Az Év Homlokzata pályázat díjátadó gáláján, Budapesten a Várkert Bazár impozáns épületében hirdették ki az Év Homlokzata 2018 pályázat eredményét.

Immár kilencedik alkalommal írta ki építészek és kivitelezők számára az alapító és fő támogató Baumit, öt kategóriában (családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás és műemlék) a pályázatot. A pályázatra 286 érvényes nevezés érkezett: családi ház kategóriában 77, társasházban 65, középületben 32, energetikai felújításban 77 és műemlék kategóriában 35. A pályázat célja, hogy bemutassa és értékelje az elmúlt években készült épületeket és felújításokat és díjazza a kiemelkedői építészi és kivitelezői teljesítményt. Illy Gábor, a Baumit ügyvezetőjének véleménye szerint

"az Év Homlokzata pályázat abban különbözik a többi építészeti pályázattól, hogy méltó módon díjazza a kiemelkedő minőséget az építész-tervező és a kivitelező munkájában egyaránt. Ezzel igazságos és szükséges egyensúlyba kerül a művészi-mérnöki teljesítmény a technológiai és a kézműves tudással, minőséggel, hiszen egyikük sem tud érvényesülni a másik nélkül."

Illy Gábor, a Baumit ügyvezetője

 

A zsűri munkája

A beérkezett épületeket a kiírótól független, szakmai zsűri értékelte és közülük választotta ki kategóriánként azt a pályázót, aki az egymillió, illetve közös nevezés esetén az 500-500 ezer forintos díjat elnyerte. A zsűri tagjai először online szavazással választottak ki 5-5 épületet kategóriánként, ami a döntőbe került, majd az ide bejutott 74 pályázat közül személyes válogatáson döntöttek a díjazottakról és a különdíjasokról. A nagyszámú nevezés és az épületek sokfélesége miatt a zsűrinek lehetősége volt különdíjakat is odaítélnie, így 15 pályázó vehetett át elismerő oklevelet. A zsűri tagjai voltak:

  • Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész
  • Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője
  • dr. Tari Gábor egyetemi docens (BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely)
  • Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész
  • Vidor Győző, a Xella közép-európai igazgatója

A zsűri


Az Év Homlokzata 2018 pályázat kategória díjazottjai


Családi ház kategória

"A kiinduló gondolat nem valami ma divatos design, esetleg csak az életműhöz tartozó önmegvalósító akarat volt, hanem egyrészt a környezet, az adott tájegység és az abból következő érzés és hangulat, másrészt - az építész belsőre vonatkozó leírása alapján – az adott megbízó és annak igényei voltak." - méltatta az épületet Jánosi János Ybl- és Pro Architectura díjas építész.

A környezet ihlette családi ház a Pilis-hegység festői kis falvában Dömösön épült, a Rám-szakadék közelében. A telek formáját követi a ház kontúrja, s a belső kialakítás is ennek tükrében született: tetőcsúcsig érő nappali-konyha-étkező és a sarkokban elhelyezett szobák, illetve fürdőszoba adja a kis otthon különlegességét. A fedett terasz belecsúszik a természetbe. A Dankó testvérpár (Dankó Kristóf építész, Dankó Dénes kivitelező) közös munkája nyerte el Év Homlokzata 2018 zsűrijének elismerését a családi ház kategóriában.

Családi ház kategória - építész: Dankó Kristóf

 

Társasház kategória

"A kiváló terv és tervező, kiváló kivitelezőre talált a pályázó - Plusz Építő cégben. Értették egymást, a feladatot. Félszavakból - mint a testvérek. És így is van, hiszen az építész Török Csongor és a kivitelező cég ügyvezetője Török Attila testvérek." - jellemezte az épületet Vadász Bence Ybl- és Pro Architectura díjas építész.

A szegedi Felső-Tisza-parton a Bertalan-híd közelében, foghíj saroktelken épült 20 lakásos és egy üzlethelyiséges társasház lakói kompromisszumot kötöttek. A forgalmas út kellemetlenségeiért cserébe városközpont közeli és tiszai panorámás telekre építették otthonaikat, a 38-105 négyzetméteres lakások teraszairól gyönyörködhetnek a Tisza partjában, a legfelső emelet penthouse lakásaiból pedig úgy tűnik, mintha alattuk folyna, s néha hömpölyögne a szőke folyó. Ám a látvány mellett ugyanolyan fontos volt az épület energiatakarékos kialakítása, melyhez a kivitelező a legjobb minőségű anyagokat választotta. Az épületet Török Csongor tervezte. 

