Hangzó Tér és Hanghenger

Mátrai Péter projektjei a 18. Velencei Építészeti Biennálén

• Szöveg: Mátrai Péter / Octogon
• Olvasási idő: …

Mátrai Péter építész-zeneszerző az építészet felől fordult a zenéhez, annak a szerkezetben rejlő, matematikailag meghatározott törvényszerűségeit kutatja, a hangok strukúrájával játszik tudományos igényességgel. A műfajok közötti átjárások megjelenítésével a közös gyökerekre irányítja a figyelmet, ahogy tette a 18. Velencei Építészeti Biennálén szereplő, alább bemutatott alkotásaival is. Áprilisi Építészet & Művészet témánkhoz keresve sem találhattunk volna jobb szereplőt, mint őt, az építészet, a művészet és a tudomány határterületein mozgó tevékenységért évenként odaítélt Perika-díj 2019-es kitüntetettjét.  

 

Az Építészfórum alapítójának emlékére létrehozott díjat az Építészfórum szerkesztősége ítéli oda évente, tisztelegve Pásztor Erika Katalina multidiszciplinális tevékenysége, átfogó szemlélete előtt. Ennek a 2018-ban alapított díjnak a szintén legendásan sokoldalú éptész, Nagy Bálint ( 1949-2022) után a második, méltán elismert díjazottja volt Mátrai Péter, aki a szakmában közismerten immár évtizedek óta a zene és éptészet közti határmezsgyén alkot. Péter elképesztően érett gyerekkori építészeti rajzait már bemutattuk egy korábbi cikkünkben, az alábbiakban maga mesél a biennáléra készült zenei ihletésű munkáiról. A 18. Velencei Építészeti Biennáléra készült, pályázatnyertes REZIDUUM projekt alább ismertetett installációi, objektjei – a HANGZÓ TÉR és a HANG-HENGER – a Néprajzi Múzeum új épületének, homlokzatának ihletésére, annak más műfajokban történő értelmezésére és átírására tett kísérletei.

HANGZÓ TÉR
(nyolc “kotta” - nyolc szekvencia)

Hangtervezői-zeneszerzői koncepcióm során az épület homlokzati elemeinek rács-mátrixait igyekeztem dekódolni. A rejtett üzeneteket kottaképként értelmezvén, a térbeli/vizuális információt  időbeli/hangzó anyaggá konvertáltam. A geometrikus képletekből – azokat számítógépes programok segítségével beolvasva és hangokká alakítva – hangzássorokat, zenei szekvenciákat keletkeztettem – vizuális szövetből zenei szövetet szőve. Az eredendően tükörszimmetrikus geometriai alakzatokba rendeződött mintázatok polifonikus, repetitív zenei folyamatokat eredményeztek, sajátos perkusszív ritmikával, belső dallamívekkel, akkordmenetekkel. Ezekhez a szekvenciákhoz – a hangzásképek variációi érdekében – nyolc különféle, generált, illetve mintavett digitális hangforrást rendeltem.

A hosszanti kiállító térben, az ott befüggesztett nyolc rács-elemhez tartozó hangszórókon, ez a nyolc differenciált hangzásképlet szól felvételről – végtelenítve és egyidejűen. Az egyes rács-mátrixokhoz dedikált, diszkrét hangzó anyagok közelről szeparáltan appercipiálhatók, ugyanakkor a térben együtthangzó hangtájként is összegződnek. Létrehozván a teljes homlokzati képlet hangrezgését, kiegészülve a speciális világítással különleges audiovizuális atmoszférát teremtve.

HANG-HENGER
(végtelen tér - végtelen hangzás)

A köralaprajzú, opeionos kiállító tér fókuszpontjába helyezett interaktív hangszert a HANGZÓ TÉR elvontabb, digitális hangzásokból komponált hanginstallációjának analóg ellenpontjaként konstruáltam. Tárgyi mivoltában és hangzáspotenciáljával a Néprajzi Múzeum küldetésének és épületének esszenciáját kívántam absztrahálni. A választott geometria evidens volt: a múzeumépület teoretikus és geometriai lényege, a végtelenbe íródó kör, egy lábakon lebegő, két szelvényből álló kinetikus, forgatható hengertestben nyert kifejezést.

A hangszertest lábai kettős idézettel bírnak: utalnak a múzeumépület alapjaira, földbe-gyökerezettségére, de egyszersmind jelképezik Velence városának cölöpjeit is. A talapzatul szolgáló, kör alakú, fényes alaplap tükörként működik: megduplázza a hangszertestet, bepillantást engedve annak belső terébe, ugyanakkor felidézi a lagúnák tükröződő vízfelületét is. A konstrukció szinte valamennyi eleme – a homlokzati rácsok eredeti anyagával azonosan – alumíniumból készült. A zenei információ – a homlokzat ihletésére keletkeztetett mátrix, azaz kottakép – a két hengerpalást felszínén, a pentatóniára utaló öt-öt láthatatlan kottavonalon, csavarfejek segítségével íródik fel. A forgatás során az ezekből a csomópontokból a hangszertest belsejébe nyúló megütő- és pendítő-elemek szólaltatják meg a hangszer gerincére illesztett, a test belső szegmenseiben elhelyezett különféle idiofon fa, illetve fém hangkeltő idomokat.

Kiválasztásukhoz és megszerkesztésükhöz inspirációimat a világ népi hangszereinek végtelen örökségből merítettem. Ebben az alapos kísérletező folyamatban nagy segítségemre volt a Néprajzi Múzeum hangszergyűjteményének tanulmányozása is. A látogatók – egyhelyben állva, vagy a hangszer körül járva – a palástokat fa-fogantyúk segítségével megforgatva játszhatnak a hang-szeren. A két henger helyzete egymáshoz képest véletlenszerű, a forgatás iránya és sebessége tetszőleges, ezáltal váratlan és válto-zatos, poliritmikus hangzások hívhatók életre – emóciókat, asszociációkat keltve.
A komplex élményt itt is speciális világítás segíti, nappal az opeion szűrt fénye, a sötét beálltával reflektorok derítik fel a teret, s kívül-belül a hangszertestet.

A két installáció hazaérkezvén a Néprajzi Múzeum épületében nyert elhelyezést – szabadon megtekinthető, megszólaltatható.