A Műcsarnokban kiállított projektekre vagy épületekre 1500-an szavaztak.

A közönségdíjak átadásával zárult a II. Építészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. A kiállítás főkurátora Szegő György építész, iparművész, a Műcsarnok művészeti vezetője volt. A szalonon több mint 20 ezer néző fordult meg, a látogatók közül 1500-an szavaztak a leginkább tetsző kiállított projektre vagy épületre.

A közönség szavazatai alapján az Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont tervéért Ferencz Marcel és csapata, a Napur Architect Építészeti Iroda; a Fény architektúra projekt létrehozásáért Botzheim Bálint és Mátrai Péter közreműködésével Böröcz Sándor, a Lisys-Projekt munkatársa; valamint a Hubertus-kápolna projektért Tátrai Ádám, Köninger Szilárd és Stein Júlia, a CAN architects csapata kapta az elismerést.

A Műcsarnok összegzése szerint a II. Építészeti Nemzeti Szalonon a kimagasló hazai építészeti eredmények bemutatása mellett nagy hangsúlyt kapott az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás.

A Fény architectúra kiállítás - Fotó: Műcsarnok

Önálló tematikus egységként jelent meg a közösségépítés és az építészetben megfogalmazott szolidaritás. Külön blokkban mutatták be a mára legendává lett Miskolci Építészeti Műhely (1977-1990) tervezőinek munkásságát, a csoport létrejöttétől egészen a jelenkorig.

A Műcsarnok apszisában berendezett szekció a 20. századi magyar építészet történetének egyik legjelentősebb innovatív alkotója, a 60 éve elhunyt Medgyaszay István (1877-1959) modern építészete előtt tisztelgett. A következő nemzedékek életére, annak építészeti terére koncentrált A jövő körvonalai címet viselő egység. A Szalon egyik oldaltermében egymást követte a Hello Wood interaktív installációja, amely az építészeti gondolkodásban való részvételre ösztönözte a látogatókat és a Fény architektúra címet viselő kiállításrész, amely az anyagtalan fény segítségével teremtette meg a térélményt. Ezzel az installációval a Bauhaus centenáriumán az összművészeti iskola korszakos fénykísérleteire is emlékeztek a szervezők.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közös tér

Közös tér

2022. április 9., szombat 13 órától látogatható a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban, amelynek installációját a Hetedik Műterem tervezte.

Művészek a kamera fókuszában

Művészek a kamera fókuszában

A Műcsarnok kiállítása a Római Magyar Akadémián.

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

A Műcsarnokban kiállított projektekre vagy épületekre 1500-an szavaztak.

Hirdetés