A 143 éves pályaudvar felújítása a járvány ellenére folyamatosan zajlik, de történnek meglepetések.

A vírushelyzet ellenére folyamatos a 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása – írja a MÁV honlapja. Egy ilyen idős épület felújításánál nem meglepetés, hogy a bontások során felszínre kerülnek azonnali beavatkozást igénylő rendellenességek – ezúttal olyanok, melyek közel ötven éve, az utolsó felújítás óta rejtve voltak. Az örökségvédelem alatt álló épület most feltárt valós állapota miatt előre nem látható pót- és többletmunkákat kellett elrendelni. Emellett a MÁV a nyáron felújításokat is végez majd a csarnokban, amely így „komfortosabb, színvonalasabb környezetet biztosít majd az utazóközönség számára” a jövő nyár végén várható újranyitáskor. A teljes tetőszerkezet felújításának határideje változatlanul 2022 második negyedéve.

„A Nyugati tetőfelújítása során láthatóvá váltak olyan szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak – írja a mavcsoport.hu. –

Azok foltszerű javítása nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon a belső falazatot teljes, 1210 négyzetméteres területen felújíttatja a vasúttársaság. A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy további, örökségvédelmi szempontból is mérvadó probléma: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért teljes felújításra kerül sor 280 négyzetméteren, az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon.”

Mindezek mellett 75 ablakot és ajtót is felújítanak – az örökségvédelemmel egyeztetve az eredeti barna színre festve –, miután a csapadékvíz ezeket is tönkretette.

A MÁV a csarnok felújításán túl jövő nyáron további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget az újranyitáskor. Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató ledfal épül, és az információs táblákat is egységesítik. A peront újraaszfaltozzák; a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják; a felületeket graffiti-mentesítik. Új és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki. Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat. A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak; továbbá 27 jegykiadó automatát telepítenek a pályaudvarra.

Várhatóan 2021 nyarának végén adják majd át a felújított csarnokot.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Aluljáró vagy gőzhajó?

Aluljáró vagy gőzhajó?

Balatoni vasúti aluljárót alakított át a MÁV.

Ilyen lesz az Artistaképző Intézet a Nyugati pályaudvar mellett

Ilyen lesz az Artistaképző Intézet a Nyugati pályaudvar mellett

Az iskola a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként valósulhat meg.

Elindult az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron

Elindult az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron

A várhatóan 11 hónapig tartó munkákat követően, a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé.

Hirdetés