Hatalmasok árnyékában

A veszprémi Szent Anna Kápolna felújítása

• Szöveg: Pleskovits Viola
• Fotó: Danyi Balázs
• Olvasási idő: …

A diákok által használt imahely barokk eleganciája a Veszprémi Építész Műhelynek köszönhetően került újra a felszínre, mely munka az Európa Kulturális Fővárosa cím mellett egy kevésbé felkapott, ám nagyon is hosszútávú értékként kerülhet be a város történelmébe. Cikkünk nyomtatásban az OCTOGON magazin 185-ös (2023/5-ös) lapszámában jelent meg.
 

Elsőre nem is gondolnánk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím milyen komplex jelentőséggel bír egy város számára, legtöbbünk figyelme most is főként csak a veszprémi várnegyed projektjeire koncentrálódott a programév elnyerését követően. A jelen cikk fókuszában álló történeti épület pont, hogy a várhegy délnyugati árnyékában bújik meg szép csendben, méghozzá kismértékű átépítése okán egy ízig-vérig barokk architektúrával, és immáron egy nagyon példás felújítással is a veszprémi sajtóvisszhangok sűrűjében.

A Szent Anna Kápolnáról pontosan tudjuk, hogy 1724-ben kezdték építeni Salomváry János táblabíró adományából, aki az épület gondozását a piaristákra bízta – nekik ugyanis még nem volt templomuk Veszprémben. Salomváry halála után özvegye új férje, nemeskéri Kiss Sándor patronálta az imahelyet, amelynek kriptája a család temetkezőhelyeként is szolgált.

 

Építészettörténetében az 1924 és 1926 között zajló átalakítások mondhatók jelentősnek, ekkor a szinte minden irányból itt összpontosuló talajvíz miatt megemelték a padlószintet egy méterrel; a bejárat elé építettek egy új előcsarnokot, amelybe ugyanakkor áthelyezték a barokk kőkeretes bejáratot is; valamint az ablaknyílások is ekkor kaptak új keretezést és elosztásokat. Szintén az 1920-as években cserélték le a rokokó oltárépítményt, melynek helyére Bucher Ferenc 1834-es, eredetileg a székesegyházban helyet foglaló „Szent Anna írni tanítja a kis Máriát” festménye került.

Ez a hajdani átalakítás nem nevezhető drasztikus beavatkozásnak, homlokzatát tekintve is inkább csak romanizálták a templom megjelenését. Felépítése azonban barokk maradt, a kápolnatest feletti fedélszék pedig a mai napig eredeti állapotát is őrzi, ahogy fiókos dongaboltozata is az 1700-as évek jelentős öröksége. Csakhogy ez az autenticitás valójában a későbbi évtizedek toldozásai-foldozásai, a részleges, „tűzoltásoknak” mondható gyors beavatkozások és átfestések mögött rejtőzött el. Első ránézésre sokáig nem fedezhettünk fel benne ősi szépséget, pedig – tornyának egykori hagymakupolája hiányától eltekintve – egy 1700-as évekbeli karakter állt még mindig a Ranolder tér közepén. 

A kápolna később a Padányi Katolikus Iskolához kapcsolódott, úgyhogy nap mint nap diákok misehelyéül szolgált. Késlekedő belső felújítása, fűtési, hűtési, valamint komfort hiányosságai ennek okán még inkább méltatlanná avanzsálták a helyszínt. Ám ahogyan az a magyar műemléki felújítások terén legtöbbször tapasztalható: egy mindent átfogó épületrehabilitáció egyszerre nem tudott létrejönni, és 2003-ban csak a külső homlokzati megújulás történhetett meg. A Veszprémi Építész Műhely tervezői ekkor váltak a történet részeseivé, akik majd’ 20 évet vártak a folytatásra.

Az érsekség most teremtette meg nem csupán a műemléki, a restaurálási, de a gépészeti és világítástechnikai felújításra is a lehetőséget, amelynek keretében kihámozták a barokk rétegeket a 20. századi esetlegességek kuszaságából. A korábbi külső felújításnál még nem volt lehetőség az ablakok cseréjére, az eredeti történeti ajtók gondos restaurálására, ám mindez most létrejöhetett. Minden feltárt eredeti textúra, barokk kőkeret tisztításon és pótláson esett át, a külső és belső falak felülete pedig hűen idézik az eredeti tagoltságot. A belső homlokzatok bizonyos magasságig lélegző, műemlékes vakolattal lettek fedve, színük az eredetihez közeli árnyalattal született újjá. A kutatások során nem találtak eredeti díszítésre és belső festésre nyomot, így a törtfehér falakon az 1700-as évek nemes tagozataiban, arányaiban és boltozati éleiben gyönyörködhetünk.

A talajvíz problémáját a 20. századi szintemelés nagyjából megoldotta, ettől függetlenül injektálták a vizesedő falakat, míg a kripta a továbbiakban sem lesz látogatható. A munkálatok során több falvarrást is eszközölni kellett, főként a 20. századi előcsarnok vált el a barokk szerkezettől. 

A templomban Eberhardt Béla 1936-ban, Merhala és Tarr iparosokkal elkészített padjai sorakoztak, melyeket szintén gondosan restauráltak most. Minden eredetiben megőrződött tárgy méltó kiemelést kap a fehér környezetben, míg az enteriőr hiányzó és cserélhető elemeit saját tervezésű, kortárs berendezések váltották fel szögletes és történeti formákra reflektáló, de a múltbéli profilozást mellőző esztétikával, a térbe illő tölgyfából konstruálva. A gyóntatószekrény eddig a nyugati oldalról csatlakozó sekrestye tömbjében volt, amelyet most az oldalkarzat hátsó traktusába terveztek be. A földszintet közös szintre redukálták, ehhez megszüntették az oltár előtti faszerkezetes szintemelést. A helyszínen talált későbbi műkő padló helyett az egész épületben a minőségi barokk épületfelújítások kihagyhatatlan tényezője, azaz kelheimi kő került, míg a karzatra vezető közlekedőben süttői mészkőlapokon lépkedhetünk.

Mivel több imacsoport mellett főként gyerekek időznek itt, a gépészet és a világítástechnika megújulása magától értetődő érték, de az sem mindegy, hogy milyen vizuális ingerek érik a fiatalokat ima közben. Fontos, hogy korán szembesüljenek egy történeti tér minőségi értékelésével, az idő láttatásával. Látják, mi volt minőség egy régi évszázadban, de érthető számukra, hogy napjaink új igényére a kortárs designkultúrának kell teret nyújtani. A templomot kívülről csodálók számára mindemellett új perspektívát adtak egy olyan emléknek, mely ugyan nem volt a korszak kulcsmunkája, de vele képet kaphatunk az 1700-as évek hétköznapi építészetéről, amit amúgy maximum metszetekről élvezhetünk csupán. Hosszútávú értékek és vitathatatlan eredmények ezek egy óriási várnegyed-projekt mellett is.
 

Az OCTOGON magazin 185-ös (2023/5-ös) lapszámában sok egyéb mellett a Napur Architect tervezte Nemzeti Atlétikai Központról, a mindszentkállai borbárról (SAGRA Architects), az Európa Kulturális Főváros építészetéről (Veszprém–Balaton2023) és a DÉR-építőművész által jegyzett Gellért-hegyi villaövezetről is olvashattok.


Magazinunkra itt lehet online előfizetni.