Egyszobás mikrohotel az érintetlen tájban.

Gólyalábakon álló ékformájú nyaralót tervezett az észtországi Rapla megye érintetlen tájára, egy mocsárra a tallini B210 stúdió. A Maidla Nature Villa oldalán lépcsők futnak fel a tetőteraszig, az épület pedig egy korábbi udvarház helyén áll.

A Maidla Nature Villa tulajdonosai különleges élményt szerettek volna biztosítani a vendégeik számára, ahol a természetben elmerülve a legtöbbet hozhatják ki a helyszín sajátos adottságaiból. A gólyalábakon az ártér fölé emelt épület ugyan evidens egy mocsaras, érintetlen vidéken, viszont az egyszobás szállás valóban megkapóra sikerült. 

Az épület egyszemélyes vagy egy párnak megfelelő – ezért nevezik mikrohotelnek a tulajok –, a tetején tágas terasszal. A fakoronák szintjén lévő teraszról este nézegethetjük a csillagokat, nappal figyelhetjük a madarakat, míg a lenti terasz idilli reggeliző hely.

Tavasszal az egész környéket elárasztja a közeli folyó, így a házhoz csak a megemelt sétányon lehet eljutni. Maga a ház viszont egész évben elbújik a nyírfaerdő és a cserjék takarásában, a helyszínt pedig úgy választották ki, hogy minimális hatása legyen a meglévő ökoszisztémára.

A szögletes szerkezet egészét sötétbarna, hőkezelt hamuval vonták be, amely segít beolvadni természetes környezetébe, ahogy a területen álló nyírfákat sem vágták ki – helyette beépítették a teraszba. A házat a hagyományos faházak ihlették. 

A mocsaras talajba állított hétméteres cölöpök szolgálnak tartószerkezetként, a ház alakja pedig azért szabálytalan – háromszögekre bontott –, hogy minél inkább alkalmazkodhasson a környezetéhez. A szokatlan alaprajz kényelmes bejáratot tesz lehetővé vihartornáccal.

A bejárati üvegajtó mindjárt a háromszög alakú hálószobába nyílik, melynek üvegfala ellenállhatatlanul a tájra vonja a tekintetet.

A háromszög egyik csúcsán elhelyezett fatüzelésű kályha fókuszpontot jelent a lakótérben. Az ágy függönyökkel választható el a kandallótól és az amellett lévő ülősaroktól. A king size ágy mögé rejtett kis fürdőszobában padlótól a mennyezetig érő tükrök növelik a térérzetet.

A ház tele van a kortárs észt design elemeivel: modern kerámia, textíliák vagy akár fürdőköpenyként szolgáló kimonó. Mindent úgy terveztek, hogy egy kicsi, mégis kényelmes helyet teremtsenek a tökéletes pihenéshez. Még az ár megemelkedésekor is: olyankor közvetlenül vízre szállhatunk a teraszról egy kenuval.

A B210 irodát 2012-ben alapították interdiszciplináris együttműködések és az épített környezetben elért pozitív változás szándékával. A stúdiót éppen a korábbi észtországi munkái – köztük egy úszó szauna vagy az erdő hangjait felerősítő installáció – alapján választották ki a Maidla Nature Villa ház megtervezésére.

Építészet: b210 
Belső és bútortervezés: b210 
Mérnök: Production House
Fotó: Priidu Saart, Tõnu Tunnel, Vahur Singa
Tulajdonos: Maidla Nature Resort




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy megafonban üldögélve élvezheted az erdő hangjait Észtországban

Egy megafonban üldögélve élvezheted az erdő hangjait Észtországban

A túrázók és a zenészek körében egyaránt hódít.

Hogyan élénkíti a gazdaságot a design?

Hogyan élénkíti a gazdaságot a design?

A gazdaságélénkítés, a flow és a balti államok állnak az idei Design Hét középpontjában.

Hirdetés