A Fátimai Szűz alsószentiváni zarándokhelye
Épségben megőrzött, dór oszlopos kocsibehajtójával, korinthoszi pilaszteres udvari homlokzatával, nyugodt arányaival és kedves szabálytalanságaival a kúria reformkori vidéki építészetünk jellegzetes emléke. Az épület helyreállítása mellett újjáépítették a szabadtéri misézőhelyet is, miközben érvényesülni hagytak több apró, patinás részletet. Kovács Dániel írása az OCTOGON 153-as lapszámából.
Időnként, amikor nem várja be a késlekedő pesti járatot a csatlakozás, gyalog indulok apámékhoz Dunaföldvárról Előszállásra. Csak nyolc kilométer, jobban megéri, mint megvárni a két óra múlva induló következő buszt. És bár a 61-es főutat nem éppen sétára találták ki, a szelíd lankák látványa kárpótol a Dél-Mezőföld szendergésén keresztülzúgó kamionokért. A megyehatáron átérve jobbról az Akó-hegyi halastavak, balról az egyutcás külterület, Bíbic; itt, a főút mellett ma is áll üknagyszüleim egykori háza. Csak ilyenkor látom; nem tudom, ki lakja. Még kétórányi gyalogútra Előszállás után a szomszédos Alsószentiván fekszik, melyet a mi környékünk leginkább diójáról és dinnyéjéről tart számon. Utóbbit nyaranta főleg a főút mentén, de utánfutós autókról is árulják a helyi termesztők; a völgyek mélyén elnyúló, hosszú utcákon visszhangzik a dudálásuk. Nagyapám fiatal legényként maga is sokszor lejárta a két falu közötti távot. A „prosekció” – apám szavával –, magyarán az ünnepi körmenet a ciszterciek előszállási templomától vitt Szentiván Világ Királynőjének felszentelt kápolnájáig.
A kápolnát csak az találja meg, aki tudja, hol keresse. A hajdani birtokosok, a Szluha család klasszicista kúriája a főúttól távolabb áll, az egykori park helyén felsűrűsödött ligetben.
Egyházi tulajdonba a második világháborút követően került, ma pedig a Fátimai Szűzanya első számú magyarországi zarándokhelye, ahova az 1917-es portugáliai jelenés helyéről való Mária-szobor elé gyűlnek a hívők.
A szobor az akkori megyéspüspök kezdeményezésére a helyi lelkipásztor, Kovács Géza kitartó szervezésének köszönhetően, 1950 decemberére jutott el Portugáliából Alsószentivánra, roppant kalandos úton. (A plébános leírásából tudott, de Rejtő tollhegyére illő történetben szerepet játszik Ilonka néni, a portugál gyarmaton szolgált misszionáriusnő, Habán Huba, a vámhivatal istenfélő igazgatója és egy eltévesztett ajtó a pénzügyminisztériumban, ami mögött szerencsére egy hajdani premontrei diák üldögélt.)
A kúriakápolnát utoljára a jelenések ötvenedik évfordulójára újították meg, a centenáriumra így igencsak sürgetővé váltak az újabb munkák. Spányi Antal megyéspüspök a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum bővítésén dolgozó Gutowski Robert építészt kereste meg 2017 elején azzal, hogy a kegyhelyet még az év őszén újra kell szentelnie. „Hirtelen ügy” – mondja utóbb szűkszavúan a nemzetközi pályázatokon gyakran és eredményesen induló, itthon pedig számos egyházi megbízáson dolgozó Gutowski, aki igent mondott a felkérésre. Bár a közvetlen környékhez nem kötődik, közel húszéves procedúra és tizenhárom évnyi építkezés után idén felszentelt első építészeti munkája, Páty római katolikus temploma is a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozik, akárcsak Alsószentiván. Sikerült is tartani a határidőt, igaz, a hozzávetőlegesen 400 millió forintos beruházás néhány kisebb feladata egészen ez év elejéig elhúzódott.
A két fő teendőt az épület helyreállítása, illetve az ehhez kapcsolódó szabadtéri misézőhely újjáépítése jelentette. Épségben megőrzött, dór oszlopos kocsibehajtójával, korinthoszi pilaszteres udvari homlokzatával, nyugodt arányaival és kedves szabálytalanságaival a kúria reformkori vidéki építészetünk jellegzetes emléke. Bár semmilyen védettsége nincs, sőt a helyi szabályozás is hiányos, a tervezők magától értetődő természetességgel kezelték műemlékként. A mintaszerűen felújított, dupla nyílászárók megőrizték almazöld színüket, a korábbi durva vakolat pedig szépen simított pasztellszín felületre váltott, és a megviselt pala héjalást is cseréptetőre cserélték. A finom részletek iránti figyelem már itt, a belépésnél feltűnhet. A kocsibehajtó padlatát gondosan rakott, sárga Patent márkájú keramit fedi, és megőrizték a bejárat eredeti küszöbkövét is, amelyet sokezer zarándokláb koptatott homorúra.
A belső elrendezése alapvetően változatlan maradt. A kert felőli hosszoldalon, több korábbi helyiség egybenyitásával még a negyvenes években alakították ki a kápolnát. A főbejárattól balra helyezkedett el a plébános egykori lakrésze, jobbra pedig a sekrestye és a szakrális funkciókat kiszolgáló helyiségek. Az évtizedek alatt felgyűlt tárgyak egy része, tucatnyi túlnőtt szobanövénnyel egyetemben, a kápolnában talált helyet, többségük azonban a helyiek között csak „múzeumként” emlegetett sekrestye-helyiségekben. A gondos szelekció szintén az építész feladatai közé tartozott, aki Smohay Andrással, az Egyházmegyei Múzeum vezetőjével tárgyról tárgyra mérte fel az állományt.
