Sportközpont a Belvárosban.

Skardelli György, Kossuth-díjas építész méltán nevezhető a sportlétesítmények specialistájának. A Puskás Aréna, a Papp László Sportcsarnok és a népligeti multifunkcionális csarnok tervezője a szűk foghíjtelekre tervezett sportlétesítmény esetében gúzsba kötve táncolt, de minden egyes négyzetcentimétert sikerült ésszerűen kihasználnia. A covid miatt elhalasztott átadású létesítmény 2021 ősze óta látogatható, és méltán szerepelt kiemelt helyen a fém és üveg szerkezeteket bemutató márciusi publikációink között.
 

A statikai okból lebontott belvárosi ház helyén épült sportlétesítmény építészeti megfogalmazása igazi kihívást jelentett. Üveg homlokzatával, illetve a mögötte látszó vázszerkezettel friss, „zöld" sziget a Belváros sűrű szövetében. Külső megjelenésével is ezt a különleges funkciót sugározza – Skardelli az energiahatékonyság jegyében kettős homlokzattal tervezte meg: az épületet: a belső homlokzat elé feszített fém-üveg szerkezettel az épület teljes magasságában végigfutó fényudvart hozott létre. Ezzel a járda alatti szintekre is sikerült természetes fényt juttatni, és a kettős héjnak szerepe van az épület energetikai rendszerében is. Az üveg mögött felsejlő homlokzati struktúrát az emberi izomrostok motívuma ihlette.

„Az utcára néző fényudvar kitűnő ötlet, összetartja az egész építményt, a fényt onnan lopja be a terekbe, ahonnan egyébként is szervesen jönne, de különleges, egészen mai karaktert ad a háznak, önmaga jelévé képes válni. Ezért is tud az építmény úgy ikonná formálódni beszorított helyzetében, hogy szerves részét képezi a jobbára eklektikus környezetnek is. S persze, az épület lényege is az, hogy tereit kifelé is megmutatja, önmagát kínálja fel a hozzá érkezőknek, s ezáltal tágítani is képes a bejárat előtt a szűk, szinte sikátor utcát” – írta Finta József tervtanácsi opponensi véleményében.

 

A külső homlokzati héj lényegében egyszerű kialakítású, feszített felületű üvegfal, amely tömegében, párkánymagasságában követi a környezetében álló eklektikus házsort. Mögötte mélyen visszahúzva jelenik meg a karakteres vasbeton tartószerkezet, amelynek nagy szerepe van az épület merevítésében is. 

Az új létesítményben a sportpályák mellett 4 pályás, 25 méteres medence, tanmedence és termálvizes wellness részleg is üzemel majd, amelyet saját termálvizes kút táplál. Az épület tervezésekor nagy hangsúlyt fektettek az ökológiai és energiahatékonysági szempontokra. A különleges építészeti megoldások eredményeként a kis alapterületre számos sportrészleget sikerült beilleszteni.

Az V. kerületben az elmúlt években mindinkább látható zöld, ökológiai szemlélet is megjelenik, az önkormányzat kifejezett szándéka volt, hogy a létesítmény alacsony energiafelhasználású legyen, saját termálkúttal, illetve a tetőre telepített napelemparkkal.

A beruházás részeként az önkormányzat 800 méter mély termálkutat fúratott és sikerrel járt, az így felhozott termálvíz az épület fűtésére, a medencék vízének vízmelegítésére és nem utolsó sorban fürdőzésre is alkalmas.

 

A többszintes komplexum számos funkciót magában foglalva egy mindössze 35x19 méteres telek területét sokszorozta meg, olyan praktikus építészeti megoldásokkal ellensúlyozva a kis alapterületet, mint az úszómedence fölé függesztett tanmedence vagy a sportcsarnok nyújtó terasza és a rendezvénytermek mozgatható falai. Az új létesítményben 4 pályás, 25 méteres medence, tanmedence, termálvizes wellness részleg, szaunák, gőzkabin, jakuzzi, röplabda-, kosárlabda-, tollaslabdapálya, teqball asztalok, fitneszközpont, sportstúdiók és a két homlokzati héj között Budapest második legmagasabb mászófala várja az épület használóit.

„Az alapgondolatot a reneszánszban született anatómiai vázlatok adták, ezeket szerettük volna absztrahált formában átvinni az épületünkre is" – mondja el az üvegfal mögött húzódó vasbeton struktúráról Skardelli György.

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem, ez nem egy új irodaház - sportközpont nyílt a Belvárosban

Nem, ez nem egy új irodaház - sportközpont nyílt a Belvárosban

Skardelli György, Kossuth-díjas építész tervei alapján, izgalmas építészeti megoldásokban bővelkedő sport- és élményközpont jött létre a Vadász utcában.

Építészet 2020: Díjeső a Puskásra

Építészet 2020: Díjeső a Puskásra

Az új nemzeti stadion olyan ütemben gyűjti a trófeákat, mint annak idején a névadója.

Rendhagyó módon ötfős csapat kapta a Csonka Pál érmet

Rendhagyó módon ötfős csapat kapta a Csonka Pál érmet

A Puskás Aréna tervezői kapták a nívós építészeti díjat. 

Hirdetés