Az Octogon online márciusi tematikája a fém és üveg szerepe az építészetben és a design területén.
Bár a fát sosem lehet megunni, ideje néha váltani. Így történt ez a tizenkilencedik század végén is, amikor a fémszerkezetek megkezdték hódító útjukat az építészetben. Az Octogon online márciusi témája a fém és üveg, ezzel a kifogyhatatlan kincsesbányával várjuk a tavaszt…
A fémet a 19. századig csupán kiegészítő szerkezetek, kapcsolóelemek, pántok zárak, kilincsek formájában alkalmazta az építészet. Az ipari termelés fejlődésével aztán előbb az öntöttvas, majd az acél bizonyította be, hogy tartóssága és teherbírása szokatlan új lehetőségeket kínál a tervezők számára. Az első öntöttvas hídszerkezet 1799-ben készült el. Mivel az öntöttvas a nyomóerők felvételére alkalmas elsősorban, a 19. század végén fokozatosan felváltotta az acél, amely már karcsú szerkezetekkel tudott nagy magasságokba törni, vagy nagy fesztávokat áthidalni.
Természetesen először a szerkezetépítés terén vívott ki magának előkelő helyet, az emberek nehezen barátkoztak meg az új megjelenésű architektúrával. Közismert és sokszor hivatkozott történet, hogy a ma Párizs ikonjának számító Eiffel-tornyot milyen visszatetszés fogadta a közönség részéről: az 1889-es világkiállításra épült tornyot ideiglenes építménynek szánták, és már terve is kiváltotta a korabeli művészek heves tiltakozását. Megépülte után többször is el akarták bontani, a németek a világháborúban egyenesen be akarták olvasztani, hogy fegyvereket öntsenek belőle.
A torony megépülése nem csak új esztétikát, de hatalmas technikai újításokat is követelt. Az alapozástól az előregyártáson át a helyszíni összeszerelésig, a benne alkalmazott liftekig előre vetítette, mire képes az új építőanyag. A kor ízlésének megfelelően először dekoratív falak mögé rejtve, majd nyíltan az architektúra szolgálatába állítva hódított a fém, és épültek egyre magasabb szerkezetek világszerte. Ma már elképzelhetetlen nélkülük a kortárs építészet. A technológia fejlődésével az elemek egymáshoz rögzítése is egyre kifinomultabbá vált, és megmutatkoztak a fém építészeti használatában rejlő határtalan formai lehetőségek. Takart szerkezetből homlokzattá, szerkezetként az épületek formálásának lelkévé vált, felülírva a tektonika évezredes derékszögű szerkesztési elvét.
Ahogy a fém kikerült a takarás mögül és önálló motívummá vált, megjelent mellette hű társa, az üveg. A karcsú fémrácsok közeinek kitöltésére, vagy a szerkezetek burkolására mi sem alkalmasabb, mint ez az egyszerre éteri és kemény anyag, amely annyira kifejezi a huszadik századi ember életeszményét, a végtelen távlatot. Átlátszóságával, vagy épp homályos derengésével nem idegen a 21. századtól sem.
Míg a fa elsősorban a személyes terek építészetében megkerülhetetlen, a fém és üveg egyértelműen az urbánus lét szimbóluma, és ennek az sem mond ellent, hogy a fém-üveg kombináció első számú apoteózisa, Mies van der Rohe Barcelona-pavilonja kis léptékű épület. Mégis, azóta, hogy az 1929-es barcelonai világkiállításra megépült Németország pavilonjaként, a kortárs építészet szimbólumának számít, nem véletlen, hogy az EU kortárs építészeti díját Mies-ről nevezték el. Épp most hirdették ki a díj 2022-es nyerteseit, természetesen nem maradunk adósak ezek bemutatásával sem amellett, hogy márciusban a fém-üveg páros adja a fókuszát az Octogon online publikációinak.
  |
Példákban nincs hiány a hazai palettán sem, mindjárt itt a Magyar Zene Háza, amely elképesztő technikai bravúrokra kényszerítette a tervezőket. De hogy túl messzire ne merészkedjünk, az Octogon szerkesztőségének otthona, a GeoConcept székháza is e típus stílusos példája. A fém és üveg a designban is élre tört az elmúlt százegynéhány évben, megunhatatlan anyaga a mindennapjainkat és kivételes ünnepeinket kísérő tárgyaknak, ezekből is bő válogatást nyújtunk a következő négy hétben.
  |
A fém és üveg egyetlen „bűne”, hogy hideg anyag, és a tervezők gyakran épp ezzel a hatásával élnek. De ahogy változik a korszellem, a kreativitás megtalálja az utat a kemény megjelenés humanizálására. Ahogy a költők, a világ lelkének érzékeny szenzorai erre már idejekorán figyelmeztettek:
„Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt –
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!”
(József Attila: Eszmélet, 1934)
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
