Építészetről, identitásról, vodkáról és Frank O’Gehryről a Hild-esték újabb fejezetében.
Wesselényi-Garay Andor felvetése szerint a kortárs magyar építészetben az elmúlt fél évtizedben megjelent a „fiatal építészet” jelensége. Ennek tartalmi sajátosságait keresi meghívott vendégeivel a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutató Intézetének 2021-es beszélgetés-sorozatában, a Hild-villában, kényelmes karosszékben, maratoni hosszúságú és Mariana-árok mélységű eszmecserék során. Beszélgetőpartnere ezúttal Gutowski Robert volt, akinek gondolataiból alább szemezgettünk.
Gutowski Robert az elmúlt években sikeres nemzetközi pályázati szerepléseivel vonta magára a szakma figyelmét, bár – ahogy azt a házigazdával egyetértésben elfogadhatjuk – építészete kifejezetten erős és tipikus hazai karakterjegyeket mutat.
Hogyan lehet magyar irodaként érvényesülni a nemzetközi porondon? Milyen gyökerekkel, példaképekkel bír az az építész, aki munkáiban a WGA által „fiatal építészetként” definiált szegmens karakteres képviselője?
Aki rászán négy órát az életéből, (akár részletekben is, ahogy saját bevallása szerint Gutowski Robert is tette a kollégákkal készült beszélgetések esetében) mindezt megtudhatja, ha az MMA MMKI Facebook-eseményén, vagy YouTube csatornáján rákattint az adásra. (Biztatásul annyit, hogy a beszélgetések vágott változata kerül fel az internetre, de a legalább háromórás intellektuális szórakozás így is garantált.)
Az építész, akinek az egyetem nem volt több, mint szürke felhő, aki a ház mögött mindig a gondolatot keresi, aki odavan egyes építészek gondolataiért, bár házaikat nem feltétlenül szereti, aki vallja, hogy az építész Művész, és aki kellő mennyiségű vodka után nem csak érti de beszéli is „apanyelvét”, a lengyelt, bepillantást enged mélyen gondolati indíttatású munkái kulisszatitkaiba.
A lengyel édesapától és magyar édesanyától származó Robert – szigorúan rövid „o”-val – anyanyelve magyar, lengyel szót 4-5 éves koráig hallott. Mégis lengyel állampolgár, felnőttként lett magyar, és ennek oka a szocialista népek barátsága. Szülei a Balatonnál találkoztak, és sokáig nem döntötték el, melyik országban fognak élni. Végül Magyarország nyert, de abban állapodtak meg, hogy elsőszülött gyermekük lengyel állampolgár lesz. Fájdalmas számára, hogy a lengyel vonal meggyengült az életében, de mivel a lengyelt kisgyerek korában tanulta, anyanyelvi szinten beépült a gondolkodásába, és mindent megért, holott negyven éve nincs a nyelvvel kapcsolata.
Jó mérnök lettem
A WGA tapasztalatai alapján a saját munkáit a szakmában legprecízebben dokumentáló pannonhalmi diák valójában csillagász akart lenni, majd filmrendező, az építészet csak később került képbe. Megtudjuk, hogy nem jelent a későbbi sikeres pálya szempontjából akadályt, ha az egyetem csupán szürke felhőként marad meg az emlékezetben, amely nem hagyott mély intellektuális nyomot. Igaz, jó mérnököt nevelt az anyag-forma-szerkezet hármasát karakteresen, ennek a bizonyos „fiatal építészetnek” puritán, ám költői módján kezelő építészből.
Mediálni és nem másolni.
Gutowski saját bevallása szerint az elméletet utólag találta meg. Az egyetem alatt a nagy Makovecz-könyvet forgatta rongyosra, akkor nagyon szerette a Mester munkáit (sokan voltunk így ezzel – ZA).
A sencseni opera-pályázaton a ZDA mellett a finisbe jutó iroda vezetője nem a házakat szereti, nem a tárgyi viszonyulás trükkjeit tanulja meg másoktól; az építészetben az építészek személyisége izgatja. Akit szeret azért, amit és ahogyan gondol, annak nem biztos, hogy a házait is elfogadja. Példaként Frank Gehry-t említi, akinek emocionális megközelítésével tényleg nem nehéz egyetérteni:
Az épület legyen olyan, mint egy édesanya ölelése.
Ez a fajta emocionális megközelítés, a lényeg megtalálása, a humanizmus mélysége. Gutowski házainak is sajátja. Gehrynek számára nem a házai vonzóak, hanem a gondolkodása, amit a magyar praxisban is lehet használni.
Másik példája Liebeskind, aki szintén képtelen érzelmek nélkül házakról beszélni, ugyanakkor a legzűrösebb politikai helyzetben is konszenzust tud teremteni. Ez is olyan tudás, aminek hazai tájon nagy hasznát vehetjük.
Művész vagyok, bár nem tudok rajzolni
Az ihletett egyházi munkáival sok szakmai és civil elismerést besöpört tervező vallja, hogy az élet: belső fejlődés, emberként és művészként egyaránt. Építészként művésznek tartja magát, még akkor is, ha – és ezt újra és újra ismétli – rajzolni nem tud. Ezt talán fogadhatjuk némi kétkedéssel, hisz hamar kiderül, hogy nem használ skiccpauszt, mindent újra és újra lerajzol. Sok kis notesze van, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet tetejére tervezett kápolna esetében kézi rajzok alapján történt számítógépen az alapszerkesztés. Az önkéntes felajánlás nyomán végzett tervezés során kiemelten fontos volt számára, hogy a terv adja át az atmoszférát. A rajzot szuper kommunikációs eszköznek tartja, amely ugyanakkor elsősorban a gondolathoz kötődik, és ily módon a tervezési folyamat része is.
Néha az a dolgom, hogy félreállok
Egyetemi konzulensi munkája egyben önreflexiót is jelent számára. Amikor arra biztatja a diákokat, hogy ne alaprajzban gondolkozzanak, hanem vizualizálják a teret, képzeljék el, hogy hol mit csinálnának, valójában arra biztatja őket, hogy építészként mindig kérdéseket kell felvetni, méghozzá stratégiailag jó kérdéseket. Példaként a kőszegi Festetics-Chernel-palota műemlék épületét említi (online cikkünk az OCTOGON 149-es lapszáma nyomán), ahol a kérdés az volt, mennyi teret adunk a kortársnak. A megoldás az önmérséklet lett, a tervezés folyamatában az derült ki, hogy olyan elenyésző a kortárs hozzátétel a műemléki értékekhez képest, hogy elengedték a kortárs vonal erőltetését.
A beszélgetés során a tervező a gondolati háttér mellett jónéhány munkát részletesen is bemutat, képekkel, videókkal, és Wesselényi-Garay Andor érdeklődő moderálásával. Akit sikerült meggyőzni, hogy izgalmas bepillantást nyerhet az építészeti gondolkodás folyamatába, ne habozzon, hűtse be a vodkát, és kattintson ide, vagy ide!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
