Vendégeit várja Európa első víz alatti étterme.

A Snøhetta csapata tálcán nyújtja felénk az első európai víz alatti éttermet Lindesnesben. A találóan Under (Alul lévő) névre keresztelt létesítményhez hasonlót kontinensünkön eddig legfeljebb rajzfilmekben láthattunk, most azonban lehetőségünk nyílik a nagy kékség ölelésében elfogyasztani legkedvesebb fogásainkat.

 

 

Az Under esetében a legnagyobb kihívást a sós víznek hosszan ellenálló, tartós szerkezet megalkotása jelentette. A Snøhetta tapasztalt, széleskörű ismeretekkel rendelkező szakembergárdája sikerrel vette ezt az akadályt, és létrehozták a vastag, nyomás és ütésálló betonfallal körülvett építményt. Az étterem egyik homlokzata üveg, így a bent tartózkodók egy inverz akváriumban feledkezhetnek bele a nyüzsgő víz alatti világ lelket simogató látványába.

 

 

 

 

A vízi élőlények számára elsőre meglepő lehetett az öt méter mélyen ‘semmiből kinőtt’ épület, sokszorosan kipróbált alkalmazkodóképességüknek köszönhetően azonban hamar megtalálták helyüket ezen az új, mesterséges képződményen. A létesítmény külső falait különböző algák, hínárok, kagylók, csigák népesítik be. A tervezőknek a Lindesnesre jellemző szélsőséges körülményeken túl erre is gondolniuk kellett, hiszen az élővilág éppúgy meg tudja rongálni a szerkezet stabilitását, mint a természeti erők.

 

 

 

 

Az étterem belsőépítészete a zord külsőt ellenpontozza: odabent meleg színfoltok, divatos, elegáns, modern környezet fogad. A födém naplemente színű szövettel bevont paneljei megnyugtató, derűs hangulatot árasztanak. Az előtér lenyűgöző tölgyfaburkolata az étkezőbe is benyúlik, így vezeti vizuálisan is asztalához a vendéget. A Harman helyi asztalosműhely készítette el az Under exkluzív bútorait, amelyen belül  a székek már önmagukban s figyelemreméltók. Légies vonalaik, stabil szerkezetük a víz alatti áramló, hullámzó világra reflektálnak.

 

 

 

 

Az étterem a fine dining vonalat követi, helyi alapanyagokból, fenntartható szemlélettel készíti az ínyencségeket Nicolai Ellitsgaard dán séf és 16 fős csapata. Az egzotikus kulináris utazást jól kiegészíti a csemegéket körülvevő, nem kevésbé különleges, folyton változó képet mutató víz alatti helyszín.

 

 

 

 

A pandémiás időszak első éve után a vérbeli világjárók, amint erre lehetőségük nyílt, újra utazni kezdtek, manapság pedig már a bátortalanabbak is útra keltek. Az Under pedig olyan helyszín, ahová mindenkinek érdemes is: extravagáns, megnyugtató, különlegesen komplex érzékszervi élménnyel gazdagabban térhet haza innen az ínyenc vendég.

 

 

Snøhetta | Web | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: Yanko Design

 

 

További képek a galériában!

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Déli Városkapu: helyi identitás, sokszínűség és példaértékű zöld-kék infrastruktúra

Déli Városkapu: helyi identitás, sokszínűség és példaértékű zöld-kék infrastruktúra

A Snøhettát kérdeztük a Déli Városkapu mestertervéről.

Ichthiológia

Ichthiológia

Ház Remeteszőlősön. Martinkó József írása az OCTOGON magazin 183-as (2023/3-as) lapszámából.

Hirdetés