Elektromos taxikkal csökkentené a légszennyezést és a káoszt a város.

Csak elektromos taxik közlekedhetnének ősztől Dubrovnikban, mert a város nem tudja és nem is akarja kezelni a helyzetet, amit a rengeteg taxi okoz a közlekedésben – mondta Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere. Az Adria gyöngyszemének is nevezett városban a nyári szezonban akár háromezer taxi is közlekedik.

Noha a taxipiac teljes liberalizációja csökkentette a feszültséget a taxitársaságok között, problémát is okoz a nagyobb turistacélpontokon, ahol a nyári főszezonban tízszer több taxi fuvarozza a látogatókat, mint általában, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben.

A polgármester most közölte: amennyiben nem változik meg a törvény, a városvezetés novembertől csak elektromos autókkal engedi a taxizást a városban.

A városnak nem ez lesz az első szigorító intézkedéseke a turisták miatt, az óváros védelmére korábban látogatói létszámstopot rendeltek el. Hatalmas problémát jelentettek ugyanis a város számára a több ezer fős óceánjáró hajók, melyek ontották magukból az embereket. Olyankor nem csak az óváros telt meg, a hajókról buszok szállították a turistákat, szintén közlekedési dugókat okozva.

A városi vezetés az elmúlt években korlátozta a turisták számát, megemelte a belépők árát és a vendéglátó helyek székeinek számát is csökkentette. A városmag egyetlen szárazföldi bejáratánál, a nyugati kapunál a kameráknak köszönhetően minden pillanatban tudni lehet, hányan vannak az óvárosban, ha pedig a létszám eléri a 8 ezret, leállítják a taxikat, az autóbuszokat és az utasszállító hajókat is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan termel egy logó évi ötmillió dollárt egy városnak?

Hogyan termel egy logó évi ötmillió dollárt egy városnak?

Még a betűtípus írásjeleinél is felhasználták a város jellegzetes épületeit, helyszíneit.

Diploma előtt: középiskola és közösségi központ egy finn félszigeten

Diploma előtt: középiskola és közösségi központ egy finn félszigeten

Krajnyák N. Bence Finnországban, az Oului Egyetem építészképzésén dolgozott ki egy projektet, amely ugyan még nem diplomamunka, ám érett, publikálásra érdemes dolgozat. Lássuk hát a Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ tervét!

Bjarke Ingels fordított piramist tervezett

Bjarke Ingels fordított piramist tervezett

A BIG első lakóháza háromszög alapról indul a négyszögletű tető felé, és körbeveszi a medence.

Hirdetés