Az 59 éves korában elhunyt Wachsler Tamással korábban készített interjúnkat a 2020/1-es, 157-es lapszámunkból közöljük.
Az Országgyűlés 2011 nyarán döntött a Kossuth tér átépítéséről, valamint az Országház tágabb környezetének megújításáról, és ezzel elindult a program, amely ma Steindl Imre nevét viseli. A Nemzet Főterének átadása és az ún. Wellisch palota rekonstrukciója után a déli térfal rehabilitációja kezdődött el, majd 2016-ban kormányrendelet határozott a teret övező valamennyi épület és a kapcsolódó közterületek térhez illeszkedő felújításáról. A gyarapodó feladatok végrehajtására jött létre a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt., amely kiemelt állami projektcégként irányítja az előkészületeket és a beruházások lebonyolítását. Az egykori országgyűlési képviselőt, az építészmérnök Wachsler Tamást, a SIP Zrt. vezérigazgatóját faggattuk tapasztalatairól, aki kezdetek óta irányítja a részvénytársaságot.
A Steindl-program hatása nyilvánvalóan városkép-átalakító, korszakos jelentőségű. Számszakilag ez négyzetméterben, forintban, szakember-szükségletben mit jelent?
Ilyen aggregált adataink nincsenek, hiszen immár lassan kilenc év alatt annyi projekt zajlott, hogy nekem is nehéz összeszámolnom. Az első ütem még az Országgyűlés Hivatalán belül valósult meg, a továbbiakat pedig a Steindl Imre-program Nonprofit Zrt. intézi. Az első ütem tartalmazta a Kossuth tér 8 hektárnyi területének és az alsó rakpart Országház előtti szakaszának teljes, a villamospálya és jelentős közművek cseréjét is tartalmazó rekonstrukcióját, továbbá a látogatóközpont, a mélygarázs, az országházi kiállítótér megépítését. Ennek az ütemnek a részét képezték a komoly kihívást jelentő szoborprojektek is: az Andrássy-szoborkompozíció, a Tisza-szoborkompozíció és a Horvay-féle Kossuth szoborkompozíció újramintázása, a Rákóczi-szobor teljes bontással járó restaurálása, további szobrok (Károlyi Mihály, Kovács Béla, József Attila, a Kisfaludi Strobl-féle Kossuth, a Forradalom lángja) elbontása és új helyen való méltó felállítása. Ezt az ütemet négy jelentős állandó kiállítás kialakítása zárta: az Országház történetével foglalkozó bemutató az épület XVII-es udvarában épített kortárs, utófeszített vasbetonvázas üvegtetejű kiállítótérben, a magyar alkotmányos fejlődést bemutató a látogatóközpontban, valamint az 1956-os Kossuth Lajos téri sortűzre emlékező és a tér történetét és az Országház hűtését-fűtését bemutató kiállítás a két feltárt és erre a célra átalakított korabeli szellőzőalagútban. A második ütemben – az elsővel még párhuzamosan – valósult meg a Wellisch palota homlokzati és tetőidom rekonstrukciója. Ennek az ütemnek a része – bár később történt – a MTESZ-ház bontása és a Szabad György Irodaház felépítése a metróállomás felett, és az a projekt is, amelynek eredményeképpen visszakapta eredeti külsejét – miközben új funkciókat kapott – a Balassi Bálint utcai régi országházi bérház Tisza Lajos Irodaház néven. A program keretében épült át a Vértanúk tere a Nagy Imre-szobor áthelyezésével és ehhez a Jászai Mari tér részleges rekonstrukciójával, valamint a Vértanúk emlékműve újra felállításával), közeledik a végéhez a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye az Alkotmány utca torkolatában, zajlik az Agrárminisztérium és a Kúria rekonstrukciójának tervezése. A kormány a program feladatául szabta a Kossuth téri társasházak homlokzatának felújítását és a Vértanúk terére néző régi MFB-székház teljes homlokzati tetőidom - rekonstrukcióját is. Mindösszesen sok ezer négyzetméternyi fedett és 10 hektárt messze meghaladó fedetlen tér rekonstrukciója, becslésem szerint tízezernél több ember munkájával, több tízmilliárdos költségvetéssel.
Milyen munkafolyamattal indul egy műemléki helyreállítás? Hogyan kell előkészíteni egy ilyen nagyszabású feladatot?
Első lépésben elkészítjük a műemléki értékleltárt, majd ennek alapján – különféle bonyolult egyeztetési folyamatok közbeiktatásával döntik el a szakemberek, mit érdemes helyreállítani az épületen. Ez a kiindulópont. Itt kell a szükséges egyensúlyt megteremteni a funkcionális igények és a műemléki védettségből következő speciális szempontok között.
Ez vonatkozik mind a külső, mind a belső helyreállításra?
