Hegyi ház az Óriás-hegységben

Havazik, és ilyenkor mi lenne szebb a hegyi tájnál? Már a hely neve is mesés – ki ne lenne kíváncsi az óriásokra? Legalábbis biztonságos távolságból... A mar.s architectsMartin Šenberger a hegyvidéki életforma évszázados tradícióit ültette át a mai gyakorlatba úgy, hogy azt a köztudomásúan nagy építőmesteri tudással rendelkező óriások is megirigyelhetnék. 
 


A fával burkolt tömeg masszív, kővel burkolt lábazati szinten áll, a lejtőre merőlegesen. A hagyományos, nyeregtetős, zárt tömeget csak a lejtő fölé kinyúló, ferde támaszokkal gyámolított nagy terasz bontja meg. Az idővel beszürkülő faburkolat ellenáll a legvadabb hegyi viharoknak is, és megőrzi a ház autentikus megjelenését. A fehérre festett tartóoszlopok élénkítik a burkolatot, ahogy a fa öregszik körülöttük, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.

A ház különböző arcát mutatja a magasban vezető út és a hegyi lejtő irányába. Elhelyezkedése követi a helyi hagyományt: távol az úttól, a hegygerinccel párhuzamosan áll a lejtő közepén. Az út felé zárt homlokzatot csak a bejárat fekete doboza és a fölötte, tengelyben kialakított tetőfelépítmény bontja meg. A panoráma felé viszont megnyílik, a kinyúló terasz mögött a homlokzat síkjától visszahúzott, fedett-nyitott verandát alakítottak ki, amely extrém időjárás esetén is kapcsolatot jelenthet a külvilággal. 

A fekete fémlemezzel fedett, egyszerű megjelenésű ház minden kényelmet biztosít, amire a zord körülmények között szükség lehet. Az alaprajz logikus, megfelelő méretű bejárati terek, gardróbbal, kamrákkal, amik biztosítják a „csöpögésmentes” bejárást a lakóterekbe. A lépcsőház a lakóterektől szeparált, lefelé a wellness, felfelé a hálóhelyiségek találhatók. A nappali terület tágas és összefüggő, kapcsolatban áll a verandával, és azon túl a nagyszabású terasszal, amely szinte kilátóként funkcionál a lenyűgöző tájban.
 

Stúdió: mar.s architects
Építész: Martin Šenberger | Web | Facebook Instagram
Munkatárs: Václav Kastner
Projekt helyszíne: Dolní Malá Úpa 138, Cseh Köztársaság
Befejezés éve: 2022
Beépített terület: 154 m²
Bruttó alapterület: 402 m²
Hasznos alapterület: 292 m²
Fotós: BoysPlayNice

 

Forrás: Linka

 

További rajzok és képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nyomós oka van, hogy furfangos törésponttal látták el ezt a budaörsi családi házat

Nyomós oka van, hogy furfangos törésponttal látták el ezt a budaörsi családi házat

A ház felső szintjére érve feltárulkozik előttünk az épület aduásza, a Kő-hegyre komponált kilátás. Erről szóló írásunk a 150-es, 2019/2-es lapszámunkból közöljük.

Vöröskő és fehér cserép: a vitorlás hajók is megihlették a Nanavízió új munkáját

Vöröskő és fehér cserép: a vitorlás hajók is megihlették a Nanavízió új munkáját

A révfülöpi családi ház koncepciójának egyik legfontosabb elemeként azt tűzték ki, hogy a beeső fények a különböző napszakokban izgalmas hatást keltsenek. Erről szóló cikkünket a 195-ös, 2024/7-es lapszámból közöljük.

Emília-ház: ahol egyből megfog a lenyűgöző, égetett fa homlokzat

Emília-ház: ahol egyből megfog a lenyűgöző, égetett fa homlokzat

Erős karakterrel rendelkezik ez a diósdi családi ház, amelynek tervezésekor a környezeti lábnyom csökkentése is fókuszban volt. Erről szóló írásunkat a 194-es, 2024/6-os lapszámunkból közöljük.

Hirdetés