Beszámoló az év fesztiváljáról és a hozzá kapcsolódó szakmai konferenciáról
Az elmúlt időszakban szinte a csapból is az INOTA Fesztivál folyt. Az először megrendezett eseménynek egyből sikerült kitörnie a techno rajongók és az ipari építészeti örökséget szívükön viselők néhol átfedésben lévő szubkultúrájából, és akkora láthatóságot generálnia, ami végül egy kritikus tömeget mozgatott meg. Mind a helyszín és vizuális program látványvilága, mind a zenei line-up nem várt erővel, és nem várt helyeken robbant be a köztudatba. A fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program (VEB 2023 EKF) támogatásában valósult meg.
Az INOTA Fesztivál alakulását már hosszú hónapok óta figyelemmel kísértük az OCTOGON online-on. Az esemény nemcsak zenei és vizuális szempontból ígért friss fuvallatot, hanem hiánypótló módon egy emblematikus, ipari épületet hivatott rehabilitálni és újra felhelyezni az ország (és a nemzetközi közönség) mentális térképére. A kulturális újrahasznosítás mögötti koncepcióról, és az épület múltjáról az INDUST-REUSE cikksorozatunk keretében számoltunk be bővebben.
Amikor július közepén volt szerencsénk bejárni az üres helyszínt, az ipari komplexumban rejlő elemi erő rögtön a hatalmába kerített minket. Akkor viszont még kérdésesnek tűnt, hogyan tudják majd a szervezők pár hét alatt fesztivál-kompatibilissé tenni a terepet. Hogyan fog itt biztonságosan szórakozni több ezer ember? El fognak egyáltalán jönni elegen? A hatalmas vállalást végül nem csak teljesítették, hanem túl is szárnyalták.
Úgy tudtak a „bizonytalanba” csábítani különböző célcsoportokat, hogy egy békésen együttlétező, felszabadult és legnagyobb többségben elégedett közönség alakult ki. A szervezés a leggrandiózusabb fényinstallációk előtt kialakuló hosszabb sorokat (amelyek például a berlini techno kultúrának természetes velejárói) és néhány apróságot leszámítva abszolút profi és felhasználóbarát volt. A fesztivál három napja alatt megszámlálhatatlanul sokszor ütötte meg a fülemet a kérdés: ugye jövőre is lesz INOTA? Erre a kérdésre kereste a választ a Power of Possibilities inspirációs- és stratégia alkotó szakmai fórum is.
A lehetőségek ereje – Hova tovább INOTA Fesztivál?
Térjünk vissza tehát az esemény legelejére: a csütörtöki, a fesztivál kapuinak megnyitása előtt megvalósuló szakmai fórumra. A Kortárs Építészeti Központtal, a Let it Be! art agencyvel, a Francia Intézettel és a Cseh Centrummal együttműködésben megvalósult Power of Possibilities célja az volt, hogy a fesztivál és a helyszín hosszú távú lehetőségeit járja körül a Béke Művelődési Ház ikonikus színháztermében.
A fórum három tematikus kerekasztal beszélgetésből állt, amelyből az első kettő elrugaszkodott Inota konkrét esetétől: hazai- és európai jó példákhoz kötődő szakembereket hívták el, hogy megosszák a tapasztalataikat. Ilyen formán a fesztivál nem titkolta, hogy amit ők most itt 2023-ban Inotára hoztak, az nem referencia nélküli újdonság. Sok más európai ország évtizedekkel előrébb jár a rozsdaövezetek kulturális újrahasznosítása terén, akiktől érdemes tanulni. Akár az a célunk, hogy ne tűnjön el végleg a kihasználatlan ipari örökségünk, akár az, hogy ne kelljen mondjuk Berlinig utazni egy színvonalas, indusztriális környezetben megvalósuló audiovizuális eseményig.
