Hármasikrek

Nem hivalkodó luxus – Dorothea Hotel, Budapest, Autograph Collection

• Szöveg: Szira Péter
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Urbanisztikai, várostörténeti, építészeti, magas- és mélyépítési kérdések sorát lehetne tárgyalni a Dorothea Hotel kapcsán, ám mindez jócskán túlmutatna egy recenzió terjedelmi keretein. A lehetőségeinkhez mérten mégis igyekszünk a lehető legtöbb narratív kapcsolatot feltárni Budapest legújabb ötcsillagos szállodafejlesztésének apropóján. Cikkünk az OCTOGON magazin 188-as (2023/8-as) lapszámából.

A beruházás célja az építészeti értékek megmentésén és a világörökségi helyszínhez méltó funkciók létrehozásán” túl – taxatíve – a következő pontokban foglalható össze:

„egy felső kategóriás, több mint 200 szállodai szobát meghaladó méretű, nemzetközi standardnak megfelelő hotel megnyitás; a páratlan dunai panorámájú oldalon rezidencia-jellegű, exkluzív lakások kialakítása minimum 25 lakóegységgel; a szállóvendégek és lakástulajdonosok kényelmét egyaránt szolgálni tudó, kiegészítő vendéglátó és szórakoztató szegmens hozzáadása az alapfunkcióhoz; valamint a helyszín városszerkezeti adottságait hasznosítani képes turisztikai attrakció létrehozása az épülettömbön belül”.

Budapest egyik legfelkapottabb részét, a Dorottya utca, Vigadó utca, Apáczai Csere János utca és a Wekerle Sándor utca által határolt területet érintette a rekonstrukció. A meglévő ingatlanok közül két ház műemléki védettséget élvez: az 1873-ban, historizáló stílusban épült Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár és lakóépület a Wekerle utcában – az ún. Weber ház –, valamint az Apáczai Csere János utcai, 1913-ban átadott, egykori Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság – utóbb MAHART – szecessziós székháza. A tömb harmadik egysége, a Vörösmarty térrel határos Futura ház vagy Münnich ház modernista épülete nem áll védettség alatt. Vörösmarty tér, Váci utca, Duna korzó, minden adott a megkívánt exkluzivitáshoz.
 

Fordítsuk tekintetünket egy rövid időre a védettség jelentette kultúrtörténeti halmazra. A fejlesztő BDPST tulajdonosa, Tiborcz István egy korábbi interjújában így fogalmazott: „Az épületek múltja a házak jövője szempontjából mindig meghatározó lesz. Ha górcső alá vesszük ingatlanfejlesztéseinket, túlnyomó részben gazdag építészeti és kultúrtörténeti örökséggel bíró épületeket találunk. Büszkeséggel tölt el, hogy az előző generációk tudásához, erőfeszítéseihez, gondosságához mi is értéket tudunk hozzáadni.” (lásd OCTOGON, 2023/4., 184.)

Az interjúból megtudhatjuk azt is, hogy a cég minden ingatlanberuházása esetében alapos történeti kutatást végez. E gesztusnak a fontossága mindjárt nyilvánvalóvá válik, ha a nyilatkozat további részét is idézzük: „Bizonyos értelemben társadalmi felelősségvállalásként értelmezem a befektetéseink jó részét is, hiszen az ingatlanfejlesztési piaci tevékenységünk egyfelől nyilván üzleti döntéseken alapul, másfelől azonban társadalmi szintű értékmentés. A város legjelentősebb, a teljes pusztulás határán álló, funkciótlan és üres műemlék épületeit igyekszünk megmenteni az utókornak. Ezeket a házakat – eredeti állapotukat megismerve – minden építészeti értéküket megtartva újítjuk fel, és olyan koncepcióval és tartalommal töltjük meg, ami hosszú távon garantálja a működésüket a közösség javára. Ezek szerintem fontos dolgok. Mert ha nem tudjuk az épített örökségünket megőrizni, akkor Budapest az egyik legnagyobb vonzerejét veszíti el.” A gondolatból egyértelműen kiolvasható, hogy az idő nyomása minden egyes generációt arra kényszerít, hogy a napi rutint félretéve megpróbálja valamiképpen rekonstruálni, élővé tenni a múltat. Persze a gyakorlat azt mutatja, hogy a felismerés kényszerítő voltára mindig csak utólag döbbenünk rá, akkor, amikor már késő: hiszen nincs kit megkérdeznünk. Eltűnt, feloszlott életünk pótolhatatlan része, apáink, nagyanyáink élettörténete, tudása, tapasztalata. És jórészt észrevétlenül, ahogy a köd szublimál el a nap első sugaraival: volt, nincs. 

