Finoman megbújó gesztusok

A megújult budakeszi Sienai Szent Katalin Konvent 

• Szöveg: Bán Dávid
• Fotó: Danyi Balázs
• Olvasási idő: …

Az elmúlt néhány évtizedben újra lehetőséget kapott egyházi építészet a múlthoz képest általában visszafogottabb, csendesebb épületeket produkál. A budakeszi domonkos nővérek új rendháza, ha lehet, a még szerényebb vonalat képviseli, ugyanakkor számos apró gesztusával gazdag jelentésrétegeket is magában rejt. Cikkünk az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) lapszámából.

A látszólag puritán, visszafogott épület finoman elrejtett gesztusai újabbnál újabb jelentésrétegeket tárnak fel a jó szemű megfigyelő számára.

Budakeszi az elmúlt évtizedek rohamos fejlődése ellenére megmaradt falusias, csendes, számos kis megbújó részletet rejtő településnek. Az ilyen megbúvó épületek közé tartozik a nemrég elkészült, pontosabban kibővült és megújult Sienai Szent Katalin Konvent. A települést átszelő főutcán szabályosan sorakoznak a megszokott intézmények, központban a Városházával és vele szemben a 18. századi, barokk jellegű római katolikus templommal. A nagy forgalmú főutcából azonban már lényegesen csendesebb, családi házakkal szegélyezett mellékutcák nyílnak, így van ez a templom mögötti térséggel is. A Fő utcára néző plébánia épülete mögötti, a domboldalra futó, egészen az Erdő utcáig tartó keskeny, hosszanti teleksor már régóta egyházi épületeknek adott helyet. 
 

A domonkos nővérek az egyházközség meghívására jöttek Budakeszire és 1998-ban költözhettek be az akkor kialakított rendházukba. A telken ekkor két, egymástól független és megjelenésében is jelentősen eltérő épület állt, az egyikben kolostor, a másikban idősotthon működött. Ez utóbbi a kert hátterébe behúzódva, az előbbi, amelyiken jól érződik a kilencvenes évek építészeti világa, az utcafronton. Nyeregtetős, egyszerű kialakításával beleilleszkedett a környező családi házak sorába, méretével lépett csak valamelyest túl azokon. 

A jól működő rend fokozatosan és jelentősen gyarapodott, ezért két évtizeddel később már kinőtték a rendelkezésre álló teret, szükségessé vált a fejlesztés. Miután a rendház átépítésére és bővítésére a megfelelő forrást is sikerült előteremteni, a tervezésre Fejérdy Péter építészt kérték fel, aki a rend számára már több építményt is alkotott Kőszegen. Éppen ezért nem volt ismeretlen számára a domonkosok világa, elképzelései, építészeti meglátásai. A budakeszi munkát is egy hosszas közös párbeszéd előzte meg, amelyben kirajzolódtak a legfontosabb állítások: a nővérek nem szeretnének egy teljesen minimalista épületet, ugyanakkor, a rend szemléletét is figyelembe vége, az ne legyen romantikusan burjánzó sem. Emellett azonban kerüljenek rá gazdag, de visszafogott jelentésrétegek is. Kiemelt fontosságú, hogy az újonnan épülő templomban megjelenjenek a klasszikus egyházi attribútumok.

A keskeny telek és a terület szellősségének – városképi szempontból is fontos – megtartása miatt az épületek újragondolása és bővítése nem volt egyszerű feladat. A munkálatok három fő elemet érintettek. A legkisebb beavatkozás az idősotthon épületét érintette, itt a belső tereket formálták át úgy, hogy a kertre nyíló alsó szinten kívülről is elérhető, a háztól független működésre alkalmas hittanszobákat alakítottak ki. A külső homlokzat új vakolatot, valamint a további épületekkel egységes, szürkére és fehérre épülő színvilágot kapott.

Ennél lényegesebb változások történtek a másik már meglévő, az 1990-es években emelt épülettel. Ez maga a zárda, ahol a fiatal nővérek, jelöltek laknak, étkeznek, számukra tanulószobákat és könyvtárat is kialakítottak. A nővérek innen járnak főiskolára, egyetemre, viszont az épület belső világa a kívülállók számára már teljesen zárva marad. A megújítás megtartotta az adott geometriai kialakítást, de a korábbi nyeregtetőt elbontották, helyére emeletbővítés került. A földszint ablakkiosztása és -kialakítása megőrizte a korábbi állapotot, ezt az emeleten hasonló elképzelés szerinti egyszerű, de mai megoldás követte. Színvilága is a korábbi, barnás-vöröses árnyalatra utal.