Az első blokkban, a Power of Industries-ban a Trans Europe Halles-tól, a győri Torulától és a pécsi Zsolnay negyedtől érkeztek beszélgetőpartnerek. A beszélgetés sarkalatos pontja az volt, hogy a különböző résztvevők teljesen máshogy közelítették meg az elhagyatott ipari terek kulturális újrahasznosítását. Míg a győri Torula egy még működő gyárkomplexumban kialakított, független finanszírozású kiállító tér, addig a vegyes funkciójú Zsolnay negyed esetében egy nagy anyagi vonzatú beruházás és egy komplex építészeti program valósult meg. A Trans Europe Halles nemzetközi szövetkezete pedig olyan alulról jövő, elhagyatott épületekbe költöző kulturális kezdeményezéseket ölel fel, ahol a közösségi igények kielégítése a cél.
„Mi nem örökség-fetisiszták vagyunk, nem az épületekből, hanem a közösségi szükségletből indulunk ki. Ha nincs erős közösségi igény, akkor csak pénzpazarlásnak látjuk az ilyen jellegű átalakításokat” – osztotta meg Tiffany Fukuma, a Trans Europe Halles-től.
Az Inotai Hőerőmű és az INOTA Fesztivál kapcsolata valahol ötvözi ezeket a hozzáállásokat: az ipari komplexum nem pusztán helyszín, hanem konceptuális kiindulópont, a projekt ennek ellenére első lépésben nem vont maga után elhamarkodott átalakításokat, hanem egyfajta kísérleti verzióban mérte fel, hogy van-e egyáltalán közösségi igény az elképzeléseikre.
A második blokkban, a Power of Creativity-ben olyan neves európai fesztiválok szervezői mutatkoztak be, mint a berlini CTM és Atonal, a prágai Lunchmeat és a krakkói Unsound. Mindannyian jelentős tapasztalattal rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogyan lehet kihalt tereket kreatív energiákkal, progresszív, audiovizuális rendezvényekkel megtölteni. Míg a Lunchmeat, az Unsound és a CTM évről évre újabb helyszíneket csatornáz be, addig Dimitri Hegemann, a legendás berlini Tresor klub és az Atonal Fesztivál alapítója hisz a fix lokáció fontosságában. A berlini fal leomlása után nyitott első helyszínről bár ki kellett költözniük, 2007 óta egy kreuzbergi erőműben, a Kraftwerkben nyitottak újra állandó jelleggel.
Hegemann szerint az elhagyatott, az Inotai komplexumhoz hasonlító indusztriális terekben akkora erő rejlik, ami a látogatói élmény 50%-át adja. Azáltal pedig sokkal fenntarthatóbbá válik egy ilyen jellegű projekt, ha egy konkrét épületbe fektetnek energiát, és azt igyekszenek hosszú távon megtartani és fejleszteni. Szerinte
Inota és a fesztivál egy úttörő világítótorony lehet Magyarországon.
Ez a hasonlat már csak azért is találó, mert az esemény legfontosabb jelképei a hűtőtornyok, amik most valóban messzire világítottak.
Az INOTA Fesztivál már a neve által is abba az irányba pozícionálja magát, hogy állandó helyszínen, az Inotai Hőerőmű területén működjön. Emiatt a legnagyobb kérdés, hogy az év többi részében, hogyan lehetne hasznosítani és gazdaságilag is fenntarthatóvá tenni a helyszínt, valamint hogyan lehet minden érintett szereplőt (városvezetés, tulajdonos stb.) a projekt mögé állítani.
Ezekről a dilemmákról szólt a harmadik kerekasztal beszélgetés, a Local Power. A fesztivál egyik főszervezője, Inota alpolgármestere, a terület üzemeltetője, az INOTA Fesztivál megvalósulását támogató VEB 2023 EKF képviselője és a Túrajó alapítója vettek benne részt, akik tematikus bejárásokkal mutatják meg az érdeklődőknek erőművet, ezzel is népszerűsítve a történetét. Bár a szervezők szempontjából logikus döntés volt a fórumot a fesztivál legelejére szervezni, ezen a ponton még senki nem látta előre, hogyan fog zajlani az elkövetkező pár nap, át fog-e menni a teszten a fesztivál, így mindenki óvatos maradt a jövővel kapcsolatban.