Az interjúrészlet arról is vall, hogy az idő voltaképpeni múlása csak akkor tűnik fel igazán, amikor nem takarják ki a napi események. A kvantumfizika világából ismeretes, hogy ha valamit megfigyelünk, az magától a megfigyelés tényétől megváltozik, másféle tulajdonságokat vesz föl. Ha egy makroközösséget állítunk a figyelem középpontjába, akkor társadalmi léptékben mondhatjuk, hogy az a közösség otthonosabbá, ismerősebbé válik. Más lesz, mintha tekintetünket nem irányoztuk volna rájuk.

Pest magja, a Kiskörút határolta terület nem csupán építészettörténeti szempontból egyedülálló és figyelemre méltó. Ami a Belvárosra már régóta igaz – a lakótömbök depopularizálódása, differenciáltabb funkcióváltása –, az lassan eléri a szomszédos kerületeket is. A kérdés mármost nem csupán az, hogy szükség van-e a történelmi városmagoknak állandó lakókra, akiktől pezsgő életre nemigen számíthatunk – hiszen az ő céljuk ezzel homlokegyenest ellenkező –, hanem hogy mi jelenti egy városrész lényegét? Az állandóság, vagy az átmenőforgalom? A kérdés Budapesten mintha döntetlenre állna, habár a fejlesztések során túlnyomórészt létrehozott luxusapartmanok tulajdonosai biztos, hogy nem az utcát koptató sokaságot fogják gyarapítani. A házak, az utcák, az egykor ott élők sorsának dokumentálása ezért is létfontosságú. Botlatókövek, könyvek, AR alkalmazásokkal olvasható lakónyilvántartások, családtörténetek, tanulmányozható 3D épületmodellek. S.í.t., s.í.t. Amit egykor műkövesek faragtak márványba és került fel a házak falára. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a felújított Weber házra is visszakerült az a márványtábla, amelyik az utca – és most már az épületegyüttes – névadójának, Mária Dorottya hercegnének, József nádor feleségének állít emléket.)

Amúgy a hercegi pár élete, munkássága inspirálta a minden városban egyedi, tematikus élményeket kínáló Marriott szállodalánc Autograph Collection-brandjének legújabb, budapesti tagintézményét is. A másodszülött hercegi életpályát már a 18. században is meghatározó protokolláris feladatokat letudva József nádor általában szenvedélye, a botanika felé fordult, ennek állít emléket a belső udvar egyik látványossága, a gyógynövényektől és fűszernövényéktől roskadozó, a zöld számtalan árnyalatában játszó fal is, amely nem csupán szemet gyönyörködtető, de a bármixer és a szakács is gyakran használ belőlük.

Most pedig vegyük sorra, mit tekintett a fejlesztő a megvalósítás során a legfontosabb szempontoknak. Például „az egyediséget biztosító külső homlokzatok sokszínűségének megőrzését azzal a megkötéssel, hogy az épületek utcai megjelenésén csak az új funkciók által támasztott, mai igények kielégítése miatt szükséges változtatások jelenjenek meg, míg az épületbelsőkben a védelem alatt álló terek és építészeti elemek harmonikusan és értékmegőrző módon illeszkedjenek az új funkciókba”. Ez a célkitűzés annak az elvárásnak a fényében értékelendő, mely szerint a rekonstrukció végeredményeként egy olyan alkotás jöjjön létre, amely „elegánsan, de minden túlzó hivalkodást mellőzve keltse újból életre az épületeket”. 

