A Hír TV Credo című műsora újév napján mutatott be új riportfilmet a Makovecz-életmű esszenciájaként aposztrofált katedrálisról.

Január 1-én Exkluzív: Megvalósulhat Makovecz Imre grandiózus terve címmel jelent meg a Hír TV oldalán a televízió Credo című műsorát beharangozó írás, ami Makovecz Imre egyik utolsó alkotását, egyben életművének csúcsát, az Apor Vilmos térre tervezett katedrálist mutatta be, „amelynek megvalósulása érdekében egyre többen szállnak síkra”. A civil támogatók mellett legerőteljesebben Nagy Ervin Kossuth-díjas építész, korábban országos főépítész, aki Makovecz munkatársa és barátja volt, tesz a katedrális megvalósulásáért. 

Felső Krisztinavárosi Szent Mihály-templom óriásmodellje a Makovecz Imre életművét bemutató 2014-es kiállításon. Fotó: Balaton József / MTI

Makovecz élete végéig dolgozott egy – Budapest XII. kerületébe elképzelt – merész templom tervén, ami a cikk szerint „sokak szerint égbetörőbb és kifejezőbb”, mint Gaudí Sagrada Famíliája – amire a látványterv alapján egyébként első ránézésre is asszociálunk – és „megjelenik benne a teljes életmű esszenciája”. A katedrálishoz elképzelt kétszáz angyal pedig Melocco Miklós szobrászművész készítheti majd, aki Makovecz Pál – a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke – mellett szintén megszólal a filmben. A korábban tízmilliárd forintra becsült templomépítés szerintük tíz évet venne igénybe.

Az Index megkereste a Hegyvidéki Önkormányzat sajtófőnökét, Arató Zsoltot, aki elmondta: az önkormányzat 2005-ben egy meghívásos tervpályázatot írt ki, melyet a Makovecz Imre által tervezett „Szentek és Kárhozottak Temploma” tervdokumentációja nyert.

„A templom megvalósulását a kerület a kezdetektől támogatta, a területre vonatkozó építési szabályzatot is Makovecz Imre 2005-ös pályázati terve alapján módosította. A jelenlegi híradásokból és a Makovecz-életművet bemutató kiállításról megismert templomtervek a pályázathoz képest nagyszabásúbb épületet mutatnak. Önkormányzatunk ezeket a terveket még nem ismeri, ezért szakmailag még nem tudtuk megvizsgálni, hogy az eredeti helyszín, a buszvégállomás és a bevásárlóközpont által beszűkült tér méltó helyszíne tud-e lenni a templom megvalósításának, valamint, hogy a telken az egyház által 2005 óta végzett fejlesztések akadályozzák-e a tervezett építkezést.” 

Arató Zsolt hozzátette: a Hegyvidéki Önkormányzat továbbra is elkötelezett támogatója a Makovecz Imre által tervezett templom eredeti, vagy más helyszínen történő megvalósításának. 

Nagy kérdés, hogy áll a tervhez a katolikus egyház, amely tíz évvel ezelőtt még elzárkózott az épület megvalósításától, mivel nem vállalta az akkor is már legalább tízmilliárd forintosnak számolt beruházást, már csak azért sem, mert az akkori áron százmilliósra kalkulált éves fenntartási költség is az egyházat terhelte volna – írta akkoriban a Heti Válasz.

Miközben az egyik legnagyobb szabású Makovecz-műről készült riport, december 31-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kiköltözött az egyetem – Lackfi János által Makovecz-féle hungaro-Disneylandnek nevezett – piliscsabai kampuszáról, aminek sorsa továbbra sem ismert.

Makovecz Imre épületei körül igen sűrűn zajlanak az események, mert csak bő két hónapja jelentették be Kaposváron, hogy megépül az organikus építészet egyik legnagyobb hazai mesterének három évtizeddel korábban – eredetileg Hajdúszoboszlóra – tervezett Harangháza.  Makovecz a harangházat az egy speciális alumínium harangot szabadalmaztató Jeney-Oborzil család tiszteletére tervezte, miután tagjaival a sevillai világkiállítás magyar pavilonjának tervezésekor megismerkedett. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Makovecz a kerítésen

Makovecz a kerítésen

Az „ég és föld közötti építészet” – MAKOVECZ IMRE 1935-2011 időszaki kerítéskiállítás a magyar organikus építészet legnagyobb alakja előtt tiszteleg, halálának 10. évfordulója alkalmából. 

Tíz éve hunyt el Makovecz Imre

Tíz éve hunyt el Makovecz Imre

És tízéves az építész szellemi hagyatékát ápoló Makovecz Imre Alapítvány.

Szubjektív Makovecz jegyzetek

Szubjektív Makovecz jegyzetek

Építészeti szótár a makoveczi életmű kulcsfogalmaihoz

Hirdetés