Kálmán Mátyás az INOTA Fesztiváltól a beszélgetés közben elmondta, hogy:
„egy Budapestről könnyen elérhető, emblematikus és jól kommunikálható helyszínen vagyunk. Nagyon sok külföldi előadót is az erőműről készült képekkel tudtunk meggyőzni, hogy eljöjjenek, és a bejárásokon is iszonyatosan lelkesítette őket a terek monumentalitása. A jegyeladások alapján pedig úgy néz ki, hogy nem csak az előadókat és művészeket, de sok ezer látogatót érdekel már ez az első kiadás is. Igyekeztünk nemzetközi színvonalat hozni, egy olyan látványcentrikus fesztivált szervezni, ahol a lehető legjobban belakjuk az épületeket a fény- és a fényművészet által.”
„Szerencsénk volt mert nyitott fülekre találtunk bárhova tettük be a lábunkat, mind a városvezetés, mind az üzemeltetők, mind az EKF oldaláról. Ennek ellenére nagyon sok szereplőnek kell elégedettnek lenni az esemény után, ahhoz hogy továbbfolytathassuk. Mi hosszútávra tervezünk, csak a konkrét forma képlékeny még. Jövőre viszont több szempontból is nehéz helyzetben lennénk, ha újra nekiállnánk a szervezésnek. Egyrészt Veszprém-Balaton már nem lesz Európa Kulturális Fővárosa, így az idei támogatásunk jelentős részét nem kapnánk meg újra. Másrészt tavaly ilyenkor már bőven a programokon dolgoztunk, amit a mostani esemény miatt még nem kezdtünk el. Azt gondolom, kicsit le kell lassulni, és elkezdeni alulról építkezni, helyi partnerek és gazdasági szakemberek bevonásával, a tulajdonossal, az EKF-el és természetesen a saját csapatunkkal egyeztetve” – tette hozzá Mátyás.
Az ingatlankezelőt, az Almásfüzitői Managementet képviselő Antal Sebestyén álláspontja szerint:
„A bezárása óta a különböző színű kormányzatok sem találták vonzónak az Inotai Hőerőművet. A mostani történet egy minőségi ugrás lehetőségét hordozza magában. Nem tudjuk, hogy mi az a nüansz, ami eldönti, hogy nagy durranás lesz-e belőle, vagy elsikkad a jövőben. Mi nem értünk az ilyen újraöltöztetésekhez, de nyitott szemmel várjuk a kreatív energiákat, és reméljük, hogy összejön az a kritikus tömeg, ami kimozdítja a telephelyet a mostani helyzetéből. Jelen fázisban számunkra nem a profit a legfontosabb cél, inkább murvát, biztonsági hálót, vagy levegőtisztasági vizsgálatot kértünk a szervezőktől. Szeretnénk mindig egy kicsit továbbjutni abba az irányba, hogy használhatóvá váljon a terület.”
A beszélgetésben résztvevő alpolgármester kihangsúlyozta a lokáció további pozitívumaival kapcsolatban, hogy viszonylag messze van a lakott területektől, a legközelebbi lakótelep is több száz méterre fekszik tőle. Ráadásul az erőmű mögött futó ipari vágány töltése hangfogóként működik, ami által egy nagyobb hanghatással rendelkező rendezvényt is jól lehet kezelni. Alapvetően ők is nyitottan várják az fesztivál kifutását és visszhangját, de emellett más ötleteket is felvillantott a komplexum újrahasznosításával kapcsolatban. Többek között szabaduló szobákat, tehetséggondozási központot és a kürtőkben kialakítható mászóparkot említett. Az egyelőre nem tisztázott, hogy ezek tudnának-e együttműködni a fesztivál- és egyéb kulturális eseményekkel párhuzamosan.
