A Budavári Palotanegyed szívében, újjáépített Főőrség május 14-én megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

A Nemzeti Hauszmann Programban újjászületett csodálatos épületben a kultúra, a történelem és a gasztronómia találkozik. A századfordulón Hauszmann Alajos tervezte impozáns Főőrség a második világháborúban megsérült, helyreállítás helyett azonban ideológiai okokból 1971-ben a földig rombolták. A gyönyörű épületet eredeti tervek és archív fotók alapján korhű homlokzattal, de új funkciókkal építettük újjá.

Az újjászületett Főőrség épületében az emeleten egy hiánypótló kiállítás nyílt. A több mint ötszáz, javarészt most először megtekinthető festmény, litográfia és archív fotó a magyar testőrségek 260 éves történetét mutatja be, számos érdekes tárgyi dokumentummal. A Pálffy Lipót és Esterházy Miklós grófokról, a Magyar Nemes Testőrség első és második kapitányairól elnevezett különleges atmoszférájú termekben kávé vagy frissítő mellett a magyar történelem ízeibe is belekóstolhatunk – olvasható a Főőrség honlapján.

A Royal Guard Cafe egy 100 fő befogadására alkalmas, századfordulós kávéház hangulatú térként nyílt meg, és saját konyhával rendelkezik. A kávéház leválasztható részét képzi az Esterházy terem, valamint a felújított Mátyás kútra néző 40 fős terasz is.

A járványügyi intézkedések enyhítését követően most az első időszakban a Royal Guard Cafe hétvégi nyitvatartással és szűkített étlappal várja a látogatókat minden péntek, szombat és vasárnap, délelőtt 11 órától 18 óráig. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megkezdődött Görgei Artúr lovasszobrának és a Fehérvári rondellának a rekonstrukciója

Megkezdődött Görgei Artúr lovasszobrának és a Fehérvári rondellának a rekonstrukciója

Az alkotást daruval szállították el a budai Várból.

Ilyen lett a Royal Guard Cafe a Budavári Palota újjászületett Főőrség épületében

Ilyen lett a Royal Guard Cafe a Budavári Palota újjászületett Főőrség épületében

A Budavári Palotanegyed szívében, újjáépített Főőrség május 14-én megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

Már építik az ország legnagyobb Zsolnay kandallóját a Budavári Palotában

Már építik az ország legnagyobb Zsolnay kandallóját a Budavári Palotában

A palota elsőként rekonstruált történelmi tere, a Szent István-terem az államalapítás ünnepétől lesz látható.

Hirdetés