A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatáról – egy zsűritag szemével.
Napvilágot látott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatának eredménye. A zsűri az első díj mellett két megosztott harmadik díjat adott ki, és egy tervet megvételre tartott érdemesnek – ez utóbbit, a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. + Abud Mérnökiroda Kft. + Garten Studio Kft. + Zaha Hadid Ltd. közös pályaművét oldalunkon is bemutattuk. A sort a következő hetekben folytatjuk, előtte azonban érdemesnek tartottuk megismerkedni a zsűri véleményével, ehhez Erő Zoltán segítségét kértük.
Nem gyakoriak mostanában az építészeti pályázatok Budapesti helyszínre, a tervek mindegyikét nyilvánosan is bemutatták a tervezők a Magyar Építőművész Szövetség székházában. Villáminterjúnkban Erő Zoltán, Budapest főépítésze, a Bíráló Bizottság tagja osztja meg gondolatait.
ZA: A napokban jártam a BME-n, ahol mi az egyetemi éveinket töltöttük. Meglepett, mennyire nem alkalmas ez a klasszikus tér arra, amit ma az egyetemi életről gondolunk. A Pázmány pályázat nyertes terveit nézve is hiányolok némi frissességet.
EZ: Az egész pályázatra rányomta a bélyegét egy probléma. Az, hogy itt a belvárosban, a rádió területének a helyén kialakuljon egy átjárható, nyitott egyetemi campus, egyértelműen jó dolog, ebben nincs vita. Ide nem kell másik múzeum, nem kell könyvtár, ennek az egyetemnek itt helye van. Az is egyértelmű, hogy a területen álló műemlék palotákat ki kell emelni és előtérbe állítani, már a campus telepítésének szintjén is, ezt is szerette a zsűri. A pályázók dilemmája az egyetem karakterének megtalálása lehetett, az, hogy mitől lesz ez katolikus egyetem. Mindenki méltósággal akart viselkedni, senki nem kereste a játékosságot.
Reverendás épületek születtek.
  |
ZA: Nyilván nem egy katolikus egyetem fog formabontóan kortárs épületet emelni, de a helyszínt tekintve ez akkor is kihagyott ziccernek tűnik.
EZ: Nincs olyan mondás, hogy a katolikus egyetem nem lehet játékos, az építészek tételezték ezt fel a katolikus egyetemről, a katolikus egyházról. Én annak idején egy évet tanultam a Leuveni Katolikus Egyetemen műemlékvédelmet – őszintén szólva semmi pátoszt nem éreztem benne, bár nem analizálgattam sokáig. De ez a szigorú gondolkodás nem csak itt jellemző. Az általam ismert legjobb kortárs egyetemi épület a Nádor utcában áll, írek tervezték, nagyjából üres. Mégis, amennyire hallottam, a CEU-nak a tervezett bécsi Steinhof campusa kevésbé lesz formabontó Ha beütöd a Goggle-be, hogy „new university” ezeket a képeket kapod – csupa unalmas épület.
ZA: Ehhez képest a piliscsabai Makovecz együttes mégiscsak akart valamit mondani, még ha mostanra használhatatlanná is vált, épp a formabontó és mára már öncélúnak tűnő megoldásai miatt.
EZ: Itt van egy kibeszéletlenség, egy társadalmi félreértés. A teljes építész szakma próbált a katolikus egyetemnek új köntöst adni , olyan identitást, amit a Makovecz egyetem nem tudott biztosítani. Makovecz megdőlt kupolás épületéről Jelenits atya is úgy vélekedett, hogy tévedés: az, hogy ferde a horizont, az Univerzum megbillenésére utal.
De az Univerzitás (=az egyetem) nem mondhatja azt, hogy az Univerzum megbillent.
Ugyanakkor az sem indokolt, hogy ha bejövünk a Belvárosba, a Nemzeti Múzeum mögé, akkor kizárunk minden játékosságot. A Nagyvásártelep pályázaton nagyjából ugyanezek az irodák indultak, és zongorázni lehet a különbséget. Miért van az, hogy a Nemzeti Múzeum mögött csak reverendás épületeket csinálnak, a diákvárosban pedig lehet lazítani?
ZA: Mi volt a döntő szempont a zsűrizésnél?
EZ: A MÉSZ tervbemutató ankétján ketten voltunk ott építészek a szűriből, Krizsán András és én. Ott is elmondtam: a zsűrinek csak egy tagja vagyok, aki az építészetet képviseltem. Egy közös zsűri tagjaként a magánvéleményemről nem nyilatkozhatok. Egy egyetemi campus terveztetésénél el kell fogadni, hogy az illető egyetemnek nagyobb súllyal esik a latba a szava, mert ő fogja használni az épületet. Az építész-szakmai elvárásokat mi el tudjuk mondani, de azt ő tudja, hogy hol érzi jól magát.