Igen. Egy műemlék az egy műemlék: egy helyrajzi számon szerepel a műemléki nyilvántartásban, egységes engedélyezési eljárás vonatkozik rá. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy műemlék épület minden egyes köve, nyílászárója, tetőcserepe in situ érték, helyben védendő. A műemléki értékleltárból az is szétszálazható, hogy egy adott épületből mi az, amihez nem lehet hozzányúlni, és melyek azok az esetleg utólag hozzátoldott, -épített, rárakódott részek, amelyek nem annyira értékesek.
Jellemzően általában mennyi eredeti dokumentáció maradt meg a program által kezelt épületekből?
Többnyire nem sok. Az Országház esete kivételesnek mondható, hiszen az eredeti tervek nagy része megmaradt, az Országház Tervtárában ezek rendelkezésre állnak, sőt, több tízezer oldal értékes információkat tartalmazó különféle bizottsági jegyzőkönyv is. De olyan esettel a saját praxisomban még nem találkoztam, hogy egy műemléki védettséget élvező épület valamennyi eredeti dokumentációja rendelkezésre állt volna. Az Agrárminisztériumról például minimális mennyiségű rajz, terv és dokumentáció maradt meg.
Ilyen esetben nem a meglévő állapotot kell hitelesnek tekinteni?
Nem feltétlenül. Egyrészt egy sor nagyon fontos információ kinyerhető magából az épületből a felmérés, adott esetben roncsolásos vizsgálat során is. A restaurátori vélemény is rengeteg olyan érdekességet tár fel – burkolatok, anyaghasználat, vakolatok, festékek és még sorolhatnám –, amelyből jó közelítéssel következtethetni lehet az eredeti állapotokra. Aztán rengeteg információt lehet összebogarászni a régi fotók elemzésével is. Egy szó mint száz, még akkor sem tapogatózik sötétben a tervező, ha látszólag csak levegőt markol a tervek hiányában. És egyáltalán! Mit értsünk eredeti állapoton? Az a védendő, helyreállítandó állapot, amely a ház átadása pillanatát rögzíti? Mi van azokkal az elemekkel, amelyek az idő során kerültek – maradandó értékeket hordozva – az épületre. Vagy azokkal az elemekkel, amelyeket azért bontottak el, mert utólag derült csak fény a haszontalanságukra vagy a feleslegességükre? Nincsenek sablonok, minden egyes esetben mérlegelni kell, milyen állapot elérése a cél.
A munka melyik eleme bizonyul általában a legbonyolultabbnak?
Nem nagyon lehet ilyen sorrendet felállítani. Például nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a már említett jelenkori funkcionális igények – amelyeket gyakran szabványok és jogszabályok is alátámasztanak – és a műemléki védettségből következő speciális szempontok között. Jelenleg a Kúria épületén dolgozunk, ennek tervezése zajlik. Ha teljes egészében az eredeti térstruktúrát akarnánk helyreállítani, akkor az épület alkalmatlan lenne a mai bírói szervezeti struktúra befogadására. Mindemellett az épület olyan értékeket hordoz, amelyeket minden körülmények között meg kell őrizni, még akkor is, ha ez a gyakorlati használat lehetőségeit korlátozza. Mondok példát is. Az a Lotzfreskóval díszített pazar aulát bizonyosan „használhatóbbá” lehetne tenni, ugyanez igaz az emeleti díszteremre is, de nyilván fel sem vetődhet, hogy ezeknél a tereknél ne az eredeti állapot fenntartását és helyreállítását tűzzük ki célul. Ugyanakkor a hátsó, Vajkay utcára néző traktusban, a mélyföldszinti terekben akkor sem lenne feltétlenül szükséges helyreállítani az eredeti burkolatot, ha pontosan tudnánk, hogy ott milyen anyagokat használtak eredetileg. Az egyik fő nehézség tehát az egyensúly megtalálása. A másik, jellemzően igen problematikus elem a műtárgyak és az ingóságok felkutatása és alkalmasint a visszaszerzése, valamint az épületben történő elhelyezése. Hol van egy kép, egy bútor, amelyről bizonyosan tudjuk, hogy itt és volt? Vissza lehet-e hozni? Vissza kell-e hozni? A harmadik inkább technikainak tűnő kérdés a plasztikai munkák,a szobrok helyreállítása. Az Agrárminisztérium – korábban Földművelési Minisztérium – homlokzatát nagyon sok szobrászati elem díszítette, amelyeket az épületről, egy meglehetősen korai időszakban, a 20. század elején, levettek. A Klösz-féle felvételeken még látszanak. Az ilyen elemeknek a megmintázása és újra-előállítása szokatlanul bonyolult feladatot jelent még akkor is, ha volt már lehetőségünk itt, a Kossuth téren rutint szerezni ebben.
A Kúria épületében az aula és a díszterem funkciója megmarad? Továbbra is nyitott köztér marad? Látogatható lesz?
