely jött létre, amely lényegesnek tartja a rekreációt, a természetközeliség elemeinek minél fokozottabb jelenlétét. A meglévő épületet egy függőfolyosóval összekapcsoló székházbővítés már az utcafrontról is hangsúlyozza önnön karakterét, hiszen részint zöldfelületek létrehozásával változtatja meg az utca arculatát, emellett pedig a homlokzaton elhelyezett növényfal is sugallja, hogy a tervező nagy hangsúlyt fektetett a természetes elemek jelenlétére.

A homogén, világos színezésű homlokzatot az erőteljes strukturális ritmika jellemzi. Az üvegfelület előtt elhelyezkedő vertikális tagoltság az épület sarokrészén oldódik fel, nyílik meg, amelynek üvegfelülete a napsütésnek megfelelően folyton változó karaktert hoz létre, funkciójában pedig a belső térben megnyitott fogadóteret látja el természetes fénnyel. Az épület három föld alatti és öt föld fölötti szintből áll. Hibrid funkciójából fakadóan egyaránt találunk ipari, méréshez kapcsolódó és közösségi tereket, rendezvényközpontot, továbbá a dolgozók részére étkezőt, irodákat és tárgyalókat.

Minden bizonnyal a ház egyik legszokatlanabb tere az EMC-mérőlabor és a hozzá kapcsolódó hat mérőkamra, amelyek futurisztikus karaktere a sci-fi filmek világát idézik. A labor azt a célt szolgálja, hogy a hírközlésben és szolgáltatásokban zavart okozó eszközöket ki lehessen szűrni; a kisebb gépek mellett a legnagyobb mérőkamra arra is lehetőséget teremt, hogy akár egy személygépjármű is mérhetővé váljon. Felszereltsége olyan magas minőségű, hogy megvalósulása által Európa egyik legmodernebb berendezésével büszkélkedhetünk.

A székház bővítése nem csupán a labortechnológia okán jelentős lépés, hanem azon építészeti gondolkodásmód perspektívájából is, amely a munkakörnyezethez kapcsolódik. Az irodai munkaterekben történő munkavégzés kapcsán évtizedekre visszanyúló téma a minőségi körülmények kialakításának kérdésköre, összefüggésben a kiégés elkerülésével. Ebből fakadó tendencia az olyan rekreációs terek létrehozása, amelyek az ott dolgozók számára töltekezési lehetőséget biztosítanak.

A természetközeliség ebben jó lehetőséget tud teremteni, a városi szövetben azonban erre kevéssé van hely. A tervezés során éppen ezért volt különösen fontos az olyan zöldfelületek kialakítása, amelyek a kikapcsolódásra, feltöltődésre kínálnak alkalmat, lehetőséget. Sokatmondó adat, hogy a telken található zöldfelület az új épületrész megvalósulásával 10%-ról körülbelül 35%-ra növekedett, amely főképp az épület L alakú tömegének belső oldalán valósult meg a különböző szinteken. Mindez azt jelenti, hogy olyan – az emeletekhez kapcsolódó – kertek kerültek kialakításra, amelyek lehetőséget adnak az ott dolgozók számára akár a természetben étkezésre, akár egy-egy beszélgetésre, sétára – mindezt a munkahelyen megvalósítva.

Mivel a munkakultúrához a mentális jóllét egyre hangsúlyosabban hozzátartozik, így a Nirmana Építésziroda megvalósult terve minden bizonnyal jövőbe mutató, hiszen a természetes környezetnek az épített környezetbe történő implikálása számos pozitív hatással bír. A tervezés során arra is hangsúly került, hogy az épület zajkibocsátása és az utcai zaj minél kevésbé zavarja a dolgozókat, főként a nyílt tereken történő tartózkodás alkalmával, ezért speciális technológiai megoldásokat alkalmaztak a kivitelezés során.

Az NMHH új épületkomplexuma – vagy ahogy a tervező, Vékony Péter fogalmazott –, tudásközpontja rendkívül széles körű, egyedi építészeti és gépészeti megoldásokat ötvöz. Mind a belső terek optimalizálása, mind pedig a dolgozói környezet barátságossá és természetközelivé tétele olyan jellegzetességek, amelyek hangsúlyosan felhívják a figyelmet az építészet emberre gyakorolt hatásmechanizmusára és felelősségére. Hála a körültekintő tervezésnek, egy olyan komplexumot sikerült létrehozni, amely magas minőséget képvisel mind működésmódjában, mind pedig a zöldfelületek és a környezeti felelősség témaköreit illetően, karakteres megjelenése, homlokzati játéka pedig a városszövet ezen részének igényes szegmensévé teszi.

Tervezés éve: 2017
Kivitelezés: 2021 – 2023 
Bruttó szintterület: 12 498,27 m2

Tervező: nirmana Kft.
Vezető tervező: Vékony Péter

Építész munkatársak: Kerekes Adél, Pallag Zita, Dublecz Szabolcs, Seres Ádám, Szilágyi Attila, Balczer István, Bódi Péter, Gyertyános Zoltán, Fekete Szabina, Doba Fruzsina, Zentai Kinga, Nexus Kft. 

Belsőépítész: Éltető Zsófia (nirmana, True Vision), Gothard Erzsébet, Tiszai-Mussó Márta (Medveczky és Gothard)
Kertépítész: Maros Krisztián

Megbízó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság


További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Műemlékben otthon vannak

Műemlékben otthon vannak

A Group Monument székházának felújítása a belgiumi Ingelmunsterben.

A LAB5 tervezi az új RTL irodaház belsőépítészetét

A LAB5 tervezi az új RTL irodaház belsőépítészetét

A tévétársaság 2024-ben költözik a Liget Centerbe.

„Valami nagyot, kortalant és kiemelkedőt” – rangos díjat nyert a Market 6.0 székház

„Valami nagyot, kortalant és kiemelkedőt” – rangos díjat nyert a Market 6.0 székház

A Market 6.0 székházát az Az Év Irodája 2020 Különdíjjal ismerték el.

Hirdetés