Kézzel, vagy géppel? ez itt a kérdés...
Persze bizonyos szempontból ez már rég nem kérdés, hiszen nincs az a megveszekedett konzervatív, aki csőtollal kínlódna pusztán a delikát hagyomány kedvéért. Az építészeti tervfeldolgozás egyértelműen hatékonyabb, mióta létezik gépi megoldás. De mi a helyzet a vízióval? Vajon hogyan születik az építészeti gondolat? És befolyásolja-e a megszülető házat, hogy a gondolat a kéz, vagy a gép segítségével ölt tartalmat? Szeptemberi technológia és építészet tematikánk jegyében körkérdésünk ennek eredt nyomába.
Különböző korú, foglalkozású, szakterületű kollégákat kérdeztünk, az apropó pedig két kiállítás, amely az építészrajz végtelen lehetőségeit jól illusztrálja. Szándékosan nem építészeti rajzról beszélünk, mert a kérdés nem csupán a műszaki tartalmat megjelenítő ábrázolásra vonatkozik, sőt, nem elsősorban arra. A válaszok néha egymásnak ellentmondó sokszínűsége és a megkérdezettek olykor értetlenkedő visszakérdezése azt mutatja, hogy bármennyire is hajlamosak vagyunk azt hinni, a felelet nem triviális.
A két kiállítás egyike a JÖ-Janáky összes a galeri ffrindiau-ban, amelyről korábban hírt adtunk. Janáky István rajzai hol szélsőségesen precízek, hol éppenhogy szinte gyermeki erővel közvetítik az ábrázolás tárgyához fűződő érzéseket, gondolatokat. Ezt a fajta expresszivitást legteljesebben a gyerekek ház- és térrajzai képviselik, amelyekből az építészek gondolatai mellé illusztrációkat válogattunk,
Egészen másképp, tudatos precizitással rajzolt egy azóta már rég felnőtt gyerek, akiből később építész-belsőépítész lett, majd az oktatásban és főképp a zenében találta meg a kiteljesedést. A Mátrai Péter Kor(e)ai házrajzait bemutató kiállítást történetesen a FUGA Janáky termében nyitotta meg Kovács Dániel művészettörténész. A 13 évesen, az akkor épp baráti Észak-Koreában készült, vonalzóval szerkesztett, perspektivikus épületrajzok nem csak a még ezután kibontakozó késő modernizmus, de egyes elemeikben a jelenleg divatos trendek teljes eszköztárát is felvonultatják. Komolyabb előképek nélkül, kizárólag a fantázia segítségével soha nem létezett, mégis tériségükben, tömegükben tökéletesen működőképes, a feliratok tanúsága szerint még funkcióval is felruházott házak születtek egy gyerek keze által, aki saját bevallása szerint abban az időben ezzel kelt és feküdt.
Egészen sajátos, hogy habár később építésznek tanult, ennek a világnak nyoma sincs megvalósult munkáiban, és absztrakt kompozíciós készsége végül a zeneszerzésben teljesedett ki. A gyakorló építészek, illetve teoretikusok gondolatainak izgalmas kísérőjeként – párhuzam, vagy ellenpont, ki-ki maga eldöntheti – közöljük a gyűjteményt bemutató videót, de ettől függetlenül érdemes a rajzokat élőben is felkeresni: október 2-ig még láthatók a FUGÁban.
Következzenek tehát a vélemények arról, befolyásolja-e a végeredményt az eszköz, számít-e, hogy a kéz vagy a gép a médium, ami közvetíti az építészeti gondolatot.
Ami nagyon más, az a lépték…
Régen egy 0,5-ös csőtollal rajzolva nem lehetett beljebb fókuszálni. Most bármeddig beljebb lehet a képet húzni, és megbolondulsz, ha nem stimmel egy derékszög.
