Ilyen, amikor a kortárs művészet ipari műemlékbe költözik

Egy indusztriális negyedben alakították ki Ostravában a PLATO Kortárs Művészeti Galériát. Erről szóló írásunkat a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Palkó György
• Olvasási idő: …

A Velencei Karta (Charta) 60. évfordulója van most, 2024-ben. Arról a kartáról van szó, amire valamiért még ennyi év után is úgy hivatkoznak sokan, mint a műemlékvédelmünk követendő dogmájára – teszik ezt úgy, hogy közben a megfogalmazói is beismerték elkészülte után: valójában túlságosan általános mondatokban fogalmaz ahhoz, hogy minden esetben követhető lehessen iránymutatása. Dogmák helyett maga az 1960-as években megszilárduló (egyik) olasz műemléki reform, azaz a „restauro critico” viszont örök érvényű tudott maradni még ennyi év után is.

A restauro critico-conservativo ahelyett, hogy egy szabályt fektetne le arról, hogy miként is kell régi épületek felújításához hozzáállni, inkább az épület alapos kritikai vizsgálatára invitál. Mi az épület korszaka? Milyen állapotban van pontosan? Milyen részei hiányoznak? Hogyan tudna edukálni a rekonstrukciója, milyen történeti vagy kollektív emlékezetbéli értéke van? Ezek alapos megismerésével kiderül, hogy más-más gyakorlatokat, más-más fajta felújítást fog igényelni minden egyes épület.

A Velencei Karta ezzel szemben minden egyes történeti műemlékhez való hozzátételt úgy képzelt el, hogy látványos megkülönböztetéssel, modern anyagokkal és új szerkezeti megoldással jelezze – kortárs kiegészítésről van szó. Az 1960-as és 1970-es években ekkor születtek a Salamon-toronyhoz hasonló esetek, melyek a saját korszellemükben, a vasbeton kísérletezésének időszakában érthető lépések voltak. A baj azzal van, ha valaki ugyanezt 60 év elteltével is még jó ötletnek tartja. Maga az elv fejlettebb változatai, okosabb szerkezeti és anyaghasználatai azonban nem biztos, hogy ördögtől valóak lennének. Ilyen például ez a csehországi projekt is, mely jól mutatja, hogy egy kaptafa helyett minden műemléken más működhet. Nem minden ilyen szép, 19. századi ipari épülettel kell hasonlót tenni, de itt, az indusztriális negyedeket frissen revitalizáló Ostravában, ennél a konkrét emléknél – ez igenis egy élvezetes építészeti tett lett.

Lengyelország egyik legtehetségesebb építésze, a világhírnévnek örvendő Robert Konieczny által megálmodott PLATO művészeti galéria tipikusan a Velencei Karta követe a látványában konfrontatív kiegészítéseivel, de forgópaneljei és az eredeti homlokzati motívumok lekövetése által egy kreatív, a műemléki részek védelme miatt pedig még szakmaibb lépésről is van szó. Az elegáns ipari épület vágóhídként funkcionált valaha, később a megváltozott technikai igények miatt nagyobb ipari nyílásokat eszközöltek felületén. Ezeket Konieczny megtartotta, ahogy a védett, mélysötét téglahomlokzatot is, viszont minden új „betapasztás” mikrocement burkolatú, látványosan a téglától elütő színnel született.

Ezeken a foltozásokon textúra nélkül látjuk a történeti épület plasztikáját is visszaköszönni. Utóbbi fogás egészen bevett napjainkban, a párizsi Hotel Fouquet Barrére óta többen játszanak ezzel az ötlettel, például a Honvéd Főparancsnokság mögötti volt minisztériumi tömb helyére is hasonló, ám „pixelesebb” megoldást tervezett a 3h építésziroda, azt a tervet azonban a megbízó végül elvetette.

A komplexum egyik szárnya elpusztult, ezt szintén mikrocement külső burkolattal építették újjá, leomlott tégláit pedig felhasználták a megmaradt eredeti homlokzatok kipótlásaihoz. A vágóhíd belső tereit régen higiéniai okokból meszelték fehérre, a kiállítóterek pedig így most is, speciális mészvakolattal maradtak ilyen vakító árnyalatúak, már csak a white cube rendeltetés miatt is. Az új forgóajtók ötletes gag-ek, de a kiállítások alkalmával is rendszeresen használják ki vele a kint és bent összemosódását, egyes művészek direkt játszanak a tér ezen adottságával.

Ezek a kültéri kapcsolatok ráadásul szintén fontosak a környező park szempontjából, amely korábbi borzalmas állapota után most folyamatosan szépül a környező lakóházak, lakónegyedek örömére, ahonnan egyébként több önkéntes érkezik összefogással, hogy gondozzák, szépítsék e zöldet. Denisa Tomášková tájépítész ezen felül tudatosan is elrendezte a területen a réteket, sétányokat és egy biotópot is. Az itt kialakult jelen kertje nevezetű kültéri kialakítás tulajdonképpen a PLATO egész művészeti programjának a szerves eleme.

További képek a cikk végén található galériában!