Fekete doboz

Tetőtéri lakás Prágában.

Komon architekti építész stúdió egy 30-as években épült bérház padlásterébe tervezett kétszintes lakást. A tágas lakótérben a szükséges kiszolgáló helyiségeket a lakás magjában kialakított fekete doboz rejti. A lakást a tervezők leírásában közöljük.

A helyszín Prága, Libeň, egy 1930-as években épült városi ház tetőtere.  Az 1990-es években építették be, de az akkori lakásban túl sok helyiség volt, annál jóval több, mint amennyire a mi megbízónknak szüksége volt.

A padlástér élménye eltűnt a káoszban. A mi feladatunk az volt, hogy újra láthatóvá tegyük.

 

A nagy belmagasság minden padlástér elengedhetetlen jellemzője. Ezt szem előtt tartva megnyitottuk a nappalit, dupla magasságú teret alakítottunk ki, amelyet az egyik falon lévő magas könyvespolc hangsúlyoz. A lakás közepén új magot hoztunk létre: egy fekete, fával burkolt dobozt, amely a kis fürdőszobát, a lépcsőt és az emeleti közlekedőt rejti, de a napfényt beengedi a lakás belsejébe, egész az előszobáig. Így az elrendezést anélkül tudtuk egyszerűsíteni, hogy a szerkezethez hozzá kellett volna nyúlnunk.

 

 

A kétszintes lakásban alul található az amerikai konyhás nappali. A nyitott tér közepén két tartóoszlop közé lehúzható vetítővásznat terveztünk. A szigettel kialakított konyhát a fekete boxban elhelyezett tárolóhelyek tovább bővítik. A felső szint a privát szféra. A nappali felett szintén fekete, fából készült galériás közlekedő köti össze a hálószobát a második fürdőszobával. A hálószobából franciaablakon keresztül lehet kijutni a tetőteraszra.

 

 

Az anyaghasználat szűkszavú: a fekete doboz olajjal kezelt furnér, a padló tölgy furnér, a konyhapultt, a hátfal és a fürdőszobai felületek terazzo burkolatot kaptak. A többi bútor és a falak fehérek. A nappaliban az acél szerkezeti elemek kezeletlenek maradnak. A konyha egyszerű, vonal menti világítása kiemeli a tér karakterét és geometriáját, és a két elegáns üvegcsillárral kontrasztot képez.

 

 

Az ügyfél az építkezés utolsó szakaszában személyes problémái miatt költségcsökkentést kért. A takarékosság érdekében néhány részleten változtattunk, de ez nem volt hatással a lakás karakterére, az eredeti merész építészeti koncepciót sikerült megtartanunk.

 

 

Iroda: Komon architekti
Építész tervező: Martin Gaberle
Közreműködők: Bořek Peška, Lucie Roubalová, Jana Drtinová
Projekt helyszíne: Prága 8 – Libeň
Átadás éve: 2021
Bruttó alapterület: 109 m²
Hasznos alapterület: 84 m²
Fotó: Tomáš Slavík

 

Még több kép a galériában!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Külvárosi romantika

Külvárosi romantika

Századelős villa újjászületése Prágában.

Villamossal a jövőbe

Villamossal a jövőbe

Parametrikus design Prágában.

Növények poézisa

Növények poézisa

A „Poetizer” – költészeti témájú közösségi oldal – irodái Prágában.

Hirdetés