A program azonban feszes volt, nagyon kitömi a helyet. Ezt mint építészek a zsűriben szóvá is tettük. Telepítési szempontból mindenki megoldotta a feladatot, átjárható terek születtek. A Bródy Sándor és a Múzeum utca között egy hosszanti, a Pollack Mihály tér és a Szentkirályi utca között pedig egy kereszttengelyt alakítottak ki, ebben egységesek voltak a tervek. Az architektúrát viszont nehezebben keresték meg a pályázók. A tervismertetésen is elmondtam, hogy számomra sok terv Rafael Moneot idézi, aki 1990-es években a murciai Városházán emelet magas, tömb-pillérekkel változó ritmusú egységekre bontott homlokzatot tervezett a történelmi városszövetbe. A terveken ez köszönt vissza, különböző anyagokból.
ZA: A nyertes terv tudta biztosítani a Megbízó számára, amit keresett?
EZ: Azt gondolom, igen. Az egyetem képviselői jelezték, hogy ebben otthon érzik magukat. A tégla használata miatt, a piazza miatt, a harangtorony miatt. Ők ott megtalálták a helyüket. Az mindenképp fontos szempont, hogy a megbízó azonosulni tudjon egy épülettel. Ők ezt a klasszikusan visszafogott architektúrát várták, és ezzel a tervvel azonosulni tudtak.
ZA: Volt olyan terv, ami építészeti szempontból nagyon kortárs, vagy formabontó volt?
EZ: A Zaha Hadid terv támfalat és Szemirámisz függőkertjét is hozott, erről nekem is a véleményem, ami a zsűrinek, hogy nem oda való. Cseh Andrásék (Fejérdy és Bartók Építészeti Kft. + CAN Architects Studio Kft. + Archi.doc Építésziroda Kft. + Narmer Építészeti Stúdió Bt. ) csapatának tervében gondolatilag nagyon érdekes és jó volt a „tanulási táj” fogalma, de ennek az építészeti megvalósításával nem tudott a zsűri azonosulni, a harmadik díj ennek szólt. A másik harmadik díjas, az Archikon és Új Irány terve (Archi-kon Építésziroda + Újirány Tájépítész Kft.) körülbelül ugyanazt hozta, amit az első helyezett, de a Pollack Mihály tér felé behozott egy olyan elfogadhatatlan kiékelődést, ami miatt a még olyan jó tervet sem tudtuk nyertesnek nyilvánítani.
ZA: Második díjat miért nem adtatok ki?
EZ: Az, hogy nem hoztunk ki második díjast, ténylegesen azt jelenti, hogy a nyertes tervhez képest az összes többi valamiben elmaradt az első helyezettől. Nem arról van szó, hogy a zsűri a reverendás megoldást hozta ki győztesnek, hanem arról, hogy se a magyar, se a külföldi építészek nem tudtak ebből a gondolkodásmódból kilépni. Ebben a mezőnyben pedig minden kétséget kizáróan az első helyezett terv volt magasan a legjobb. Az üvegfalas, vagy panelarchitektúrás homlokzatmegoldásoknak ezen a helyen nincs létjogosultságuk.
  |
ZA: Sokszor az a vád a pályázatokkal szemben, hogy a zsűri a stílusból úgyis tudja, hogy ki az alkotó, így nem elfogulatlan.
EZ: Ez valóban életszerű, de itt nem ez volt a helyzet, nem tudtuk, hogy ki kicsoda. Meghívásos pályázat volt, a meghívottak nagy része egyébként is külföldi volt, de csak a borítékbontáskor derült ki, hogy
a külföldi résztvevők dacára magyar építészek hozták el a díjakat
ZA: Mi lesz a sorsa a pagodának?
EZ: Volt olyan terv, amelyik megtartotta, áthelyezte a pagodát, de meg kell mondjam, ez volt az utolsó szempont, amit a zsűri vizsgált. Funkcionálisan és városszövetet tekintve nagyon bonyolult feladatot kellett megoldani, és az nyilvánvalóan elsőbbséget élvezett. A díjátadón elmondtam, hogy a rádió örökségét tovább kell vinni, mert itt voltak újságírók, zenei együttesek, színészek, felvételek készültek, pezsgő kulturális élet zajlott. És javasoltam a győztesnek, hogy őrizze meg az „ipari örökség” elemeit – azóta eszembe is jutott egy-két talált tárgy. Én a pagodáért mint építészeti alkotásért, nem rajongok – nem egy Teherelosztó –, de akár át is lehetne emelni, mert ez nem csak és elsősorban építészeti, hanem kultúrtörténeti emlék. Ha rajtam múlik, megmenekül.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