Bár beszélgetésünk során a többek közt Pannonhalmán is dolgozó Gutowski maga hozza elő a bencés bazilika John Pawson-féle helyreállításának inspiráló hatását, itt a szándék nem a teljes újrafogalmazás volt. A tárgyak jelentős hányada eredeti helyére, más része új pozícióba került vissza, így a kápolna összképét ma is a Római Iskolát idéző műalkotások határozzák meg.
Ezekhez új, szürke kelheimi kőburkolat járult, illetve a kivételesen szép asztalosmunkát dicsérő tölgy padozat és minimalista igénnyel készült, bútorként viselkedő bejárati szélfogók. Az egyházművészet helye az alkalmazkodás, a szolgálat – vallja az építész. „Nem dekonstruálunk, hanem harmóniát keresünk.”
A kápolna új főoltára többértelmű állítás. Finom, a lekerekített sarkokból négyszöggé tökéletesedő geometriája szobrászi minőséget mutat, emellett anyaga sem mindennapi. A néhai szovjet emlékmű soktonnás talapzata Esztergomban várta sorsának jobbra fordulását, ám arra aligha számíthatott, hogy ereklyetartós oltárkővé válik majd. Az elnyomó diktatúra öndicsőítő építményének átnemesülése ma már Alsószentiván saját legendáriumának része.
Az oltár fából készült párdarabja a kültéri misézőhelyen áll, ahova a kápolna rövidebbik középtengelyében nyíló ajtón keresztül jutunk ki. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb döntés a munka elején megszületett: a használati tengelyt 180 fokkal elfordítva az oltár a kúria lépcsőfalától a fák közé került át. Az új elrendezés a feltáruló látványok egyszerre logikus és esztétikus szekvenciáját hozza létre (aminek a főbejárat előtti fák kiritkításával természetes origójává válhatna a Szluha-család közeli sírkápolnájának képe).
Megkapó és elgondolkodtató gesztus a látványában az oltár részét képező, de valójában néhány méterrel hátrébb, a fák közt magányosan álldogáló kereszt. Az ácsolt faszerkezettel készült, rafinált formavilágú harangláb, illetve a két kiszolgáló helyiségét ügyesen elrejtő, ugyancsak fazsindellyel borított szentélyépítmény ismerős formai megoldások minőségi variánsai.
Az építész felvetésére kialakított új kerti sétány egyben a búcsús misék végpontját jelentő körmenet macskakővel burkolt útvonala, amely a kissé megritkított liget fái között vezet, majd a kúriát megkerülve érkezik vissza kiindulópontjára. Egy ponton kiszélesedik, hogy az itt álló kereszt mögött feltárulhasson a szomszédos mező látványa.
Alsószentiván búcsúja minden évben májustól októberig a hónap 13. napjára esik. Mi július 13-án autózunk át Előszállásról, egy borús szombati napon, a kilencórás misére. A főbejárat előtti fák alatt diszkrét, de jól látható székpárok: három pap gyóntat csendben. Az ajtóban üdvözlik az érkezőt, mögötte egy asztalon a Prohászka Imaszövetség hírei és a Mária Rádió magazinja. Az istentiszteletet az újmisés Miklós atya celebrálja. A sorokban ismerősök; most is akad, aki gyalog érkezett a szomszédos falvakból.
A korábbi két-háromszáz fő helyett Alsószentiván ma akár hétszáz embert is be tud fogadni, bár ezen a szombaton a rossz idő miatt fele ennyien lehetünk csak. A szemerkélő eső elől a hívek behúzódnak a padok között megmaradt fák alá. A kápolna tele van – a kiváló hangosításnak köszönhetően innen is követni lehet a szertartást. A kevés eszközzel megújított park jól fenntarthatónak tűnik; a virágágyásokat szépen gondozzák. A kültéri fafelületek azonban lassan újabb kezelést igényelnének.
A gondosan kialakított mosdópavilon, ahol a két bejárat között kis padon lehet várakozni, megfelelően szolgálja célját. Az új minőség helyenként érezhetően összefeszül még a mindennapokkal. Az érkezők egy része beáll autójával a park fái alá, a homlokzatról leugranak a butácska gömblámpák, és nem sikerült eltüntetni a korábbi kültéri oltár fém-hullámlemez építményét sem, ami most a kert egy félreeső részén búslakodik. Egy, a kápolnából kiebrudalt pálma a harangláb korábbi helyén várja sorsának jobbra fordulását.
Az egész együttes ezekkel a használatból eredő sutaságokkal, vagy tán épp ezek okán otthonos és ismerős. Egyszerre őrzi múltját és teremt minőségéből eredően új értéket ezen az identitás nélküli helyen.
Most már ez az, amit a következő generációk zarándokai a magukénak éreznek majd. Körülnézek a kerti lépcső tetejéről. A padokon megőszült fejek: Spányi püspök 2010-ben a nagyszülők zarándokhelyévé nyilvánította Alsószentivánt. A nagyapámra gondolok, aki hatvan-egynéhány évvel ezelőtt megállhatott ugyanezen a lépcsősoron néhány másodpercre. A fia most ott ül, tőlem nem messze, az egyik fa alatt. Talán épp az unokájára gondol. Az én fiamra, aki egyszer majd szintén megáll itt egy percre.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
