A Konkrét Stúdió családi háza nélkülöz minden felesleges dolgot, mégis roppant szerethető.

Minden felesleges dolgot nélkülöz a dióligetben szinte észrevétlenül meghúzódó családi ház. Négyfős család igényeihez készült, racionális, praktikus, kompakt otthon a lehető legkisebb alapterülettel. A Konkrét Stúdió projektkének leírását a stúdió bocsátotta rendelkezésünkre még az Év háza pályázat idején.

Ez a – kiemelkedően jó együttműködés során a megbízókkal közösen alkotott – kis ház szinte észrevétlenül bújik meg a generációk óta a család tulajdonában lévő telek végében, a diófaliget és a szintén családi tulajdonú szántó között. A telek utcai frontján egy parasztház áll, a rendezési tervekben szerepel egy hátsó utca megnyitása is, a házat erre az alternatív megközelítésre is felkészítettük.

A négyfős család igényeire egy minden felesleges dolgot nélkülöző, racionális, praktikus, kompakt otthont terveztünk a lehető legkisebb alapterülettel.

A tömör négyzetes kéttraktusos alaprajz jó feltárást biztosít, a két traktus között ide-oda forduló beépített szekrény-sáv húzódik, amelybe az ajtók is belesimulnak.

A nappali terek szerves része a fedett terasz, a konyhát a kiszolgáló egységeket befogadó fadoboz szeparálja. A fedett terasz a természetes árnyékolást is biztosítja, véd a nyári túlmelegedéstől. Ennek párja a bejárat előtti kis fedett belépő. Mindkettő a négyzetes formából elvett negatív forma. A tömeg egységes, időtálló, homogén külső burkot kapott, a bevágott negatív terek természetes fa borításúak, mintha benyomódna a külvilág.

A festett hullámpala szálcement burkolat a praktikuma és erős karaktere miatt győzte meg a megbízóinkat, és azóta nem várt előnyei is igazolták a választást. Olyan, mint egy gép borítása, amely csavarozással bontható, utólagos infrastruktúra fejlesztések egyszerűen végezhetők mögötte. Mivel saját kezűleg készült, szakember sem szükséges hozzá. Nem utolsó sorban izgalmas absztrakt „vászna” a környező fák árnyékának.

Belül a megbízók vágya szerint készült egységes csiszolt betonpadló, és a fehér falak erősítik az összefogottságot, amibe belesimulnak a tölgy beépített bútorok.

Ezekben a letisztult terekben nagyszerűen érvényesül a régóta a család tulajdonában lévő sárgára festett öreg tálalószekrény, a nagyszülőktől örökölt bejárat melletti lóca, a szülői hálószoba hangulatát meghatározó gardróbszekrény, a dohányzóasztalként funkcionáló régi utazóláda, és a különböző textilek.

A végeredmény az egyszerűsége mellett mégis merész és szerethető lett. A lakói pedig büszkék új otthonukra.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Medence az átriumban, meditáció bármikor

Medence az átriumban, meditáció bármikor

A Török Csongor által tervezett hódmezővásárhelyi családi ház.

Városias életforma, tájat tisztelő lépték

Városias életforma, tájat tisztelő lépték

A HP-Arch családi háza, amely az Év háza versenyen is szerepel.

Hirdetés