Az engedély nélkül elbontott első emeleti kabinsor a műemléki értékleltár részét képezte.
Megkezdődhet a Széchenyi Fürdő szabálytalanul elbontott, első emeleti kabinsorának helyreállítása a fővárosi kormányhivatalának pénteken kiadott engedélyével.
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábban örökségvédelmi engedély nélkül végzett építési munkát a Széchenyi Fürdő műemlék épületében és elbontotta a műemléki értékleltár részét képező, első emeleti kabinsorokat.
Mint a kormányhivatal MTI-hez eljutatott közleményében írja, 2020 novemberében 20 millió forintos örökségvédelmi bírság kiszabása mellett kötelezte az üzemeltetőt, hogy az engedély nélkül elbontott öltözőkabinok öt-öt egységét állítsa helyre. Az üzemeltető a kötelezésben előírtak figyelembevételével április 8-án örökségvédelmi engedély iránti kérelmet terjesztett elő az elbontott öltözőkabinok helyreállítására vonatkozóan, amelyet a kormányhivatal a pénteki napon kiadott örökségvédelmi engedély határozatával jóváhagyott - áll a közleményben.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.