Inspirációkból szőve

Nyaraló Tihanyban.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hatalmas élmény egy olyan építészeti alkotást látni, ami a tervezői pályán megszerezhető tapasztalat, benyomások, inspirációk szövedékéből nyert végleges formát. Amit úgy olvas az ember, mintha az építész éveket és tereket ölelő tekintetét kapná kölcsön. Vannak házak, amelyekben az az élményanyag tárul fel, amit az alkotó évek, évtizedek alatt épített be tervezői tudatvilágába. Bara Ákos építész, belsőépítész Tihanyba tervezett nyaralója ilyen építészeti emlékekből szintetizált ház, ami a gyermekkortól a kiteljesedett tervezői oeuvre rendkívül sok színét és rétegét képes bemutatni. Cikkünk az OCTOGON magazin 170-es (2021/6-os) lapszámából.
 

A tervező egész eddigi élete szorosan kötődik a Balatonhoz. Gyerekként versenyszerűen vitorlázott, családja lényegében minden idejét a tónál tölti. Invitálására egy szűk utcán keresztül érkezünk a házhoz. Az utcácska, ahol több fontos irodalmár nyaralója állt egykoron, Tihanyban egy távolról sem szokatlan meredekségű lejtős telek felső szintvonalán fut. Mint később kiderül, ez a vendégek érkezési iránya, ahová a hármas nyaraló-kompozíció remek balatoni panorámát nyújtó vendégháza épült. „A balatoni panoráma a vendégeknek jár” – tudjuk meg a tervezőtől. A lejtő alján lévő háromszintes családi nyaralóban lakó tulajdonosok nem a panorámáért töltik itt az egész szezont, sőt mostanság az egész évet. Félreértés, pontosabban egy újdonat forszírozta divat, hogy a telek legmagasabb pontján kell felépülnie a nyaralóknak, még akkor is, ha ez hatalmas földmunkát von maga után.

Bara Ákos személyes értékrendjében a Balaton nem vizuális entitás, nem képeslap-motívum, nem háttér. Noha a tihanyi nyaraló főépületének tetőteraszáról, erkélyéről ugyancsak látható a fák koronája között a Balaton, álláspontja szerint a partközeli épületeknek a vízzel, a kikötővel, a parti élettel, a balatoni városok szövetével szervesen, szorosan kell összekapcsolódniuk. Itt a telek panorámás tetején a vendégek laknak, akik akár ágyból is csodálhatják a víztükröt. A tulajdonosok a lejtő parthoz közelebbi, alsó végén. Ez nem pusztán adottsága az eredeti telepítésnek, hanem a lényegi tulajdonsága. A vendégház azonban nem pusztán elhelyezkedésében figyelemreméltó. Itt érkezünk el ugyanis ahhoz a ponthoz, ahol az építészeti inspirációk, intuíciók szövedékében történő utazásunk elkezdődik. Ebben az apró nyaralóházban viszontlátjuk ugyanis a hatvanas, hetvenes években épült „kádári” nyaralótelepek lapos tetős morfológiáját. Noha a belsőépítészeti karaktere egy újabb inspirációs réteg alapján akár egy ötcsillagos hotel apartmanja is lehetne, a ház megjelenése a balatoni közép- és későmodern kor építészetét idézi.
 

Bara Ákos építész, belsőépítész Tihanyba tervezett nyaralója olyan építészeti emlékekből szintetizált ház, ami a gyermekkortól a kiteljesedett tervezői oeuvre rendkívül sok színét és rétegét képes bemutatni.

Miközben a szépen alakított, gyakori fűnyírást nem igénylő, méhlegelős, vadvirágos kerten ereszkedünk le a meredély és a családi nyaraló határolta medencés teraszhoz, azt is megtudhatjuk az építésztől, hogy a háromszintes főépület eredetileg ugyancsak a hatvanas években épült: annak a korszaknak az építészeti, szerkezeti és kivitelezési jegyeit őrzi, mint az újonnan épített vendégháznál látott karakterisztika. Ráadásul Bara itt mutat rá a korszak nyaralóépítészetében máig tetten érhető varázserőforrására:

„Mivel a nyaralókat nem kellett a téliesítés szerkezeti és gépészeti elemeivel megterhelni – pl. hőhídmentes csomópontokat beépíteni –, a hatvanas-hetvenes években tervező építészek sokkal merészebben szerkesztve, sokkal könnyedebb szerkezetekkel operálhattak.”