Nem a Dorothea az első olyan átalakítás, ahol az „elérendő cél a tömbbelső minél nagyobb mértékű kiszabadítása egy új belső hangulatvilág létrehozása érdekében”. A kiszabadítás expressis verbis azt jelenti, hogy a váz, azaz a felújított homlokzatok takarásában – az épületbelsőkben védelem alatt álló vagy védendő terek és építészeti elemek kivételével – mindent elbontanak, és a fő funkciók az utca helyett már sokkal inkább befelé, a jellemzően nagy belmagasságú fedett udvarok felé komponálódnak. A garázs-autó-garázs szentháromsága nagymértékben meghatározza a terekhez való viszonyunkat is. Az utca már nem közösségi tér, ott legfeljebb fiatalok sétálnak vagy hajléktalanok élnek. Viszont nagy szükségünk van a fényre és a jó levegőre: utóbbit a megbízható gépészet, előbbit a hatalmas üvegtető és a decens led-technológia biztosítja. A harmadik komponens pedig a természet beköltözése az épületekbe. A cserjék, a fák, a zöld falak látványa, a moha és páfrány azt az illúziót közvetítik, hogy az ember és az élő természet viszonya a városi közegben is harmonikusan összesimítható. Talán nem árulunk el nagy titkot, a Dorothea mindezt nagyon magas szinten teljesíti. Sőt, még talán kicsivel magasabban is. 

Ennek magyarázata pedig elsősorban a szinteltolásokkal való igazán pazar és szövevényes tervezői bravúrokban keresendő. A belső udvar járófelülete a Münnich ház és a Mahart ház fölszinti kaszinóinak vasbeton lemezén épült meg. A szintje a csatlakozó Mahart ház 2. emeletének padlóvonalával azonos a direkt átjárás érdekében. A vasbeton födém és a járósík közötti közel 120 cm szintkülönbség rejti az udvart friss levegővel ellátó gépészetet, a növények ültetőközegét és medence gépészetét is. Az udvar megközelítése a Münnich ház 1. emeletéről lifttel és a Weber ház bámulatosan attraktívan felújított műemléki lépcsőházából lehetséges. A Münnich ház felől a szintkülönbséget az udvaron belül egy reprezentatív lépcsőn, illetve egy akadálymentes emelőn lehet áthidalni. Az udvar járófelületén fa padló és változatos fugaképpel kiosztott nagytáblás megjelenésű gres burkolatok labirintusa váltakozik a belsőépítész fantáziájának kivetüléseképpen.

A belső udvarba benyúlik a hotel négy vendéglátóipari egységének egyike, itt egyenesen a befejező konyha egysége. Ez az impozáns nyilvános közösségi tér elviekben mindenki előtt nyitva áll. Itt történik egyébként a reggeliztetés is. A Weber és Münnich házakban kialakított szállodai szobák egy része, valamint a Mahart ház apartmanjai is a belső udvarra néznek. (Az utcafronti oldalakon a kötött nyílásosztás határozta meg a szobák számát és méretét, melyek a standard és suite kategória között váltakoznak.

A belső udvari szobák tagolása az újonnan kialakított homlokzat miatt szabadabb az utcai oldalhoz képest, a szobák méretbeli eloszlása kiegyensúlyozottabb.) A belső homlokzatok teljes felülete üveggel, kisebb részben fémlemezzel burkolt. Különlegessége az U profilú, átlátszatlan üvegelemek használata, amelyben mintha pazarló ifjúkorunk egy-egy léha, de annál emlékezetesebb pillanatát is láttuk volna felderengeni. Az udvar kontúrjának teljes hosszában – szintenként változó mélységű – balkon nyúlik be, mely hullámzó, íves vonalvezetéssel övezi a légteret. A balkon peremén üvegkorlát és fa hatású alumínium profil lamellák állnak. A lamellák részben gátolják a szobák közti belátást, árnyékolnak, továbbá csökkentik a tér visszhanghatását is.
 