Az egyetemen látok erőfeszítést arra, hogy kérik a kézi rajzot bizonyos tervrészeknél, de ez inkább kényszer. Skiccpauszon muszáj léptékvonalzóval gondolkodni, és ez behozza a lépték kérdését. Géppel pillanatok alatt lehet váltani az 1:1 és az 1:1000 között, és aki nem elég gyakorlott, azt ez megzavarja. Ha oktatónként megkérdezem egy hallgató tervét látva, hogy hány négyzetméteres ez a terem, és neki ezen hosszan gondolkodnia kell, az azt jelzi, hogy nem érzi a léptéket. De egy hallgató annyi kézen és fázison megy át, míg praktizálni kezd, hogy van idő ezt korrigálni. A másik, ami a tanulás során a kézi rajz mellet szólhat, hogy jobban megtalálható a fókusz. Kézzel tovább tart rajzolni, és muszáj kiemelni a lényeget. Géppel gyorsan össze lehet csapni egy tervet.
A kézi rajznál voltak kitüntetett léptékek, és azokat élőben viszontláttuk, volt azonosítási lehetőség. Ettől kezdve tudtuk hogy amit M=1:50-esben lerajzolunk, hogy fog kinézni a valóságban. Most nagyon hiányzik az oktatásból, hogy ezt a helyére tegyük.
A tervdokumentáció előállítása és a kreatív folyamat egész más ebből a szempontból.
A gép részben visszafog, mert korlátozott elemkészlettel indulsz, és nem tudsz hibázni. Az eszköz határozza meg, hogy mit tudsz vele csinálni. Műemléképület rajzán egy oszlopfőt leforgatott födém metszetéből tudtuk csak megcsinálni. Ahol van változatosság, ott a program a kézi rajzra próbál hasonlítani, például a nyomásérzékenységre reagál.
Tervezési szempontból nem jó, hogy egészen a folyamat végéig be lehet avatkozni. Nincs lefektetve egy képlet, még az utolsó pillanatban is minden ponton lehet változtatni.
Géppel sokkal komplexebb dolgokat lehet sokkal rövidebb idő alatt kipróbálni. Sokkal összetettebb házak születnek. Megy feljebb a léc. Nem biztos, hogy jobbak a házak, de az biztos, hogy bonyolultabbak. De ez persze nem csak a digitális technikának köszönhető.
A négyes metró gerendarácsát kézzel soha nem tudtuk volna előállítani. Hogy eszembe jutott volna-e, ha nincs digitális technika, azt nem tudom, szerintem ezt már nem lehet szétválasztani, összeforrt, a gép beépült a gyakorlatba.
Skiccpausszal kezdtem és csőtollal, de én már kifutó széria vagyok, nem releváns a véleményem. Engem nem befolyásol a technika. Én nem szerettem a kézi rajzot, a pontosság hiánya mindig zavart. Molnár Péter mondta, hogy a képzőművész rajzol, az építész szerkeszt. A gép pontossága egy másfajta előny.
  |
Amikor a gépi rajz megjelent, a modellezés átmenetileg visszaesett, a gépi modellt forgattuk, nézegettük, a valódi modellnek nem volt már értelme. Egy ilyet megcsinálni egy hét, sokkal gyorsabb volt a gép. Mióta vettünk egy 3D nyomtatót, már modellben próbáljuk ki a variációkat, ez már egy következő szint.
Keveset modellezünk, legutóbb is kinyomtattuk Archicadből, és összeragasztottuk.
  |
A tárgy, amit csinálsz, és az eszköz mindig is összefüggésben volt.
Meggyőződésem, hogy a magyar építészek kilencven százaléka azért tervez egyszerű, modernista házakat, mert az Archicadban a párhuzamosok működnek.
A legszörnyűbb hatás, amikor az Archicad alapkönyvtár szó szerint megjelenik a házon.
Az Archicad nagyon álnok, arra lett kitalálva, hogy jól eladhatók legyenek a házak. Regressziót okoz, miközben progressziónak adja el magát.
Mindkettő – a kézi és a gépi rajz is – lehet jó és rossz, ahogy a valóság is, ami belőle következik. Épp ezért a számítógépes tervezés iszonyatos környezetrombolást végez, miközben lehet jó is, persze.