Szerintem ez nem kérdés, természetesen látogatható marad. A Kúriával kapcsolatban jelenleg a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy hogyan „sámfázzuk be” az épületbe a jelentősen megnőtt bírói szervezetet, ezzel együtt fel sem vetődik, hogy az épület egyes kitüntetett tereit elzárjuk a közönség elől. De például a tetőterében esetleg el lehet helyezni olyan funkciókat, amilyeneket ez az épület még sosem szolgált ki. A funkcióváltásra egyébként jó példa a Steindl Imre Programban létrejött két új országházi tér kialakítása. Az egyik az északi XVII-es udvarban az Országház-történeti kiállítás tere, a másik a déli III-as udvarban frissen kialakított előadóterem. Ezek sohasem léteztek, nyitott udvarok voltak. Azzal, hogy ezeket a sosem használt tereket lefedtük, új lehetőségek is születtek egy műemléki védettségű épületben.
A Szabad György Irodaház nagyobbik belső udvarának idővel két fala is bezöldül majd
Kezdetben csak a Kossuth tér került az iroda látókörébe. Most már a környező utcák is célterületnek számítanak. Tervezik a további terjeszkedést?
Vannak elképzelések. Ahogy már említettem, a korábban a Kossuth Lajos téren állt szobroknak új helyet kellett keresni Siófoktól az Olimpiai parkon át az Orczy kertig. Ennyiben a program túlnyúlik a Kossuth téren és közvetlen környezetén. Hogy milyen további programokba vágunk még bele, az függ egyrészt a kormánytól, másrészt a cég felett tulajdonosi jogokat gyakorló Országgyűlés Hivatalától. Sok minden áll előkészítés alatt. Annyi konkrétumot mindenesetre elmondhatok, hogy három fő irány is kirajzolódik a további fejlesztéseket illetően, és nem is mindegyik érinti a Kossuth tér közvetlen környékét.
Eszerint nincs is tervezett zárása a programnak?
Ezen nem gondolkodunk.
A műemléki rekonstrukciók esetében elég gyakori, hogy a tervező keveri a modernet a hagyományossal. Nem volt igény Önben, hogy erősebb kortárs nyomot hagyjon az épületeken?
Egyrészt nem tekintem úgy, hogy én hagytam volna nyomot bármin is. Az én feladatom az, hogy a döntéshozók és a megvalósítók (tervezők, kivitelezők) közötti kommunikációt biztosítsam, döntéseket kezdeményezzek, illetve nyilván magam is hozzak. Ahol ennek helye volt, ott kortárs elemek jöttek létre: ilyenek a korábban említett új terek az Országházban, a látogatóközpont, minden szempontból 21. századi a Szabad György Irodaház belső kialakítása. Sőt, a Kossuth tér rekonstrukciója maga – a szobroktól eltekintve – kifejezetten kortárs tájépítészeti gesztus volt. Nem kérdés, hogy az épülő Nemzeti Összetartozás Emlékhelye is ízig-vérig kortárs megoldás. A két, most tervezés alatt álló épületben is lesznek ilyen részletek.
Ebben van személyes elköteleződés is?
Nyilván van valamennyi.
Melyik a szíve csücske?
Mindegyik. Mindegyikben benne vagyok, és mindig az éppen aktuális. Most épp a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye.
Számos építészirodával és kivitelezővel dolgoztak együtt. Milyen tapasztalatokat szerzett a hazai szakemberekről, cégekről?
A hazai szakemberekkel az a legnagyobb probléma, hogy kevesen vannak. A szakemberhiány a legutóbbi évek meghatározó tapasztalata. Olyan mértékben felpörgött az építőipar, hogy úgy tapasztalom, mindenki minimum három helyen dolgozik, és így nehéz azt elérni, hogy ez az állapot ne menjen a minőség rovására. Úgy hiszem, hogy eddig sikerült ezt a problémát kiküszöbölnünk, bár időnként csak jelentős konfliktusok árán. Összességében a magyar szakemberek a szó pozitív értelmében mindenre képesek.
Melyik projekt áll a szívéhez a legközelebb?
Nem volt olyan feladat a Steindl-programban, amelyet ne imádtam volna. Van persze egy sajátos dinamikája ezeknek a feladatoknak. Amikor elkészülünk, először csak azt látom, mit kellett volna másképp, jobban, alaposabban csinálni. Amit persze rajtam kívül nem nagyon tenne szóvá senki. Azután lassan újra beleszeretek minden egyes elembe.
Mit és hol csinált volna másképp?
Maradjon ez az én titkom. De ezek inkább csak apróságok: anyaghasználat, felületkezelés, effélék. De összességében elégedett vagyok.
Túl a szimbolikus üzeneteken, mit kap a jelen és a jövő városlakója, látogatója a Steindl-programtól?
Erre a legautentikusabb válasz a következő statisztikai adat lehet. Bár a tervezett országházi látogatóközpont-kapacitást jelentősen a korábbi látogatószám fölé lőttük be, és a kivitelezés során ismét emeltünk ezen a számon, végül kiderült, hogy még ez is kevés lett. A végeredmény a legoptimistább elképzelésnél is sokkal népszerűbb. Hogy mit ad a városnak a Steindl Imre Program? Egy ékkőnek – az Országháznak – ad olyan foglalatot, amely kiemeli annak szépségét.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
