Lakossági egyeztetéssel.

A Fővárosi Önkormányzat minden lehetséges alternatívát megvizsgáló szakmai tervezést és társadalmi egyeztetést indított az észak-budapesti térség közlekedési hálózatának, ezen belül az Aquincumi hídnak a jövőjéről – írja a BKK. A kérdőív célja, hogy a tervezők megismerhessék az érintett lakosság mindennapos közlekedési igényeit, problémáit, a várható konfliktuspontokat, amelyeket a tervezés során kezelni szükséges ahhoz, hogy a könnyebb közlekedés és a nyugodt, élhető városi környezet igényei egyszerre érvényesüljenek. 

Az Aquincumi híd látványterve

Évtizedek óta szerepel Budapest fejlesztési és szabályozási terveiben egy új északi híd építése Aquincumnál, a Pók utca és a Váci út között. Ezen a vonalon az Újpesti vasúti hídon (Északi összekötő vasúti híd) jelenleg is van vasúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolat a Duna két partja között. Ugyanakkor gépjárművel és közösségi közlekedéssel csak nagy kerülővel lehet elérni az Árpád híd és a Megyeri híd közötti Duna-parti területeket.

Egy új híd nemcsak az itt közlekedők életét könnyítené meg, hanem a felesleges kerülők megszüntetésével lehetőséget teremtene arra is, hogy további forgalomcsillapító intézkedések mellett csökkenthető legyen a most leginkább túlterhelt területek és egyben a város egészének forgalma, zaj- és légszennyezése.

A Fővárosi Önkormányzat vezetése elkötelezett a fenntartható közlekedésfejlesztés mellett, ezért fontosnak tartja, hogy a híd és kapcsolódó úthálózata ne terhelje indokolatlan mértékben a közvetlenül érintett lakókörnyezetet, és a kapacitások növelése által ne generáljon nagyobb autóforgalmat Budapest egészében sem. Ezért a korábbi tervek leporolása helyett szinte nulláról kell elindítani a gondolkodást arról, hogy milyen közlekedésfejlesztési megoldással lehetne egyszerre javítani a leginkább érintett területen élők életminőségét és egyben a város egészének közlekedését.

A budapestiek igényeinek megfelelő tervek készülhetnek

Egy 2017-es kormányhatározat nyomán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindította az Aquincumi híd megvalósíthatósági tanulmányának készítését. A megvalósíthatósági tanulmány és az első lakossági kérdőív arra keresi a választ, hogy milyen közlekedési kapcsolatok fejlesztésére van szükség. A fejlesztés célja, hogy a térségben lakók könnyebben, a kerülőutak csökkentésével elérjék a számukra fontos úticélokat, ugyanakkor a gépjárműforgalomból adódó terhelés ne haladja meg a híd által nyújtott előnyöket.
 
A tervezéshez a budapestiek véleményére is kíváncsi a Fővárosi Önkormányzat. A kérdőív célja, hogy a tervezők megismerhessék az érintett lakosság mindennapos közlekedési igényeit, problémáit és a várható konfliktuspontokat. A tervezés során ezeket elengedhetetlen kezelni ahhoz, hogy a könnyebb közlekedés és a nyugodt, élhető városi környezet igényei egyszerre érvényesüljenek.
 
A fenti célkitűzések és a lakossági igények megismerésével a BKK által megbízott tervező több változatban is megvizsgálja a híd és a kapcsolódó közlekedési hálózat várható hatásait, amelynek az eredményeit a lakosság a későbbiekben ismét véleményezheti.

A tervezés további alakulásáról és a részvételi folyamatról további részletek ezen az oldalon találhatók.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Néprajzi Múzeum koncepciójára a Grand Canyon is hatott

A Néprajzi Múzeum koncepciójára a Grand Canyon is hatott

Elérte legmagasabb pontját, ősszel szerkezetkész lesz a Néprajzi Múzeum.

100 szóban Budapest – idén is indul történetíró pályázat

100 szóban Budapest – idén is indul történetíró pályázat

A legjobb 12 történethez kortárs grafikusok készítenek majd illusztrációkat.

Felhőkarcolót állított Budapest szívébe egy algoritmus

Felhőkarcolót állított Budapest szívébe egy algoritmus

Másodpercek alatt végtelen számú teljesen különböző változatot hoz létre az ANTitecture algoritmusa. 

Hirdetés