Időnként lehetetlen alaprajzokkal ugyan, de remek mérnöki gondolatok fejeződtek ki a korszak nyaralóiban. Ez az építészeti kincsestár napjaink tervezőinek kezében is a cikkben sokat emlegetett inspiráció kiindulópontja lehet. Hasonló logika mentén épült fel Tomay Tamás káptalanfürdői saját nyaralója [lásd Mi lett volna, ha? – Nyaraló Káptalanfüreden, Octogon 2013/5., 107. szám – a szerk.] is. Valóban! Miközben az északi part és Tihany környékének építészeti értékszerkezetében a kritikai regionalizmus gondolatköréből érkező építészeti alkotásokat tartjuk az utóbbi időben fontosnak szakmai szempontból, a háború utáni épületek értékeinek felfedezése várat még magára [ritka kivétel Bánfalvi Koppány hegymagasi, „címlapos” nyaralója, lásd: A modernizmus diszkrét bája, 2021/2., 166. szám – a szerk.]. Például ennek a tihanyi nyaralónak a szomszédságában lévő, egyébként nádfedeles, vasbeton (!) szerkezetű borozó is olyan kisugárzással bír a mában, ami megérdemelné a szakma figyelmét, és természetesen százával találunk még közép- és későmodern kincseket a tónál, mint ahogyan ezt Wettstein Domonkos kitűnő BME-s doktori kutatói munkája látványosan bizonyítja [lásd: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929–1979)]. A korszak balatoni építészetének nyelvi elemeiről, ha tetszik, DNS-éről van itt szó, amit itt Tihanyban remek érzékkel ír tovább az építész, belsőépítész.

A vizuális és téri gazdagságnak a kerete egy átépített régi nyaraló, illetve a tervező pályáján megalkotott éttermekből, lakásokból, hotelekből, családi házakból kinyerhető szemlélet modern nyaralóvá formált esszenciája.

A tihanyi nyaraló esetében ilyen építészeti nyelvi elemek a belső tartószerkezeti váz megőrzésével, megerősítésével létrejövő tágas, összefolyó téri helyzeteket eredményező terasz-nappali-étkező-erkély egység, a szinteltolásokból, lelépcsőzésekből kialakuló hálószobaszint-pozíció, a lapos tetőre épített napozóterasz és önmagában a lépcsők és födémáttörések belső teret szervező pozicionálása. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindezek eredője a sokszor lesajnált, lebontott közép-modern nyaraló. Ebben a házban a ma már beszerezhető és jegyzett designerek által tervezett bútorokkal, kiegészítőkkel, dekorációs elemekkel, burkolatokkal, világítással, illetve a ma már kivitelezhető legkifinomultabb látszóbeton-, padlóburkoló-, árnyékoló-, nyílászáró-elemekkel lenyűgöző összhatás jött létre. Ennek a vizuális és téri gazdagságnak a kerete egy átépített régi nyaraló tehát, illetve a tervező pályáján megalkotott éttermekből, lakásokból, hotelekből, családi házakból kinyerhető szemlélet modern nyaralóvá formált esszenciája.

Rétegről rétegre, szálról szálra haladunk ennek a szőttesnek az anyagába, hogy a háztól visszanézve megértsük az 1) „vendégház”, a 2) „wellness kabinos medencés terasz, illetve étkező terasz”, a 3) „háromszintes és tetőteraszos családi nyaraló” tagolását, amiben nem a téri hierarchia dominál, hanem az inspirált tervezői tudatosság. Figyelemreméltó, ahogyan a tervező feldolgozza a háború utáni amerikai progresszív építészet, az úgynevezett „desert modernism” egyes elemeit a medenceszint alatti „étkező” terasz megformálásánál. Bara Ákos több projekten is dolgozott Amerikában, ami hitelessé teszi ezt az „idézetet”. Itt a szellemi horizont térben is kitágul, ráadásul rendkívül látványosan találnak helyet a tulajdonos kaktuszgyűjteményének (!) egyedei. Hely, idő és tér dimenziói összeérnek egy újabb rétegben.
 

Bejárásunk során azt is megtudjuk, hogy mindez csak azért épülhetett meg ebben a minőségben, mert a tervező nagyságrendekkel több időt tölthetett a kivitelezés irányításával, mint amennyi időt egy átlagos építkezésen eltölt az építész. Ezt a képet az is árnyalja, hogy a kivitelezés korai szakaszában „elvérzett” a generálkivitelező, így az építészre a szakági kivitelezők megtalálásával, irányításával nagyságrendileg nagyobb kihívás hárult. Két látványos, az írásunk megértése szempontjából kiemelkedően fontos építészeti elem elemzésével még adósok vagyunk. Ezek közül az egyik a lapostetőt övező, illetve a garázsbejárat előtti kerítésen látható rácsozat mintázata, amit a tihanyi öregkikötőben található Idegenforgalmi és postahivatalnál (Bérczes István és Szittya Béla, 1962) felfedezett egyedi csatornafedelek mintázatának elemeiből szerkesztett ki a tervező, grafikus bevonásával.

A másik fontos építészeti elem az inspirációs olvasatot erősíti tovább. A főépület harmadik szintjének merészen előreugró előtetejénél újabb tér–idő-horizont olvad össze. Ez ugyanis a két háború közötti modernizmus nyaralóépítészete előtti főhajtás: Kozma Lajos saját, 1934-35-ben épült, Lupa szigeti nyaralóját idézi meg Bara Ákos, amit az üveglencsés átvilágítókkal még inkább a két háború közötti időszak karakteréhez köt. Föntről, egyfajta koreografált útvonalon végighaladva, rétegről rétegre, korokon, stílusokon, az inspirációs forrásokon át érkezünk meg a parton végigfutó panorámaúttal párhuzamos első utcához. Egyfajta beavatás ez a szerzői építészet világába, ami egyszerre személyes és univerzális.

Még több fotó a galériában!