Társasház kategória - tervező: Török Csongor

 

Középület kategória

"A régészek és az Emlékpark fejlesztési elképzeléséhez igazodva valósult meg a környezetbe simuló ökológikus épület és gyógynövénykert." - hangzott Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztőjének méltatása.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén fekvő, műemléki védettséget élvező Szer Monostor romjainak egy részére épült fel a Gyógynövényház egy 230 négyzetméteres foglalkoztató épület, amelyben helyet kapott a gyógynövény feldolgozó és szárító részleg, egy palánta nevelde valamint egy ökobolt is. A kétezer négyzetméteres gyógynövénykertben 65 féle növényfaj látható, ezeket a régészeti kutatásokra alapozva telepítették Pottyondy Ákos pannonhalmi főkertész szakmai segítségével. Az építész a táj jellegére utaló tapasztott, „rücskös" vakolt felületet tervezett a hófehér homlokzatra, melyet mogyoróvesszőből font, fakeretes betétek tagolnak. A keretek különlegessége, hogy a beltérben üvegfelület van mögöttük, így sejtelmesen áttetsző fény önti el a belső teret. Az épülettel a Bezso Bau Kft. pályázott, aki a homlokzati vakolat rendszer kivitelezője volt. Az építészeti terveket a szegedi Tér és Forma Építész Iroda készítette Sipos György vezető építész és Zákányi Ildikó építész közreműködésével. Az épület generálkivitelezője a HungaroSun Kft. volt.  

Középület kategória - építész: Tér és Forma Építész Iroda (Sipos György, Zákányi Ildikó)

 

Energetikai felújítás kategória

"Végre egy olyan, a kisgyermekek világához köthető épületről van szó, ami nem a szinte kötelező, de kissé már unalmas, strandjátékok színeiben tűnik fel." - jellemezte az épületet Dr. Tari Gábor Műegyetem Rajzi és formaismereti tanszékének Színdinamika szakmérnöki műhelyének docense.

A ’70-es években klinkertégla homlokzattal épült óvoda energetikai felújítása során hőszigetelt, vakolt homlokzattal tüntették el a sötéten megbúvó, ipari jellegű épületet. A mai felújítási trendekkel ellentétben nem vidám, harsány színű „gyerekbarát” homlokzat született, hanem az épített környezethez alkalmazkodó, visszafogott, geometriai mintázatú képzőművészeti alkotás, pasztellszínekkel és a vakolatstruktúrák váltakozásával. Az épülettel a Szabau Invest Kft. kivitelezőként jelentkezett. A rekonstrukciós terveket a Zala Art Építésziroda Kft., Czigány Kató készítette. 

Energetikai felújítás kategória - építész: Zala Art Építésziroda Kft., Czigány Kató

 

Műemlék kategória

"Kiváló döntés született Budajenőn: legyen az egykori magtár a faluközösségi életének színtere is, legyen a helytörténeti értékek tárhelye és legyen ifjúsági és zarándoklati szállás." - méltatta az épületet Vidor Győző, a Xella közép-európai igazgatója.

A Budajenői Műemlék Magtár: a skót bencés rend uradalmának részeként épült a 18. század végén. A felújítási és átalakítási munkák 2015-ben kezdődtek. A földszinti csehsüveg boltozatos terem előadások, konferenciák, kiállítások megrendezésére alkalmas. Az első emeleten ifjúsági- és zarándokszállást alakítottak ki, míg a második emeleten és a tetőtérben kiállítótér kapott helyet, ahol a német nemzetiségi kultúrát ismerheti meg a látogató. Az épület mögött új homlokzati elemként lifttorony épült. A Magtár helyreállítása állami támogatással és jelentős helyi összefogással valósult meg. Az épület festett felületkezelést kapott, ehhez el kellett távolítani az elmúlt időszakban rákerült fröcskölt vakolatot. A földszinti falak a nedvesedés miatt rossz állapotban voltak, így mivel szigetelés nincs a falak alatt, Baumit Sanova szárítóvakolat került a lábazati falszakaszokra. pályázatot Csóka Balázs építész nyújtotta be, aki ezzel az épületével nemrégiben Pro Architectura díjat is kapott. A kivitelező a Maros 35 Bt. volt.

Műemlék kategória - építész: Csóka Balázs

 

Közönségszavazás

Az Év Homlokzata pályázat keretében szeptemberben internetes szavazással lehetett kiválasztani a legszebbnek ítélt családi házat. A közönségdíjat egy budapesti épület kapta meg, amellyel a kivitelező és egyben a lakóépület tulajdonosa, a Casa Nostra Bau Kft. pályázott. A Szőcs család mediterrán útjai során szeretett bele a napsütötte életérzést megtestesítő építészeti stílusba. Cégük megalapítása óta kilenc épületet kiviteleztek ebben a stílusban. Ezért nem volt kérdés, hogy ehhez a saját házuk kialakításánál is ragaszkodnak .Az az építészeti tervezéssel Cseh Esztert bízták meg.  

