A városlakók maguk is gyárthatnak burkolótéglát a projekthez.

Gent designmúzeuma 1993 óta várja, hogy egy új épületszárnnyal váljon teljessé a három, különböző korú épületrészből álló együttes. A várva várt bővítés 2024-re megvalósul, és nem is akárhogy: a homlokzatot burkoló téglát a város építési hulladékaiból fogják gyártani. 
 

 

A körforgásos gazdaság jegyében született kísérleti projekt abból a megfontolásból született, hogy a karbonkibocsátás jelentős, szám szerint 39%-át az építőipar okozza, ebből az építőanyagok és az építési folyamatok 11%-ért felelősek. Ezt mérséklendő számtalan fenntarthatóságra irányuló törekvés jelent meg az utóbbi időben az építészetben, ezek egyike a londoni székhelyű Carmody Groarke, a BC Materials és a Local Works Studio, valamint a TRANS architects által kidolgozott újítás.

 

 

A Design Museum Gent új szárnya vázszerkezetének burkolására kifejlesztett tégla 63%-ban újrahasznosított építőipari hulladékból – többek között őrölt betonból, illetve helyben összegyűlt építési üvegből – készül. További előnye, hogy nem égetik, szabad levegőn karbonizálódik, a így a kerámiatéglákhoz képest energiát takarítanak meg az előállítása során is. Hatvan éves életciklusra vetítve az égetett tégla falazóelemekhez képest a Gent Waste Bricknek harmadannyi a karbontartalma

 

 

A kutatást a körforgásos gazdaság iránt elkötelezett Circular Flanders belga szervezet támogatta. Azáltal, hogy az új anyag megjelenik egy városi létesítmény felületén, közvetlenül megtapasztalhatóvá válik a városlakók számára, mit jelent a körforgásos gazdaság, saját szemükkel győződhetnek meg az újrahasznosított anyag esztétikájáról, sőt, ha akarnak, maguk is részt vehetnek a készítés gyakorlatában.

Azzal, hogy ki-ki a saját városában, a saját tégláját helyezheti el az épülő új múzeumi szárny falába, erős érzelmi kötődés alakulhat ki az újrahasznosítás elvont fogalmához.

 

Az új múzeumi szárny mottója amúgy is a nyitottság: ingyenes kiállításoknak helyet adó térrel, városi szolgáltatásokkal, foglalkoztató terekkel és kényelmi létesítményekkel csalogatja be a látogatókat. A bővítés összeköti az eddig szeparált három épületrészt, a közlekedés racionalizálásával a régi szárnyakban jelentős kiállítási terület szabadul majd fel.

A DING (Design in Gent) névre keresztelt épületrész kortárs esztétikája, praktikus kialakítása, fenntarthatóságot hangsúlyozó szemlélete és az általa kínált lehetőségek igazi városi nappalivá avatják az épületet, új életet adva a historikus és a huszadik századi épületrészeknek is.

 

Azzal, hogy a Design Museum Gent bővítéséhez újrahasznosított építési hulladékból gyártunk burkolótéglát, nem a könnyebbik utat választottuk. hanem olyat, amely környezettudatos, innovatív és izgalmasan vonzó megjelenésű – mondja Sami Schepen kulturális tanácsos, a sogent – a projektet részben finanszírozó, Gent városával együttműködő fejlesztési cég – elnöke.

A genti kísérlet egy apró lépés a körforgásos gazdaság megteremtéséhez vezető úton, de sok ilyen elszigetelt próbálkozás együtt megteremtheti egy egészségesebb működés alapjait.

 

 

Forrás: ICON

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Városi hulladékból épül Gent deisgnmúzeumának új szárnya

Városi hulladékból épül Gent deisgnmúzeumának új szárnya

A városlakók maguk is gyárthatnak burkolótéglát a projekthez.

Élmény az Adrenalin Spirálban

Élmény az Adrenalin Spirálban

Nyeső Enikő diplomamunkájában a stressz kezelésének két útját is megvizsgálta.

Hirdetés