A Nemzeti Hauszmann Program a Facebook-oldalán mutatta be a látványterveket.

A Nemzeti Hauszmann Program a Facebook-oldalán mutatta be a látványterveket az újjászülető József főhercegi palota csodálatos belső tereiről. 

József főherceg palotája Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek tervei alapján, az egykori Teleki palota átépítésével készült el 1906-ban. A Szent György téren állt gyönyörű épület is megsérült a második világháborúban, de helyreállítás helyett előbb elhanyagolták, majd 1968-ban felrobbantották. Helye azóta is romterületként, funkció nélkül éktelenkedik az ország történelmi főterén. 

A József főhercegi palota díszlépcsőháza 1940 körül  Kép: Schöffer fotó BTM, Kiscelli Múzeum, fényképtár

A József főhercegi palota romos díszlépcsőháza 1948-ban   Kép: MTI fotótára, FMAFI

Az újjászülető József főhercegi palota díszlépcsőházának látványterve.

A Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Programban még idén megkezdik a József főhercegi palota újjáépítését az eredeti terveknek megfelelően. A külső homlokzat mellett a palota főbejárata mögötti pompás, üvegtetejű díszlépcsőházat is korhűen rekonstruálják, amely újra felvezet majd a két emelet magasságú díszterembe. 

A József főhercegi palota I. emeleti táncterme, 1914  Kép: Lorenz Antal fotója, Az Érdekes Ujság, 1914Korhűen rekonstruálják majd az újjászülető József főhercegi palota két emelet magasságú dísztermét is.

Az újjászülető palota rendezvényeknek is otthont ad majd, visszaállított reprezentatív tereit és neoreneszánsz kertjét a nagyközönség is látogathatja a jövőben.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Képgaléira a rekonstruált budavári Lovardáról

Képgaléira a rekonstruált budavári Lovardáról

Elkészült a Stöckl-lépcső és a Csikós-udvar nagy részének rekonstrukciója is, a hétvégén megnyílik a közönség előtt.

Egy historizáló enteriőr 1:1-es modellje

Egy historizáló enteriőr 1:1-es modellje

A  rekonstruált Szent István terem múltja és jelene

Visegrád már készül a királytalálkozó 700. évfordulójára

Visegrád már készül a királytalálkozó 700. évfordulójára

2035-re, a visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára megújul a visegrádi vár és környezete.

Hirdetés