A Münnich ház koronázópárkánya fölötti új tetőszinten egyelnöki és öt további lakosztály készült, tetőteraszuk a Belváros felé néz. A Weber ház is kapott két új szintet, itt tetőtéri kialakítású szobákat alakítottak ki. A Dorothea 216 vendégszobája és lakosztálya két különböző design kategóriába, a kortárs (contemporary) és az örökségi (heritage) kategóriába sorolható. A kortárs bézs és narancssárga színei tökéletes kontrasztban állnak a sötét fapadlóval és a pávakék függönyökkel. A szobák falain hangsúlyosak a József nádor által kezdeményezett, városi fejlesztéseket ábrázoló fotók. A historizáló szobák ajtaját a Nemzeti Galériától – jogdíj ellenében – vásárolt, a rokokó és a romantika időszakai közt kalandozó női portrék részletei díszítik. A gyakorlott szállodázók nyilván rutinosan mozognak bármilyen labirintusban, nekünk minden szinteltolás lokalizálása komoly fejtörést okozott, ebből pedig logikusan következik, hogy életünk nem a nemzetközi szállodás porondon zajlik.

Említést kell tenni a népi motívumokkal díszített textilekről is, és nem csupán azért, mert felhívták rájuk a recenzens figyelmét. A koncepcionális utalás-sor már a recepción kezdetét veszi, ahol a falat borító, hatalmas méretű tűzzománc alkotásokon fellelhetőek efféle formai utalások, ám sokkal eredetibbnek gondoljuk a dedikált Dorothea-logók feltűnését a motívumkincs-csoportban. A Zsolnay-csempefalban viszont – amely a Weber ház felújított lépcsőházát burkolja négy emelet magasságig – a monumentalitás drámaisága tűnhet fel elsőként a látogatónak. Ennyi energia és akarat nyilvánvalóan az örökkévalóság igényével párosulhatott az alkotó fejében, és valószínűleg elég közel is fog kerülni e státuszhoz. 

A még építés alatt álló Mahart ház területének nagy részét apartmanok foglalják el. A szortiment a kis méretű stúdiólakástól a több száz négyzetméter alapterületű rezidenciákig terjed. A lakások többsége kétirányú, utcai és belső udvari megnyitást is kapott. A tömbnek ez a része még építés alatt áll a hotel átadásának idején. Itt nyilván a dunai panoráma az egyik legfontosabb értékmutató, habár az sem lehet mellékes szempont, hogy a tulajdonos az otthonnal együtt egy ötcsillagos szálloda szolgáltatásait – reggeliző, étterem, fitneszterem, szobaszervíz – is megkaphatja.
A mínusz egyes szinten található a wellness részleg, ahol a budapesti belvárosi hotelek legnagyobb medencéje található, amelyet nem csupán a szállóvendégek, de exkluzív tagságit váltva a látogatók is használhatják. Van edzőterem, minőségi gépparkkal, szauna, gőz és masszázs is.

Az Autograph Collection brand a Marriott-lánc koronaékszere. A név viselésének feltétele egy cca. 1000 oldalas sorvezetőnek való megfelelés. Ez az útmutató a tervezők és a belsőépítészek Bibliája, amely rendkívüli alapossággal határozza meg példának okáért az anyagok és a beépítés minőségével kapcsolatos elvárásokat. Láthatóvá kell tenni a láthatatlant, értsd az anyagok természete és a megvalósítás esztétikája olyan kiegyensúlyozottságban egyesül, amely a célcsoportban Budapesten is fenntartja a burok-élményt. Akiknek ez nem tetszik, azok vagy protestánsok, akik viszont nem teleológiai alapokon állnak, azoknak még mindig ott van lehetőségként a forradalom. 