Az utcai homlokzaton már megjelenik az épületegyüttes most kialakított vizuális fő gondolati eleme, a kis négyzetekből álló rácsos kisablak-rendszer, amely több helyen is visszaköszön majd. A homlokzatból egy fedett, egyik oldalán teljesen nyitott kisebb folyosó lép ki, innen érhető el a zárda, de ugyanakkor ez szolgálhat az alkalmanként idelátogató külső közönség számára is bejáratként. Az épület előtt elfordulva egy rámpán a templomba, vagy egy lépcsőn a kertbe juthatunk. A zárda átriumos kialakítású. A belső udvarra néző ablakok a földszinten szintén az eredeti formavilágból öröklött hosszanti hasábok, az emeleteken azonban szalagablakok váltják. Az átriumból érkező fény a külső ablakokkal együtt minden irányban jól át tudja járni a házat. A fény szerepe mindenütt kiemelt, így például az alagsori könyvtárszobát is úgy polcozták be, hogy a korábbi boltívekbe bekerülő polcok felső része átlyukasztott, ezáltal a külső világosság a zárt belső terekbe is bejuthat.

A harmadik, teljesen újonnan épült egység a templom. Korábban egy terméskővel burkolt garázs állt itt, lebontásával sikerült kellő területet szerezni a templom számára. Az alapot most is egy, a homlokzattal teljesen egységes fehér kapuval záródó garázs képezi. E mögé került az egyik udvarról közvetlenül és belülről lépcsővel is elérhető, kisebb tárgyalókat, az ezekhez tartozó előtereket, vizesblokkokat és konyhafalat magába foglaló térség.

A templomtér fő bejárása a már említett rámpa felől történik, ezen keresztül akár az utca felől is megközelíthető. A belépőket egy kis előtér fogadja, amit Baróthy Anna (S39) matt, a fényt sejtelmesen áteresztő üvegablaka határolja. Maga a templomtér az ókeresztény római térkialakítást veszi alapul, egyfajta mai átiratként működik. Visszafogott, szerény, de ugyanakkor minden szükséges attribútum megtalálta a maga helyét. A térélmény két legfőbb alkotóeleme a fény és a felhasznált anyagok találkozása. A fény téralkotó szerepe a felső részen körbefutó sűrű négyzethálós résablakok által kirajzolt különböző, folyamatosan változó vetületeken válik szembetűnővé. Ezáltal a templomteret sűrűn látogató nővérek a különböző napszakokban más-más bevilágítással találkozhatnak.

A fehér falak közé finoman kiképezett, tölgyből készült stallum és fenyő szentély került, a padlóburkolat pedig kelheimi kőből készült. Mindezek továbbviszik ugyan a falak visszafogottságát és világos színvilágát, mégis kellő kontrasztot nyújtanak mind anyagukban, mind árnyalatukban. Az egyszerű boltozatot kirajzoló, a fa nyersességét magába fogadó szentély a falaktól ellép, különálló objektként is értelmezhető. Két pillérében rejtett ajtók – ezáltal lényegében maga a fal nyílik meg –, amelyek nem törik meg a fafelület textúráját, egységét, csendjét. Az ajtók egyik oldalon öltözőt és átjárót, a másikon a sekrestyét rejtik. A tér fehér falában kialakított egy-egy kazettába helyezték el a kálvária stációit megjelenítő, már korábban is meglévő homokkő domborműveket, amelyekről az eredeti keretezés is lekerült, ezáltal a munkák megtisztultak, közvetlenebb kapcsolatba kerültek a befogadó épülettel. Szintén a síkban bújik meg a szenteltvíztartó és néhány egyéb attribútum. A szintén már korábban is meglévő kereszt köré Szanyi Borbála tervezett oltárt és elé tabernákulumot. 
 

Az épületrészeket egy két szakaszból álló zárt hídrendszer köti egybe, amelynek egyik oldala zárt, a másik nyitott, a fény ezt is jól átjárja. A hosszan elnyúló telek kertrészei az épületek elhelyezkedése miatt kisebb, intim udvarokra tagolódnak, a területet pedig patakszerűen szeli át egy esővízlefolyó csatorna. Ezt egy szakaszon nagyobb, fapallókból összeálló terasz fedi, amely a számos közösségi találkozópont egyike lett. Míg maga a rend alapvetően zárt, az épületek és a kert kialakításánál több olyan térség is létrejött, amely találkozásra, kisebb vagy nagyobb körben való beszélgetésre, avagy éppen az elvonulásra is lehetőséget nyújt. A látszólag puritán, visszafogott épület finoman elrejtett gesztusai újabbnál újabb jelentésrétegeket tárnak fel a jó szemű megfigyelő számára.
 

Megjelent az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) új lapszáma, amelyben sok egyéb mellett a Lauder Javne iskola (Király Zoltán / TIBA Építész Stúdió) által jegyzett bővítéséről, a szállodaként megújuló Drechsler-palotáról (Bánáti Béla / Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.), a debreceni Csokonai Színházról (Kovács Péter DLA / Archiko Kft., Tisza András / Tisza Építész Műterem Kft.) és a TEK új épületéről (Félix Zsolt DLA, Mudry Luca, Pálfy Máté, Varga Katalin / Építész Stúdió) is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

További képek a galériában!