Volt szó arról is, hogy a területet jelenleg ipari-gazdasági zónaként definiálják, a lehetséges új funkciók miatt azonban érdemes lenne átgondolni az újrasorolását. A konferencia konklúziója végül az volt, hogy a helyszínnek, az ipari örökségvédelemnek ma meg lehet az ereje arra, hogy hívószó legyen egy hosszútávon is működő funkcióváltáshoz. Ehhez „már csak” a finanszírozási csatornákat kell majd megtalálni és fenntarthatóvá tenni. Azt gondolom, mindenképpen érdekes lenne most, a fesztivál után egy második kiadását is meghallgatni a Local Power panelnek.
A fesztivál mint világítótorony
A konferencia óvatos elmélkedései után aztán berobbant a fesztivál, és megmutatta, hogyan tud élni a lehetőségeiben rejlő erővel. Valóban hozta a nemzetközi színvonalat, tudatosan inspirálódott a zsáner előzményeiből, mégsem volt utóérzése. Ennek egyik legfőbb oka, hogy nem csak néma, egzotikus díszletként használták az ipari romokat, hanem az audiovizuális alkotások szerves részévé és inspirációs forrásává tették Inota unikális hagyatékát: mind a szocreál műalkotásokat, mind az indusztriális esztétikát.
A koncerteket és DJ szetteket egyedi, live vizuállal támogatták meg. A Művelődési Házban kialakított „Kantinban” például Kovács Margit díjnyertes plasztikája adta a hátteret, amit különböző módokon világítottak meg és vontak be a bulikba. A Zene Háza teremben, az egykori színházterem izgalmas mennyezeti szerkezete elevenedett meg a fény által. A két legnagyobb sor a kürtők és a Kazánház előtt alakult ki. Az előbbi esetében a Heller-Forgó-féle grandiózus magyar találmány kapott teljesen újszerű, már-már szakrális töltetet, amit egy körülbelül tíz perces fényshow keretében lehetett megtapasztalni az építmény belsejében. Az utóbbinál az egykori kazánház hatalmas csarnokában, babzsákokból lehetett belemerülni a tér hatalmas belmagasságában tomboló intenzív fényjátékba.
Személyes kedvencem a füstpöfékelő gép volt: a kieregetett karikák líraian foszlottak szét, összekeveredve a porral, a fénnyel és a tér rezgéseivel. Magas színvonalú hallgatói munkákat is bevontak, például Hegyi Fanni diplomatárgya, az Inotai kürtők átirata is látható volt a telep kiállítótérként megnyitott raktárhelyiségeiben. Voltak továbbá olyan előadók, mint a berlini techno klasszikus, Ellen Allien, akiknek a szettje alatt az ipari komplexum alaprajzának, és a kürtőknek az absztrahált változata villódzott. Az éjjeleket pedig a Turbina csarnok lehengerlő tér- és hanghatása fogta össze, aminek húzóereje reggelig nem engedte el az embereket.
Az INOTA fesztivál összességében (ahogyan Dimitri Hegemann is előrevetítette) világítótoronyként prezentálta magát. Bár ezután az élménycsomag után nehéz objektívnek maradni, tagadhatatlan, hogy a fénye közben a hiányra is rávilágított. Miért nem kezdtünk eddig semmit ilyen kaliberű kihasználatlan terekkel? Miért nem sikerültek és értek el több emberhez a korábbi kezdeményezések? És mi van, ha mindez csak rövid fellángolás tud lenni? Bármi lesz is, most valami elkezdődött, és ebben a valamiben láthatólag több erő van, mint az elmúlt évek hasonló kezdeményezéseiben összesen.
INOTA Fesztivál | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