Közönségszavazás - tervező: Cseh Eszter

 

Baumit ügyvezetői különdíj

Az Év Homlokzata pályázat hagyománya, hogy az alapító és fő támogató Baumit is díjaz épületeket. A szakmai szempontokon kívül a kiválasztásban szerepet kap az épület küldetése, a mögötte álló emberi teljesítmény is. Mindezek alapján Baumit ügyvezetői különdíjat és a díjjal járó 500-500 ezer forintos pénzjutalmat két pályázónak adta át Illy Gábor, a Baumit ügyvezetője.

"Az új Campus, illetve a bővítés nagyon nagy erényének tartom azt a figyelmet és tiszteletet, amivel a tervezők a meglévő épületrészeket és a bővítésnek a korábbihoz való viszonyát kezelték. A modern, a korszerű itt úgy viszonyul a régihez, hogy annak hagyományait és értékeit tiszteletben tartja – nem kívánja felülmúlni vagy megkérdőjelezni azt." - méltatta Illy Gábor az épületet. 

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Budapesti Campusa kapta az egyik Baumit ügyvezetői különdíjat. Az épülettel a Jahoda és Páricsy Építésziroda pályázott. Az új Campus épületegyüttese egy pesterzsébeti általános iskola átalakításával és bővítésével jött létre. Az építészek kiválóan megoldották a különböző korokban épült részek egymás mellé illesztését. A ’30-as illetve ’50-es években épült régi- és az új épületszárnyak kölcsönösen tiszteletben tartják egymást, a köztük lévő egyensúly az egész Campust arányossá teszi. Az újonnan emelt épületrészben a campus közösségi tere, az aula kapott helyet, itt találhatóak az előadótermek és a menza is. Az aula tetején önfenntartó zöldtető épült, amelyből fehér makettként emelkedik ki a nagyelőadó teljesen fehér tömbje. Az épület legkülönlegesebb tere a teljesen letisztult, modern kápolna. A Kivitelező a FerroÉp Zrt. volt.

Baumit ügyvezetői különdíj - építész: Jahoda és Páricsy Építésziroda

 

"A díj odaítélésében nagy szerepet játszottak azok az érzelmek, amelyeket ez az épület kelt az emberekben. Ezt a felújítást, ezt a munkát, ezt a kis épületet nem a látható dolgok teszik naggyá. Nem a helyszín ismertsége, nem a bekerülési költség és nem az alkalmazott műszaki megoldások emelik magasra." - vélekedett Illy Gábor.

A másik ügyvezetői különdíjat a Végh és Tuboly Kft-nek adta át az Év Homlokzata-díj alapítójának ügyvezetője, Illy Gábor a Boldogfalvi Farkas család kápolnájának és temetkezési helyének felújításáért. A Zalaegerszeg melletti település Bagod keleti temetőjében 1881-ben építtetett családi kriptát Boldogfalvi Farkas Imre özvegye és három fia a helyi földbirtokos főszolgabíró, táblabíró Farkas Imrének, aki a zalai nemzetőrség kiállításával foglalkozott az 1848-as forradalom alatt. A család számos neves jogtudós leszármazottal büszkélkedhet, s mindannyiukban közös volt a hazáért való munkálkodás. A kápolnaként is felszentelt kriptában 9 leszármazott nyugszik, és a család számos tagja is ─ bárhová is sodorta az élet őket ─ Zalában találtak örök nyughelyet. Az épületet 1881 óta nem újították fel, s akár az enyészeté is lehetne, de a család Budapesten élő leszármazottja, Papp Éva azzal kereste fel Sipos Ferencet, Bagod polgármesterét, hogy támogatná a kripta felújítását. A polgármester felkarolta a kezdeményezést, és rengeteg energiával meg is valósította. A felajánlott összeget az önkormányzat kiegészítette, és elkezdődhetett a munka 2017-ben.

Baumit ügyvezetői különdíj - építész: Végh és Tuboly Kft.

 

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy fedél alatt

Egy fedél alatt

Családi ház Dömösön

Medence az átriumban, meditáció bármikor

Medence az átriumban, meditáció bármikor

A Török Csongor által tervezett hódmezővásárhelyi családi ház.

Átadták az Év Homlokzata díjakat

Átadták az Év Homlokzata díjakat

Az Év Homlokzata pályázat díjátadó gáláján, Budapesten a Várkert Bazár impozáns épületében hirdették ki az Év Homlokzata 2018 pályázat eredményét.

Hirdetés