A KOSTAL német multinacionális vállalat átadta új stratégiai központját Budapesten.

A német családi tulajdonban lévő KOSTAL Csoport megnyitotta új, fenntartható zászlóshajóját Budapesten, új módját hozva a munkavégzésnek a KOSTAL Család életébe. Az üzleti szolgáltató központ a vállalat teljes tevékenységének és globális fenntarthatósági törekvéseinek bázisaként szolgál majd, ami az iroda kialakításában és tervezésében is tükröződik.
 

Az elsősorban autóipari beszállítóként ismert, négy kontinens 21 országában jelen lévő, mindig is a technológiai újításokra összpontosító német multinacionális családi vállalat úgy döntött, hogy új fejezetet nyit üzleti életében, és belső struktúrák és folyamatok innovációjába kezd. Ennek eredményeként a globális üzleti szolgáltatások új központja megnyitotta kapuit a KOSTAL-csoport legújabb tagjai előtt.  

„Ahhoz, hogy továbbra is a technológiai újításokra és az ügyfélközpontúságra törekedhessünk, szükséges és logikus lépés az adminisztratív tevékenységeink egyes részeinek összevonása. Véleményünk szerint a magasan képzett, hozzáértő munkatársak magas aránya miatt Budapest a legkiválóbb helyszín üzleti szolgáltatásainkhoz" – jelentette ki Andreas Kostal az ünnepélyes irodanyitó ünnepségen tartott nyitóbeszédében. 

Andreas Kostal

Joó István a HIPA vezérigazgatója kiemelte a KOSTAL új irodájának gazdasági jelentőségét.

„A mintegy hetvenezer, nagy többségben magasan képzett munkavállalót foglalkoztató üzleti szolgáltató központ (BSC) ágazat a magyar gazdaság egyik dinamikusan növekvő szegmense. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 103 vonatkozó projekt megvalósulásában működött közre 2014 és 2022 között, amelynek eredményeképp 19 ezer munkahely jött létre. A KOSTAL új globális üzleti szolgáltató központja nagyszerűen illeszkedik Magyarország azon stratégiai célkitűzésébe, amely magas hozzáadott értékű beruházások támogatását részesíti előnyben. Hazánk mára a kelet-közép-európai régió egyik vezető nemzetközi központjává vált a BSC szektorban, és minden adott ahhoz, hogy továbbra is vonzó befektetői célpont maradjon. Képesek vagyunk ugyanis folyamatosan új beruházásokat hozni Magyarországra, valamint hosszú távon is bevonzani és megtartani a tehetségeket” – mondta. 

 


A KOSTAL Business Services nem csupán egy iroda, és nem is egy telephely. Ez egy új módja a munkavégzésnek”  – hangsúlyozta Csucska Péter a KOSTAL Global Business Services ügyvezető igazgatója az irodai kultúrával kapcsolatban. „Irodánkban a munka teljesen rugalmas. Senki sem kényszerül arra, hogy hetente akárhány napra is bejöjjön az irodába – hacsak nem szeretne.” 

 


A rugalmasság az iroda designban is megmutatkozik. Senkinek sincs dedikált íróasztala – de mindenki választhat féltucatnyi lehetőség közül, hogy az adott napon hogyan szeretne dolgozni: ülve, állva, együttműködve, ötleteléssel, megbeszéléssel – vagy élvezheti a csendet és a nyugalmat a telefonfülkékben, illetve a csendes zónában. Továbbá a HR-csapaton kívül senkinek sincs külön irodája, így az igazgatók, vezetők és csoportvezetők közel maradhatnak a csapatukhoz, és számos, a legmodernebb technológiával felszerelt tárgyalóterem közül választhatnak, hibrid megbeszéléseikhez.

 


Kiss Ida, a DVM group belsőépítész tervező és fit-out kivitelező cég tervezési osztály vezetője a következőképp nyilatkozott az iroda tervezési folyamatáról: „A KOSTAL-al való együttműködésünk során a legfontosabb vezérelv az volt, hogy olyan belső teret hozzunk létre, amely hűen tükrözi a vállalat alapvető értékeit és stratégiai céljait: családbarát, emberközpontú és együttműködő. A fenntarthatóság szintén kulcselem volt a tervezés során, melynek látványos elemei a saláta termelő tornyok, a sok növény és a természetes anyagok. Olyan vonzó tereket hoztunk létre, ahol a kollégák otthonosan érezhetik magukat, és inspirálják a közös gondolkodást, ugyanakkor lehetőség van az elmélyülésre és hatékony munkavégzésre is.”
 


A fenntarthatóság a KOSTAL örökségének része, hiszen termékei és rendszerei révén vezető beszállítója a hibrid és elektromos járműveknek, a napelemes invertereknek és  frekvenciaváltóknak. Ezt tükrözi a vállalati szlogenjük is: „We shape the future today”. Értékeik tiszteletére az új irodát úgy tervezték, hogy megfeleljen a csökkentett energiafogyasztás és az erőforrás-hatékonyság iránti igényeiknek. 

 

 

Az energiatakarékos LED-es lámpákat automatikus mozgásérzékelő rendszer vezérli, így csak akkor kapcsolnak be, ha a helyiségben tartózkodnak. Az irodában található üvegfalak 71%-át újrahasznosították, ezeket az előző irodából szétszerelték, megtisztították és beépítették a tervezésbe, a munkaállomásokon található íróasztalok 27%-a szintén újrahasznosított és újrafestett. Továbbá az iroda éves villamosenergia-fogyasztásának 50%-át napelemek fogják ellátni, és a vízfogyasztás minimalizálására is nagy hangsúlyt fektettek. 

 

 

„Úgy gondolom, hogy a KOSTAL Csoport új irodája hűen tükrözi a jövőre vonatkozó céljainkat, és segít abban, hogy kollégáinkat bevonjuk vállalatunk mindennapi fenntarthatósági erőfeszítéseibe, hogy a vállalati fenntarthatósági törekvéseket valósággá tegyük” – fejezte be beszédét Bőhm József, globális fenntarthatósági vezető.

 


Forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Balatont (is meg)idéző design az új reptéri utasmólón

Balatont (is meg)idéző design az új reptéri utasmólón

Az S39 Hybrid Design munkája a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Jelentősen eltérő reakciókat adott az építőipar

Jelentősen eltérő reakciókat adott az építőipar

Massányi Tibor, a DVM Group ügyvezető partnere vendégeskedett az Octogon podcastben.

Megújult a Hotel Helia Episode Étterme és terasza
  • 2019-07-05 12:39
  • Deco

Megújult a Hotel Helia Episode Étterme és terasza

Elegáns és letisztult látványvilággal, különleges belsőépítészeti megoldásokkal újult meg a Danubius Hotel Helia Episode étterme és a szálloda terasza.

Hirdetés