Az eszköz közömbös, ha feltételezzük, hogy a rajz és a megvalósult épület között nincs egy processzus, de ez nem igaz. Nem az eszköz a gátja bizonyos formák megvalósulásának, hanem a magyar építőipar félmanufakturális helyzete.
Más házak születnek, de nem csak a gépi technika miatt, sok feltétel megváltozott, az anyagok, a kivitelezés. De az igaz, hogy ilyen kiállítást, mint a Janáky rajzokból, mai tervanyagból nem lehetne összehozni, radikálisan más lenne az esztétikája.
Az Archicadet eredetileg a modulkoordinált építési rendszerekhez találták ki, irdatlan sebességgel lehet vele bármely irányba azonos elemeket sokszorozni. Én ehhez öreg vagyok, nálam az építészeti gondolat fejben születik.
A technikai tudás tökéletesíthető eszköztől függetlenül, de a vízió a technikától független.
Régen evidens volt, hogy egy építésznek szépen kell rajzolnia, de miért is? Gondolkodni kell helyesen. A gépi rajz jó kiút.
Kézi és gépi rajz is lehet gusztustalan; az a kérdés, mennyi időt teszel bele.
Én a gépet intelligens skiccpausznak használom.
Az agyból a gépbe be lehet vinni a víziót, de nem mindegy, hogy milyen agyból!
Peter Zumthor azt mondta, felőlem levegővel is lehet rajzolni, nem a rajz az építészet.
  |
Láttam Toyo Ito operájának a kiviteli terveit Velencében kiállítva, a legapróbb részletekig ki volt rajzolva. A doktoranduszok, akik a SANAA-nál tevékenykednek, mesélik, hogy a kézi skicceket kell tizedmilliméter pontosan, kínkeserves munkával felszerkeszteniük. Irdatlan energiával hozzák vissza azt, ami a gépi tervezéssel elveszett. A másik véglet is brutális, amikor egy kis tabletbe beütik a paramétereket, és kijön egy ötezer ágyas kórház.
Ami még létezik kézzel: az első skicc. És néha a részletrajzok. A kettő között a gépi rajz dominál.
Kinek van ma ideje egy ereszcsatorna részletet így kirajzolni, ahogy Janáky tette? Erre csak az képes, akinek művészi ambíciói is vannak. Nincs rá idő.
A rajz szépsége külön téma. Janáky közismerten gyönyörűen rajzolt – az építészek szerint. Ha egy képzőművészt kérdezel, döbbenten áll, és nem érti, mi ebben a szép. Számomra akkor szép egy építészeti rajz, ha kifejezi, amit az építész gondol. Ez nincs feltétlenül összefüggésben az esztétikai szépséggel.
Végső soron ahhoz, hogy valaki jó fotós legyen, egyáltalán nem kell tudnia rajzolni. ennek ellenére a legutóbbi időkig a Ipar fotó szakán ugyanúgy volt rajz felvételi. A rajz, akár műszaki, akár szabadkézi a tér képzetéhez való viszonnyal szorosan összefügg. Memoritert, meg latint, meg ógörögöt se azért kell tanulni, mert konzervatív vén disznók vagyunk, hanem mert ezek segítik a világban való elhelyezkedést; nem csak a célszerűség számít. A szellem fogalma című angol műben hangzik el, hogy kevesen tudnak fogalmakkal jól gondolkodni. Egy csomó ember abszolút eligazodik a falujában meg még a határban is, de nem tudná ugyanezt térképen lerajzolni, és ez a fogalmi gondolkodással függ össze. Másképp építész (vagy fotós) az, aki tud rajzolni, mint aki nem. De már Arisztotelész is megmondta, hogy művészet születik véletlenül is. Meg máshogy is. Azért a rajz elég jó segítség, nem véletlen, hogy a folyamat ebbe az irányba ment. Az űrkorszakban persze lehet, hogy máshogy lesz – nem tudhatom.
Mostanában interneten utazom. Nemrég Stockholmban voltunk egy hétig, hazajöttem, és folytattam online. Kinézem magamnak, hogy mit nem láttam, és megkeresem.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