Pár szóban próbáljuk meg felidézni azt a beruházói elvárást is, amely azt a nem hétköznapian intellektuális kérdést feszegeti, mely szerint hogyan legyen egy szálloda ötcsillagos, amelyet nem a hivalkodó luxus jegyében kívánnak létrehozni. Mint már említettük, empirikus tapasztalatok hiányában támogatásért újra a már idézett beruházói interjúhoz fordulunk magyarázatért. (lásd Értékmentés, értékteremtés, értékőrzés, OCTOGON, 2023/4., 184.) Itt Tiborcz István a luxusra mint szükséges és elengedhetetlen feltételre hivatkozik a minőségi turisztikai szegmensben. Mint mondja, kívánatos lenne, hogy „Budapest ne az olcsó turisztikai vonzerő szinonimája legyen, mert ez a város sokkal többre hivatott ennél. Meg kell találnunk a helyes arányt, és világos stratégiával kell rendelkeznünk a tekintetben, hogy melyek a hátizsákos-legénybúcsús turistákat kiszolgáló részek, és meg kell határozni, hogy melyek lesznek azok a városrészek, amelyek az igényesebb, nagyobb turisztikai potenciállal bíró vendégeket szolgálják ki éttermekkel, üzletekkel, kulturális attrakciókkal”. A Dorotheával most egy olyan érték jött létre – fogalmazott –, „amilyen garantáltan nincs még egy a fővárosban”. A forradalmi hevületet hűtő megjegyzése, miszerint a budapesti ötcsillagos szállodai árak a hasonló szolgáltatást nyújtó pozsonyi vagy prágai árszinthez képest is nagyon szerények.
 

Mármost abban talán konszenzusra juthat puritán és rebellis: a három ház alkotta tömb külső jegyeiben mindenféleképpen megfelel a beruházói elvárásnak, tényleg minden túlzó hivalkodás mellőzésével újultak meg a homlokzatok. Inkluzíve az már az építésziroda – majd a belsőépítész – kiválasztásánál egyértelművé vált, hogy a megrendelő – és az üzemeltető Marriott – elvárásai felső kategóriás színvonalat céloztak meg. A Lissoni & Partners, valamint TSPC tervezői kollektívája nem az első esetben bizonyította, hogy legyen szó bármekkora volumenű és bonyolultságú projektről, azt képesek biztos kézzel, hibátlanul és határidőre teljesíteni. A vágyott végeredményhez pedig, amely egy teljesen egyedi, a lokációra rímelő tematikus élményeket kínáló hotel létrehozását célozta – ahol elvárás „az eredeti, a történelmi korokon átívelő hangulat megtartása” –, a milánói székhelyű építész/belsőépítész/dizájn iroda, a Lissoni & Partners Stúdió tökéletes választásnak bizonyult.
 

Vannak olyan revelatív pillanatok, felismerések az életben, amikor kételkedés nélkül tudjuk, hogy valamiféle tökéletesség érint meg minket. Amitől persze mi magunk is többek leszünk. Találkozás egy műalkotással, egy hang, egy tekintet, egy íz, egy mosoly. Egy ilyen pillanat mindenkinek járhatna az életben. Korántsem akarjuk persze ezzel azt állítani, hogy egy óra a Dorothea Hotelben felérne például a damaszkuszi úton történtek nagyszerűségével, pusztán arra céloztunk, hogy vannak olyan együttállások, amelyben a tudás és a teljesítmény, vagyis az alkotás végeredménye, minősége annyira egyértelmű és minden vitán felül áll, hogy tulajdonképpen a szavak csak megzavarnák a befogadást. Hogy itt minden a helyén van. Egy kicsit talán az is, akitől távol áll ez a fajta excesszivitás. 

A célkitűzést – egy tervezői szempontból is kiemelkedő épületegyüttes és egy egyedi hangulatú szálloda létrehozása – tehát minden szempontból egyértelműen siker koronázta. A Dorothea sok közös erőfeszítés gyümölcse, ahol a legszerényebb hozzájárulás is a nagy művet gazdagította. Olyan érték, amelyre mindenki büszke lehet, és a magáénak érezheti.
 

TSPC   | Web |  Facebook | Instagram

Megjelent az OCTOGON magazin legújabb, 188-as (2023/8-as) lapszáma, amelyben sok egyéb mellett a szegedi Cédrus Liget lakóparkról (B.A.D Architects and Design Studio Kft.), a Normafa Síház felújításáról és bővítéséről (Studio Konstella, Hetedik Műtere) és az Archikon legújabb óvodaépületéről is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.