Ez a ház ugyan egy lejtőben ül, lefelé néz, a sarokra húzott ablakokkal, a keresztbe fordított terasz horizontális hangsúlyával mégis többdimenziós térelem. Erről szóló cikkünk a 106-os, 2013/4-es lapszámunkból közöljük.
Miközben átautóztam a Sas-hegyet, és már a harmadik olyan kocka-társasház mellett haladtam el, amelyek a hetvenes-nyolcvanas években a modern budai magántulajdon nagyvonalúan független lakótereinek számítottak, azon kezdtem el tűnődni, vajon mitől avultak el erkölcsileg is annyira ezek a szocmodernista típusházak. És mitől él-virul viszont az a néhány Bauhaus vagy csak simán modernista villa, ami a budai domboldalakon megmaradt és nyilvánvaló mintájául szolgált az előbbieknek.
Világos pucolt falak, általában két-három szint, szintenként négy lakás, sarkain az épület tömbjéből kihasított, fémvázas erkélyek azokkal a legendás fémszálas üvegekkel. Alighanem mindenki járt már ilyenben. Megjelenésükben nyilvánvaló a távoli rokonság, mégis bumfordinak és ormótlannak tűnnek, szemben a megmaradt régi villákkal (Molnár Farkastól Kozma Lajosig), amelyekből viszont ma talán még jobban árad az az arányosságból adódó harmónia – ami nyilván az egész későszocializmusból is hiányzott.
Ez az első, de legerősebb benyomás erről az átalakított épületről, ami ráadásul egy saroktelken áll, tehát félig körbejárva győződhetünk meg arról, hogy a tervező a helyiségek kiosztásán túl is nagyon tudhatott valamit. (Az egyemeletes ház 388.-ként szerepel Ferkai András Buda építészete a két világháború között című könyvében is: 1932-ben, egy gyógyszerkereskedő felesége számára /?/ épült.)
A tervező Weichinger Károlyra elsősorban, mint tanárra emlékeznek, hiszen 1945-től a BME Középülettervezési Tanszéken tanított, de ő tervezte a Mészáros utcai Szilágyi Erzsébet Gimnázium tömbjét és a Gellérthegy oldalába vájt pálos kolostort is – korábban a balettintézet lánykollégiuma működött itt. A későbbi Weichinger tanítványok közé generációk tartoztak (Jurcsik Károlyétól Finta Józseféig), de most mi egy jóval korábbi villája előtt állunk és ezért igyekszünk memorizálni ezt a nevet.
Az utcai bejáratnál – hasonló ház nincs, de hasonló korú van a környéken
Fölöttünk valahol a Farkasréti temető, előttünk a Gazdagréti lakótelep, tehát a sasadi domboldalak egyik déli lejtőjén vagyunk, ott, ahol korábban szőlőparcellák voltak, dél-erdélyi utcanevek, például a Drakula kastélyáról híres Törcsváré, meg gyümölcsösök. Hasonló ház nincs, de hasonló korú van a környéken, és jól látszik, ahogy az egykori parcellák telekméretét az itteni, folyamatosan bővített vagy átalakított családi házak többsége kinőtte. Többek között ezért is tesz jót ennek a felújított villának a tágas és elegáns egyszerűséggel tervezett kert, több oldalról is megbizonyosodhatunk harmonikus idomairól – szépsége a Kisvakond-Park Kft. kertészeinek köszönhető.
És mi lenne itt az idom, meg a harmonikus? Miként egy geometrikus Kandinszkij vagy Malevics képben, az arányosság szigorú rendje itt sokkal több, mint a szimmetria iskolás egyszer egye. Az áttervező Miltényi Miklós egy apró erkéllyel is felerősítette ezt a dinamikát és a Gazdagrét felé néző frontot (kilépő az ebédlőből), ami a fenti terasz L-alakban keresztbe húzódó korlátjára rímel, további térhatással gazdagítva a házat.
Pedig a tervező szerint dilemma volt itt is számos, hiszen az egykor nagypolgári ház belső felszerelése, anyagai erősen lelakva ugyan, de túlélték a szocializmust, ezért először úgy gondolta, – cselédszobásan, zegzugosan, a régi alaprajz szerint – az eredeti állapotot kell visszaállítani, miközben a megrendelők persze mai igényekkel, egy mai házat akartak. Végül kívülről szinte alig változott, belül viszont sok régi fal eltűnt, a régi helyiségek helyett pedig inkább nagyvonalú funkcionális zónák jöttek létre.
A lejtőnek köszönhetően a ház lényegében háromszintes, amit a belsőn végighúzódó lépcsőház úgy hangsúlyoz, hogy igyekszik minél kevésbé tolakodó lenni: üvegfalai és a hajópadlós csíkjai között szinte csak a fekete szerkezet érvényesül. Fónagy Dóra belsőépítész és csapata olyan, majdnem egyterű belsőt tervezett, ahol a szerkezetből adódó felületek bútorelemekké is válnak, a tér pedig üresen is félig berendezettnek tűnik. A beépítettség tehát térképző elem lett, és különösen a konyhánál érvényesül az a „flow”, ahogy a körbefutó pultok szinte mindent elnyelnek, a közrefogott főzőszigettel mégis rengeteg funkciót elégítenek ki – szinte láthatatlan flexibilitással. Ebben a középső, nappalis térben minden átlátható, mégsem kies, a fekete-fehérek és a faszínek kombója pedig szikáran barátságos.
Az alsó szintre vezető lépcső a konyhapulttal és padlócsíkokkal -finomságbónuszok
De néhány finomságbónusz jut az udvarra is, a betonból öntött járólapok háncsszövésre emlékeztető lábtörlő mintázata vagy az utcai bejárat megtartott homokkő oszlopai. A kibontott – továbbépített régi olyan természetesnek tűnik itt, mintha a nálunk sokféleképpen érvényes Lenin-vicc nem is létezne: milyen rendes ez a Lenin elvtárs, pedig le is lövethette/el is bontathatta volna őket!
Tervezés: 2007 – 2008
Kivitelezés: 2009 – 2011
Bruttó összterület: 428 m2
Építész tervezők: M. Miltényi Miklós, Virt Emese, Balogh Attila, Hajdú Mária – MM Művek Építésziroda Kft.
Belsőépítészet: Fónagy Dóra, Mészáros András
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
